Kisnána a Mátra alatt, a Gyöngyöst Egerrel összekötő út közepe táján, a Tarnóca és Ördögvályú patakok völgyében fekszik.
A honfoglalást követően a terület az Aba nemzetség birtoka volt, majd az e nemből származó Csobánka családé lett, valószínűleg ők vetették meg a vár alapjait is, bár erre okleveles bizonyítékok nincsenek.
A helység a tatárjárás után tűnik fel egy 1261-ben kelt oklevélben „Nana” alakban, lehet, hogy ekkor még csak falu, de az is lehet, hogy erődítés. Az évszázad végén „Csobánka” néven említik, ekkor már palánkkal és kaputoronnyal megerősített és védett hely.
Miután Csobánka Pál, az akkori birtokosa 1312-ben Csák Máté pártján állt, Károly Róbert király a várat és tartozékait elvette tőle, majd az Aba nemzetségből származó Kompolthy Péternek, a királyné tárnokmesterének adományozta, aki ezt követően Nánainak nevezte magát. Halála után fiai osztozkodtak az örökségen.
1468-ban Kompolthy Miklósé (ekkor fordul elő először a „Castrum Nana” kifejezés), majd kölcsönös örökösödési szerződés alapján a Guthy-Országh és a Lossonczy család birtoka lett.
A kettős falgyűrűvel övezett vár magas kőfalai ellenére stratégiai jelentőségre soha nem tett szert. Sok személy befogadására, kisebb támadás visszaverésére alkalmas főúri palota volt. Fekvése folytán tűzfegyverek ostromának nem állhatott volna ellen, történelméhez kisebb hadi események fűződnek.
Lossonczy István, aki már Országh László halála előtt megszerezte a várat, 1543-ban átengedte azt rokonának, a hírhedt Móré Lászlónak. Móré jó rablólovaghoz illő módon állandóan zaklatta a törököket, egy ízben a Belgrádba tartó kereskedőket is kirabolta. Az ezen felháborodott budai pasa csapataival ostrom alá vette Nána várát. Móré, miután látta, hogy a várat megvédeni képtelenség, menekülése közben aranyat és ezüstöt szórt az ostromlók közé, a csel azonban nem sikerült. A törökök elfoglalták a várat, Móré László két fiával együtt fogságba esett, Konstantinápolyba szállították, ott halt meg börtönben.
Eger elestekor 1596-ban a törökök ismét elfoglalták, ekkor tornyát kivéve földig rombolták.
A török kiűzése után a romos vár különböző birtokosok kezére került, akik már sohasem laktak benne.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni