III. Éljetek Halottak Fesztivál - Interjú

Interjú a III. Éljetek Halottak Fesztivál kapcsán Kobza Vajkkal, a rendezvény egyik szervezőjével.

-    Hogyan és mikor született a fesztivál ötlete?
-    Az Éljetek Halottak Fesztivál ötletgazdája Nagy Mihály, az Ébrenálmodók Rituális Színház alapítója. 2014-ben került megrendezésre az első fesztivál és ekkor már jómagam is csatlakoztam Misihez és besegítettem a szervezésbe. A fesztivál címét a Vágtázó Halottkémek zenekar egyik szövegének részlete ihlette: “Éljetek halottak! Éljetek életet! Van olyan!” Úgy érezzük, hogy az emberiség a lehetőségeihez képest “tetszhalott” állapotban van, és ebből az átmeneti szellemi alábukásból fel kell rázni az embereket, hogy észrevegyék a lét adományozta rejtett alkotó erőket s magát az életet.

-    Mikor és hol lesz megtartva a fesztivál?
-    Mint ez idáig minden évben, most is Október 31.-én lesz megtartva. Idén újra Budapesten. És azon belül is új helyen, a Blahánál, a MÜSZI-ben.

-    Mit ünnepeltek ilyenkor?
-    Samhaint. A kelta mitológiában, ilyenkor a legvékonyabb az élők és a holtak világa közötti fal. Az őszi és a téli napéjegyenlőség közé esik és egyben az európai pogány újév előestje is. A Samhain szó gael nyelven azt jelenti, hogy „az első fagy”. Ezt a napot mitikusnak, időn kívülinek gondolják. A régi világban innentől készülődtek a télre. Szokás volt ilyenkor az úgynevezett örömtüzek gyújtása. A tűz látványától úgy érezték, hogy szívük megtisztul és megbékélhetnek a holtakkal. Már a kereszténység előtti hitvilágban is ez a nap az ősök, illetve a halottak ünnepe volt. Őseink a halált az élet részének tekintették és semmi negatívat nem láttak abban, hogy átlépjenek a sötétbe, hiszen a halál az alacsonyabb rendű földi értékek lerombolását, megszüntetését és egy magasabb rendű létezés megvalósulását szimbolizálja.

-    Honnan ered Samhain? Mióta ünneplik?
-    Samhain, a holtakünnepének gyökere a legkorábbi földi vallásból ered, a természet imádatának vallásából. A természet, pedig maga a kozmikus rend, szóval nem egy pár ezer éves új hitvilágról beszélünk. Amióta a Nap felkelott ahol, s amióta megjelent az első emberi tudatosság bolygónkon, majd megérezték, felismerték az örök ciklikusságot, az évkereket, azóta létezik.

-    Mi a célotok a fesztivállal?
-    Visszatérés az eredendőhöz, valódi önmagunkhoz, a kozmosszal harmóniában élő természetünkhöz. Azt szeretnénk, hogy a fesztivál résztvevői jelenlétükkel és ezen ünnep őshagyományának gondolatkörével kapcsolódjanak a szellemvilághoz, az ősök szellemeihez, így kifejezve tiszteletüket. Kiemelten fontos számunkra a baráti kapcsolatokon alapuló emberi értékek növelése. A szellemvilág és a látszatvilág közötti híd kiépítése, fenntartása, megélése. A közösségi élet értékeinek felragyogtatása. A szellemi tetszhalálból felriasztás!

-    Miben különbözik ez a fesztivál a többitől?
-    Az idei ünnepen a kelták halottkultusza és az északi, európai sámánizmus hagyománya kap nagyobb hangsúlyt a programban. Nem halloweenre, nem mindenszentekre, hanem az ezeknél is régebbi, ezen ünnephez kapcsolódó hagyományokra fókuszálunk. A fesztivál műsora egyedülálló a többi ünnepi eseményt tekintve. Szinte mindegyik előadás, zenei program, vagy vetítés erre az alkalomra születik, megismételhetetlenek. A rendezvényen több visszatérő vendég is van. Például Grandpierre Atilla csillagász, kutató, a VHK énekese és Toót-Holló Tamás író, az MTA irodalomtudomány kandidátusa, akiknek előadásai tavaly is nagy sikert aratottak.

-    Lesz kiállítás is?
-    Igen, Weixelbaum Laura festményei a Kilenc Kapu címmel és S.Varga Ilona fotói Kőben Lakó Lelkek elnevezéssel lesznek láthatóak.

