Csütörtök este öröm- és haláltáncot járhattak a zajok szerelmesei, immáron sokadik alkalommal Budapestre látogatott a német indusztriál egyik alapvetése, az Einstürzende Neubauten.
Már a zajongás sem a régi - mondhatnánk - amióta Blixa Bargeld sajátosan mikrofonba búgta, hogy a csend az bizony "szexi". A nálam még igazán favorizált Silence Is Sexy album azonban kiválósága ellenére meglehetősen a konvenciók felé sodródott, az évtizednyi hangoskodás lecsendesedett. Gyönyörű dallamokkal, itt-ott zörgéssel és flexxel szép korongok gurultak még le az ezredfordulót követően (Perpetuum Mobile, Alles Wieder Offen) de ezek már lábujjhegyen lettek rögzítve. A tavalyi Lament lemezt többedszeri nekifutásra is egész egyszerűen az "unalomba fulladt" kategóriába sorolom.
Mindezek után jött a hír, életműkoncerttel 35. születésnapját ünnepelve július 9-én az Akváriumban ad szeánszt a Neubauten, nem a Lamentet népszerűsítve tehát, hanem azt a negyedszázadot is színpadra hozva, ami miatt igazán annak nevezhető, ami. Vagy mégsem? Attól függ, honnan nézzük, mert alapvetően a közönség megkaphatta a kezdeti szakaszokból a Haus Der Lüge és a Halber Mensch (ez utóbbit csonka változatban) dalokat, de a teljes koncert a 2000-es évek utáni termésből tallózott, annak is egy végtelenül higgadt, csendes "szórását" hallhattuk. A derék iparoslegényeknek nyilván nem volt beleszólása a szettbe, amikor Blixa úr a turnéra készülve azt mondhatta: "Az életmű koncert ezúttal úgy néz ki részünkről, ahogy én elképzelem - elegánsan és nyugdíjasan". "Maximum jónéhány véraláfutással és törött dobverővel kevesebb..." vigasztalásul ennyi maradt, meg hát pár liter kávéval többet kell ott hátul a vasálványoknál meginni - ebből a gázsiból vastagon kifutja.
Ennek megfelelően a negyed óra híjján kétórás koncertet jó érzékkel nem ülőkoncertnek hírdette meg az amúgy tényleg jelesre teljesítő Akvárium klub, mert én egészen biztosan bealudtam volna rajta. Csütörtök esti üstdob szimfóniánk csendjébe a Lets Do It Dada szakított bele a harmadik tétel erejéig, máshol már csak nyomokban volt fellelhető fém és vas lételem. Pedig gyönyörű számok sorakoztak egymást követve, a Youme & Meyou, Die Befindlichkeit des Landes, Sabrina valamint a csúcspontnak nevezhető Alles az első visszahívás utolsó dalaként. És lőn sötétség, a Total Eclipse of the Sun búcsújával ki-ki átgondolhatta, mit is kapott útravalóul ezen az estén. A részemről vágyott cirkuszt egészen biztos nem, de a kenyérből is csak a betevő falat jutott ezúttal. Hogy ne maradjak azonban teljesen éhen, arról hazafelé a Gondviselés és a Magyar Államvasutak gondoskodott: ütemes vonatzaj, csikorgó sínpárak - mert működik a Magyar Energia!
fotók: Valovics Tímea
