Catalogus Artificium II.

Újabb két esztendőben a 2014-től 2016-ig terjedő kiállítási időszakunk terméséből tíz alkotó 5-5 munkája és bemutatkozása lapozható végig a Catalogus Artificium második számában. Egyesületünkkel az Év Vége egyik ünnepe és ajándéka ez; átnyújatni tiszteletünk jeléül kiállítóinknak és tevékenységünk követőinek egyaránt.

...Az évek során bemutatott képkészítők túllépve tehát egy számukra messzemenően meghatározó zenei szubkultúra és a hozzá egyfajta szimbiózissal kapcsolódó támogatói kör korlátain, – túlzások nélkül megállapítva, hogy az egyesületnek köszönhetően – bátran kiléphettek az organizálatlan edomita királyságok területére. Ilyen formában a tárgyalt egyéniségekben bennrejtőző – fentebb már említett – nem feltétlenül adekvát rátekintő szemlélet és introvertált (jobb esetekben intuitív) gyökerű közvetítői magatartás profetisztikus üzenete szélesebb befogadói körhöz juthatott el.
Remélhetőleg, megtekintve a továbbiakban következő képanyagot, nem csupán egy újabb illúziót, egy – a határtalan fény bennünk rejlő szikrájával működésbe hozott – camera obscura általi csalóka haláltáncot fogunk látni, hanem a fátyol mögötti nagy szakadék (Halál-) Tudás-pillanatait illetve azok képekben tárgyiasított felvillanásait.

Letöltés PDF formátumban
Online lapozható (Issuu) verzió

____________________________________________________

 

Két esztendőt ölel fel 82 oldalban egyesületünk katART albuma, mely a Picasso Pointban kiállítással bemutatott alkotók javát sorakoztatja fel hasábjain 5 alkotásuk és méltatásuk közzétételével. Visszatekintő-összegzés tehát ez egy időszakra, de egyben első tagja egy sorozatnak, mellyel honi alkotók munkáit szeretnénk bemutatni a szélesebb nagyközönségnek mementót adva magazin formájában.

...a műalkotások felvállalt értékei közt a meghalás művészetére való állandó utalás mellett gyakran olyan egyetemes princípiumok, ideák szerepelnek, melyek alkotóik művészetét a fennen dicsőített individuumok korában/sic./ talán tényleg autentikussá, valóban autonómmá tudják tenni. (...)
Remélhetőleg, megtekintve a továbbiakban következő képanyagot, nem csupán egy újabb illúziót, egy - a határtalan fény bennünk rejlő szikrájával működésbe hozott - camera obscura általi csalóka haláltáncot fogunk látni, hanem a fátyol mögötti nagy szakadék (Halál-) Tudás-pillanatait illetve azok képekben tárgyiasított felvillanásait.

Letöltés PDF formátumban
Online lapozható (Issuu) verzió


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2017. 12. 26. - 10:00 | © szerzőség: Gelka