-    Pár szót mondanál a programról?
-    Elsőkörben Zsámán Attila énekmondó fog rövid műsorral fellépni. Ő a mára már feloszlott underground zenekarok, a Magura Napotvet és a NiskendeTewtär tagja volt. A Tágasság Ígérete címmel fog egy énekes, sámándobos performanszt előadni. Őt követi Grandpierre Atilla előadással egybekötött vetítése a Lélek Varázsereje címmel. Azután jön a jelenleg HKM Trió névvel működő formáció, melynek jómagam is tagja vagyok. Pszichedelikus-orientális, kortárs zenei,úgymond „Utazás a Láthatatlanba” koncerttel készülünk, melyhez második alkalommal csatlakozik majd hozzánk Bakai Márton hegedűmester. A koncertet követően jön a Kelta-Wicca Hagyományőrzők Egyházának egyik vezetője, Szücs Imre. Előadásának címe: A Kelták Élete és Mágiája: Samhain. És még nincs vége a sornak.

-    Jól tudom, hogy olyan valaki is jön a fesztiválra, aki nem mástól, mint a japán békeaktivista Yoko Onotól, John Lennon özvegyétől kapott idén Lennon Ono Grant for Peace békedíjat?
-    Igen, igaz a hír. Ez a valaki, akit említettél, nem más, mint a vajdasági születésű színésznő, költő, író, képzőművész és performer. Ladik Katalin. Ő a hatvanas-hetvenes évek kelet-európai neoavantgárdjának meghatározó alakja. Katalint színházi előadásokkal, performanszokkal, hangköltészeti művekkel, hangjátékokkal ismerték meg Jugoszláviában és Magyarországon. Attitűdje, feminista megközelítése új és nagy jelentőségű volt akkor a térségben.

-    Ő is külön műsorral készül a fesztiválra?
-    Igen, számunkra nagy megtiszteltetés és öröm. Ami miatt még izgalmasabbnak ígérkezik a műsor, hogy nem egyedül, hanem a szinte utódjaként tisztelt énekes-zenész, képzőművész és nem mellékesen tanár, Weixelbaum Laura közreműködésével teszi mindezt, akivel már nem először működik együtt. Laura nevét még csak mostanság kezdik itthon megismerni, pedig évek óta, ugyanazt a minőséget képviselve, egyre izgalmasabb képekkel, rituális előadásokkal, zenével áll elő. Azzal, amit és ahogyan csinál, szintén a nemzetközi underground élvonalában lenne a helye. Reméljük ezzel a szerepléssel is segítünk felhívni rá a figyelmet. Katalin és Laura a fesztiválon, egy jónéven vett kortárs boszorkányságot fognak művelni Árnyéktalanul címmel.

-    És akkor még nincs vége a programnak?
-    Koránt sem. Az est fellépői sorát Toót-Holló Tamás fogja folytatni, akit már említettem. Az egyik könyvét 2014-ben Aegon (irodalmi) díjra jelölték nem véletlenül. Az archaikus képi nyelvezetet jól ismerő és használó, író-előadó, Az Élet Feketegyász Országában, avagy Tündér Erzsébet sorsközösségeinek példázata című előadásába nyerhetünk betekintést. Őt követimajd az estfő záró műsora, az Ébrenálmodók Rituális Színház Ráolvasás című színházi előadása, mellyel szokás szerint elfogják kápráztatni az egybegyűlteket. A sok szellemi táplálék és lelki feltöltődés után pedig éjféltől, november elsejétől kezdődik a csinnadratta.

-    A csinadratta mit takar jelen esetben?
-    Táncos, merengős mulatságot. Kinek, ami jól esik. Elsőként jó barátunk Dj Sztyepp fog keverni nekünk sámáni mixeket. Tuvától egészen a Bretonok országáig átívelő bakelitsercegésre számíthatunk. Utána következik a súlyos ipari zenéket futószalagon közvetítő FHTK indusztriális mixe. Szinte vállalhatatlan kalapálásra, ólmos menetelésre számíthatunk. Ezt követően hajnalban Nagy Mihály, Ébrenálmodók Dj szettjével zárjuk a csűrdöngölőt, sok ambient muzsikával. Az egész programot pedig hajnal négykor egy meglepetés filmvetítéssel zárjuk.

-    Ez igen. Még esetleg valamit zárószónak?
-    Ne menjetek temetőbe, úgyis mindenki nálunk lesz!
 


M. T. 2016.09.27  


Információ:

III. Éljetek Halottak Fesztivál
Idő: 2016.10.31 – Hétfő 14:00
Helyszín: Budapest - MÜSZI
1085 Budapest Blaha Lujza tér 1.
Limitált, 300db-os belépő: 2500 Ft /fő

Esemény a Facebook-on: www.facebook.com/events/963984710415081/
Fesztivál a Facebook-on: www.facebook.com/eljetekhalottakfesztival/

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2016. 10. 02. - 05:51 | © szerzőség: Gelka