Kőszeg vára

Kőszeg és környéke ősidők óta lakott hely. Éltek itt illírek, kelták, rómaiak, gótok, longobárdok és avarok, majd jöttek honfoglaló őseink.
A középkori magyar állam megalapítása után állandósultak az osztrák-német betörések, így a hadászatilag rendkívül fontos hely megerősítésre szorult. Kőszeg első vára a város feletti hegyen épült még a tatárjárás előtt. Kihasználva a tatár pusztítást az osztrák Harcias Frigyes foglalta el több határmenti erősséggel. A jószomszédi viszonyt még csak hírből sem ismerő osztrák hercegtől Osl fia Herbort ispán foglalta vissza IV. Béla király számára a tatárok elvonulása után. A király várépítési programja keretén belül kezdődött az alsóvár kiépítése a völgybéli település mellett, mely fokozatosan átvette a nehezen megközelíthető felsővár szerepét. Az új vár építését a Németújvári családnak tulajdonítják, mindenesetre a XIII. század második felében az immár Kőszeginek nevezett família ide tette át székhelyét.

A Kőszegiek sem békés természetükről voltak hírhedtek, Kőszegi Henrik fia Ivánt kortársai a „lupus repax” - ragadozó farkas néven emlegették. A nem épp békés módszerekkel birtokait egyre gyarapító család véres viszályba keveredett Albert osztrák-stájer herceggel, aki 15000-es seregével Kőszeg alá vonult és véres ostrommal elfoglalta. Albert helyreállította az erősen megrongált falakat, erős őrséggel rakta meg a várat, majd hazament. A két kőszegi erősség 1291-ben az Albert herceg és az utolsó Árpád-házi király, III. András közötti béke értelmében került vissza tulajdonosaikhoz. Albert lemondott az elfoglalt területekről annak fejében, hogy több ottani várat, így Kőszeget is le kell rombolni. III. András a székesfehérvári országgyűlésen elrendelte a kőszegi felsővár lerombolását, hogy sor került-e erre, nem bizonyos, mindenesetre a felsővár lassan elveszítette szerepét.
Az Árpád-ház kihalását követő véres belháborúban a Kőszegi család előbb a cseh Vencelt, majd a bajor Ottót támogatta az Anjou trónkövetelő Károly Róbert ellenében. A tartományurak hatalmát évtizedes háborúkban megtörő Károly Róbert végül diadalmaskodott a Kőszegieken is, 1327-ben véglegesen elfoglalva tőlük Kőszeget.
Luxemburgi Zsigmond uralkodásáig királyi vár, majd a nagy hatalmú Garai család tulajdona lett.
1445-ben III. Frigyes császár kerítette birtokába, tőle Mátyás király foglalta vissza, de halála után ismét Habsburg zálogbirtok lett (egészen 1647-ig).
A kezdetben osztrák, majd a török támadások kivédése érdekében fokozatosan erődítették Kőszeget, erős tornyokat emeltek, a falakat övező árokba a közeli Gyöngyös patak vizét vezették.
1532-ben Szulejmán török császár másodszor indult Bécs elfoglalására, előőrsei augusztus 5-én érkeztek Kőszeg alá. Jurisics Miklós várkapitány visszautasította a megadást, így megkezdődhetett a város – és Eger, Szigetvár és Drégely ostroma mellett a magyar történelem talán legismertebb – ostroma.
Jurisicsnak mintegy hétszáz fős, kisebb részben hivatásos katonákból, nagyrészt viszont polgárokból és bemenekült környékbeli jobbágyokból álló védősereg állt a rendelkezésére. Vele szemben 70-80000 török sorakozott fel. Az ostromlók megfelelő tüzérségi előkészítés nélkül (az ostromágyúkat a Dunán szállították Bécs ostromára) egymás után indítottak rohamokat a kis alapterületű erősség ellen, a védők azonban sorra mindegyiket visszaverték. A törökök minden elképzelhető eszközt bevetettek a vár elfoglalására, de mindegyik kísérletük kudarcba fulladt. Végül megindították a végsőnek szánt, tizenkilencedik rohamot. Szándékaikat már-már siker koronázta, amikor az ostrom egykorú leírásai szerint a véletlen sietett a megfogyatkozott védők segítségére. A város házaiban és utcáin összezsúfolódott nők, gyerekek és öregek jajveszékelését hallva a falakra hágó törökök azt hitték, erősítés közeledik a védőknek, pánikba estek és visszavonultak. 25 nap viadal után a szembenálló felek kiegyeztek: a szintén sebesült Jurisics vállalta, hogy „meghódolása jeléül” nyolc török zászlót kitűz a falakra, az ostromlók meg elvonulnak. Így is lett. A sikertelenségtől és az ellátási gondoktól is szenvedett és emiatt lázongó törököket visszavezényelték, a kőszegiek pedig teljesítették az ostromot vezető Ibrahim pasa nagyvezír kívánságát. A hagyomány szerint az utolsó török seregrész délelőtt 11 órakor hagyta el a környéket, ennek emlékére szólalnak meg a város harangjai máig ebben az időpontban.
A romhalmazzá vált erősséget az ostrom után évekig javították. Szükség is volt az erődítésre, hiszen a gazdag kereskedőváros ígéretes prédát jelentett minden ostromló számára.
A Habsburg-ellenes küzdelmek idején sokszor cserélt gazdát. Az oda-vissza ostromok során többször leégett a város és megrongálódtak a falak, melyeket 1830-ben kezdtek el lebontani. A számtalan ostromot megélt vár hadi jelentősége véglegesen megszűnt, maradványai részben restaurálva tekinthetők meg.