The Sisters Of Mercy & The Membranes 2017. 09. 20. A38
Egy tragikusra sikeredett este. Talán így is fogalmazhatnék, ami szerda este történt az A 38 hajón. Az apropó pedig nem más, mint hogy hat év után ismét hazánkba látogatott a gothic rock egyik alappillérének számító Sisters Of Mercy.
Azt tudni kell, hogy még februárban, amikor meg lett hirdetve a koncert durván öt nap alatt fogyott el az eseményre az összes jegy. Hiába, ha egy legenda hozzánk látogat, ez már csak így szokott történni. Mivel én lecsúsztam az elővételről, kétséges volt, hogy egyáltalán, ott tudok-e lenni az eseményen. Hat éve egy két napos koncertet adtak, és nagyon jó volt a buli. Ezért is gondoltam, hátha sikerül valahogy jegyet szereznem, és láss csodát így is lett. Az utolsó órákban, de megvolt a belépő. Este irány az A38. A forgatókönyv a szokásos: érkezés, barátok, haverok köszöntése, egy csepp alkohol tartalmú ital fogyasztása és beszélgetés a koncertek előtt. A mai estére a S.O.M. egy vendég zenekarral érkezett, a szintén angolszász származású The Membranes legénysége melegítette be az estét.
A csapat még 1977-ben alakult az angliai Blackpoolban. Muzsikájuk a post punk alapjain nyugszik, de megtalálható még zenéjükben a new wave és az indie irányzatok is. A banda 1977-től 1990-ig volt aktív, azután egy nagyobb kihagyást követően 2009-ben álltak ismét össze, és azóta is töretlenül zenélnek.
Körülbelül nyolc óra után nem sokkal kezdett az előzenekar. Aki járatos a post punk stílusban, annak ismerősen cseng a nevük és zenéjük is. Középgyors és lassabb témájú dalokat is láthattunk hallottunk tőlük az előadás alatt. A hangzás nagyjából rendben volt, és a fények is passzoltak a nótákhoz. Viszont sokat nem játszottak, ugyanis bő félórás repertoárjuk után le is vonultak a színpadról. Itt következett egy hosszabb szünet, átállás, pakolás: dolgok amik ilyenkor ugye egy ilyen rendezvénnyel járnak. Közben én a bárka középső fedélzetén tartózkodtam a tomboló szélben, és régi ismerősökkel múlattam az időt. Majd kilenc óra után kicsivel valaki szólt, hogy induljunk, mert hamarosan kezdődik a fő attrakció. Az első dal a "More" hangjaira máris örömünnep vette kezdetét, de ez pár másodperc után abba is maradt, mert a cucc úgy szólalt meg, mintha egy hajdani Sokol rádiót kötöttek volna össze a hangfalakkal. A nóta végére már hatalmas füttykoncert kíséretében voltak kénytelenek a zenészek visszavonulni az öltözőbe. Itt kezdődtek a bajok. A hangtechnikus emberke, akit a banda hozott magával, egyszerűen képtelen volt normális hangzást a színpadra keverni. Újra kezdték a koncertet, és itt már valamivel jobban szólt minden, de maga a hangzás finoman szólva is a show végéig elég pocsékul jött vissza a nézőtérre.
A főnővér ismét kitett magáért. Egy neon zöld pólóban virított a deszkákon, igaz most egy fekete zippzáros pulóvert is öltött magára. Ő már csak ilyen,mert ilyen ruhakölteményeket visel már vagy több mint tizenöt éve. A dalok szerintem jól voltak összeállítva, mert a fellépés gerincét olyan szerzemények egymásutánja alkotta mint a "No Time To Cry", "Walk Away", "Body And Soul", "Marian", "Alice". Meg kell jegyezzem, hogy a két gitáros srác azért próbálta menteni a menthetőt a koncert alatt, de a silány hangosítást nekik sem sikerült túlszárnyalniuk.
Andrew is sokszor küzdött az énekkel, néha nagyon erőtlen hangokat tolmácsolt a mikrofonba, de ezt is lehet a keverős számlájára írni. Vagy lehet nagyon fáradt lett volna, vagy nem érdekelte, hogy éppen mit és hogyan játszanak a magyar rajongóknak?
A füstgépek mintha kimenőt kaptak volna az éjszakába, nem okádták olyan mértékben a betevőjüket a nagyérdemű arcába, így még látni is lehetett a történéseket. Amikor utoljára láttam őket a M'era Luna fesztiválon tavaly, egy nagyon jól összepakolt bulit csináltak, semmi negatívum vagy klisé. Rendben tolták az egészet.
Visszatérve az estélyhez, a közönség azon része, akik a színpad előtti két-három sorban zsúfolódtak össze, biztosan jobban élvezték a bulit, mint mi, akik hátul kaptunk már csak helyet. Aztán szép lassan telt az idő, és elérkezett a záró dal a "Something Fast", amivel hivatalosan véget is ért a S.O.M. műsora. Elől közepes erősségű őrjöngés, hátul csalódottság, és pár lelkes tapsikoló egyén, körülbelül így festett a nézőtéri hangulat. Pár perc múlva aztán visszatértek Eldritchék, és letoltak még négy dalt ráadásként. A "This Corrosion" egykori híres szerzeményükkel ért véget a buli.
Kifelé menet sok ember arcán a csalódottságot, az értetlenséget láttam, a fejekben pedig a tomboló zűrzavart hogy vajon most mi is volt ez, mire jöttünk tulajdonképpen?
Én is csalódtam ezen a fellépésen,mert nagy lebőgés volt egy kultikus csapatnak a hangzás miatt. A vastaps idén sajnos elmaradt. Azt tudni kell, hogy a hajón igen csak magas szintű a technikai cucc, de ezen az estén egy hozzá nem értő fakezű elmebeteg miatt romba dőlt egy műsor, de tudom a mítosz tovább él a S.O.M. körül, még akkor is ha hakniznak, vagy esetleg éppen nem foglalkoztatja őket, hogy éppen melyik város klubjának a színpadán tolnak le egy műsort.
