Joy Division

„Csak a fákat, s a hulló leveleket nézem”

- egy kísérlet szavakba önteni a Joy Division manchesteri csoport munkásságát -

Ez a rövid cikk megpróbálja egy sokszor körüljárt, de ritkán elért cél megközelítését. Pontosabban két dolgot szeretne elérni: egyrészt felvázolni a Joy Division elhelyezkedését a kortárs zenében (tehát mi volt előtte, ki hivatkozik rá ma), másrészt – ami képekben nehéz, és szavakkal még nehezebb – a Joy Division zenéjének tartalmát körülírni. Szavakba önteni az üresség látomását, élményét, az üldözött melankóliáját, mindazt, amely kevesebb, „mint részei összegezve”.
Kiindulópontként érdemesnek tűnik áttekinteni a korabeli zenei színteret:
Egyesült Királyság, Manchester; 1977. David Bowie, Iggy Pop, Siouxsie and the Banshees... Markáns jelenségek azokban a bizonyos késő ’70-es években. A punk útját töri, és Manchester az események egyik központja. Négy fiatalember áll össze, céljuk egy zenekar alapítása. Akkoriban nem éppen kivételes esemény ez. Hogy aztán ezt a Joy Division nevezetű zenekart – amely Warsaw néven indult – a későbbiekben a Doors-al és a Nirvana-val fogják egy lapon emlegetni, akkoriban még senki fejében meg sem fordult, s ez nem csak azért történhetett így, mert akkoriban még szó sem volt a Nirvana-ról.
A művészetileg érdekes „dolgok” egyike a Joy Division zenéjét tekintve, hogy elsők között nekik sikerült a punk dühödt, lázadó erejét a belső lelki folyamatok figyelmére átirányítani. Az „Anarchy in the UK” meghátrál, előtérbe kerül a belső szakadékokkal való szembesülés. Gondolatok a nagy üresség, a semmi és az elszigeteltség körül, keveredve meghatározhatatlan nyomasztó félelemmel.
Röviden mindaz, ami végül oda vezethetett, hogy Ian Curtis énekes egy nappal az amerikai turné kezdete előtt felakasztotta magát – ezzel végleg állást foglalva, és végleg „elvesztve kontrolját”.
Ezzel véget is ért a dolog?
Igen és nem.
Ian Curtis élete „szükségszerűen” véget ért, éppen úgy, ahogy Jim Morrison élete előtte, és Kurt Cobain élete utána.
De Curtis-el távozott-e dalainak mondanivalója? A Joy Division azzal a pár lemezzel, amit letett az asztalra, befolyást gyakorolt a zenei világra, s ebből még ma is sokan, talán túl sokan is hasznot húznak. Egyrészt örömmel vehetjük tudomásul, hogy viszonylag fiatal zenekarok, mint például az Interpol is – amelynek „Turn on the Bright Lights” című albuma legyen ezáltal az olvasó figyelmébe ajánlva – hivatkoznak a Joy Division-re, mint meghatározó befolyás. Másrészt kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy jelentős mennyiségű Joy Division szám diszkóslágerré vált, és egy egész szubkultúra – az úgyn. gothok – díszíti magát Factory kitűzőkkel. Mivel más helyen már bőségesen volt szó a szubkultúra fogyasztói szellemiségéről, ehelyütt elég megemlékeznem egy jó barátom esküvőjéről. A pár első tánca a Love Will Tear Us Apart-ra…
Az elméleti felvetések után konkrétan a zenéről: a dobról, basszusról, énekről és gitárról…
A Joy Division hangzásának talán legmarkánsabb sajátosságának mondható, hogy a dob és basszusé a vezető szerep. Előtérbe e két hangszer kerül leginkább, míg más zenekaroknál ezek inkább a hátteret adják, vezető szerephez a gitár(ok) jutnak. A Joy Division-nél tehát ez ellentétesen működik, dob és basszus kezdi, dominálja és fejezi be a dalokat. A gitár csak „akcentusokat“ ad, soha nem működik meghatározóan. Hasonló a helyzet az énekkel is, a hangszerek által felépített „hangtájhoz“ idomul, simul hozzá. Általában elmondható a szerzeményekről, hogy inkább egy hangulati/zenei képletként jellemezhető, mint hagyományos hangszer által kísért dalokra.(1)
A zene hangulatának megközelítése érdekében más zenekarok is megemlíthetőek. Ez persze csak „illusztráció“, s nem a Joy Division zenei forrásaként értendőek. Jelen vannak Nico sötét, baljós látomásai („The End” album), a ritmika, amely a The Sound-tól ismert („From the Lions Mouth” album), egy autentikus orgánum, mint Will Odham-é, s végül különös módon David Bowie és az Ő Ziggy Stardust-ja.

