Túl sok mindent nem tudtam kideríteni a Pigs of the Roman Empire melbourne-i négyesfogatról. 2017 óta három single (Hitchcock, Johnny the Boy, Every Bird in the Flock) és tavaly májusban egy EP (Seasick) jegyzi munkásságukat, négy esztendő alatt ez kicsit karcsú. Azonban annyira eltérő hangulat és minőség mutatkozik az említett első három single-t illetően (van ott alternatív, grunge és doom is), hogy ebből koncept album akkor még aligha volt elképzelhető - az útkeresés évei. A Seasick-el azonban megérkeztek, hozzám legalábbis mindenképpen. Ha eltűnnek Ausztrália felöl is a sötét járványfellegek, talán már egy soralbumra is várhatunk.
Első hallásra az jutott eszembe, mennyire is hiányoznak azok a sötét postpunk vagy dark wave anyagok, amelyek története a korai The Cure vagy a Joy Division világába röpítenek vissza! Nyilván ezekből is születik/létezik jónéhány, személyes találkozásként a Dead, The Flatfield, Dead Curtis, mindenképpen említhető, vagy szélesebb körben az Interpol debütálása is hosszabb ideig muníció volt.
Ennek a melankóliának az íze terjed szét a számban az ausztrál srácok hallgatásakor, együttrezgés és "örömzene", megvan benne az a kraft, amit általában keresek.
Nem célom túllihegni vagy értékelni a Pigs of the Roman Empire-t (az énekes néhol zavaróan hamiskásan énekel), lehet pillanatnyi hangulat volt csak, ami szívembe lopta muzsikájukat. Mindenesetre várom első lemezüket, akkor majd elválik, jónak bizonyultak-e megérzéseim.