“...Heverek a kapuban, a kert lábánál
A kerítés falán túl jár tekintetem
A szó néma, a tett erőtlen
Csak a fákat
s a hulló leveleket nézem”
(The Eternal)

Szavakról szavakban kevesebb értelme van időt vesztegetni, e sorok írója tartózkodna az ilyen jellegű értékelésektől/boncolgatástól, más helyütt éppen eleget tette már Ian Curtis írásairól.
Mit lehet még leírni? Előfordulhat, hogy az író elfogultságának tudható be az alábbi megjegyzés: sokak számára a Joy Division csak egy autentikus zenekar a melankolikus beat-zene kezdetéből, néhányak számára viszont ezek a dalok menedéket, sorsközösséget és néhol szabadságot is jelentenek.

Az alábbi válogatott szövegek magukért beszélnek, nem igényelnek magyarázatot.

Megszületve egy anya méhéből
- mint bármi más helyről
Új életet ígért
- és az életedet áldozattá tette
Amikor az időd elérkezik
- és a földre buksz
És úgy érzed meg tudod érinteni
- minden zaj túl sok
És már nem tiéid
- az elvetett magvak

Csak egy kisebb műtét
- a végső felszólítás kierőszakolása
Ezer szó hangzik el hangosan
Fogd meg azt a fegyvert
hogy elbolondítsd a tömegeket
Amikor végigsétálsz az utcán
és a hang olyan édesen szól
És azt kívánod, bárcsak el tudnál bújni
- talán utazz egyet
Menj el egy képcsarnokba
- oda, ahol nem formálták a jövőt

Egy lidérces helyzet
- a képzeletet áthatja
Múltbéli szent háborúk ízét adja
- összetört törvényekkel háborúkat vívnak
Az emberek vezérei
- szorongásod szülöttei
Az emberek vezérei
- csak valami különös rajongás
Az emberek vezérei
- új életet ígérnek

Nem a mi javunkat néző megváltók,
akik a gyűlölet rémtetteit törnék össze
Öngerjesztő manipuláció
Összezúzza a tömegek megváltásának
minden gondolatát
(Emberek vezérei / Leaders of Men)

Amikor egy furcsa,
új szobában nézed az életet,
Talán elmerülsz hamar
- ez volna kezdete mindennek?
Kapcsold ki tévédet
halkítsd le a magnót
Fordulj el mindentől,
mert mindez már túl sok

Amikor nézed az életet,
betűzgetve a sebeket,
Fogd össze azokat, kik csöndben
kocsijukban ülnek
A fények ragyognak,
mikor kinyúlsz feléjük
Ez az utolsó vágta,
mielőtt mindennek vége
(Egyes számú gyakorlat / Exercise One)

Változik a sebesség, változik egy stílus
Sajnálat nélkül, változik a színhely is
Hogy nézhesd, csodáld a távlatot
Mely foglalt még – habár felejtesz
Más szín, más árny lebeg
Minden elkövetett vétek miatt
Egyedül én felelek
Céltalanul, ez oly tisztán látszik
Egy töltött fegyver nem szabadít
Legalább is ezt mondod

Iszunk egy kortyot és kilépünk
Egy mérges hang, a másik meg kiáltott
Mindent neked adunk, többet is még
A feszültség túl sok már elég
Ó, jártam én vizen, futottam át tűzön
Nem érzek már többé semmit
Én voltam – magamra várva
Valami többet remélve
Én – láss most így engem –
Valami mást remélve
(New Dawn Fades / Új hajnal dereng)

Pusztíts és válassz vagy támaszd a holtat
Fájdalommal mögötted, becsülettel folytasd
Az egybegyűltekkel megtelt a szoba
Nem tudok most kitörni,
nem hív még az idő szava

Pusztíts és válassz, melyik úton haladsz
Megvárom azt, kinek jele gaz
Ha nem lennénk halandók,
nem kellene tűrnünk
Kiütve és elmosódva lennünk
A puszta légért is küzdenünk
Még látom arcod ablakomban
Gomolygó felhők fel nem mentenek
Valami széttörik most
- nem enyém az életem
Valami törni fog
- az idejét lesem

Valaminek törnie kell
(Something Must Break / Valaminek törnie kell)
 

Látok egy sötétséget

Szóval a barátom vagy, (ezt mondtad nekem)
S láthatod (mi van bennem)
Sokszor együtt jártunk inni
És sokszor osztottuk meg gondolatainkat
De észlelted-e valaha, milyen fajta gondolataim vannak?
Tudod, hogy él bennem a szeretet
Szeretet mindenki iránt, akit ismerek
S tudod, hogy szükségem van
Az életemre amit nem akarok elengedni
De látod-e az ellenkezőjét
Mely néha kitör belőlem, s melynek léte rettegtet
És elsötétíti gondolataimat?

Hogy én látok egy sötétséget…
Hogy én látok egy sötétséget…
Hogy én látok egy sötétséget…
Hogy én látok egy sötétséget…

És tudtad-e menyire szeretlek
Amely remény arra, hogy valahogy Te
Megmenthetsz e sötétségtől
(William Oldham (Bonnie Prince Billy) 1999.)

(1) Az olyan korai nóták, mint a pl. “Failures” jelentik az “igazoló” kivételt