A francia underground zenei élet mindig tartogat számomra meglepetéseket. Rengeteg olyan bandát rejteget Frankhon, melyek több figyelmet érdemelnének. Számomra rendkívül üdítőleg hat, hogy az onnét származó bandák zöme rendelkezik egy jellegzetes hangzásvilággal, mely semmivel nem hasonlítható össze. Egy csipetnyi elegancia, lágy finomság fuvallata párosul a komor, lázadni akaró lélek dühkitöréseivel.
Ugyanezt éreztem, mikor meghallottam először a Lucie Cries dalait. A punkos alapok mellett érzéki gitármelódiák sorakoznak fel, és rendeződnek csatasorba egy változatos férfi énekhang mellett. Tébolyult fékevesztett ritmusokkal operál a zenekar, majd egyik pillanatról a másikra középtempós, vagy lassú dallá vedlik át. Post punk alapokon nyugvó ritmusok a sokszínűség jegyében fogantak, erre kapunk érzéki goth, és torzított gitártémákat. Valóban sokszínű muzsikáról van szó: cold wave, post punk, gothic, és egy csipetnyi new wave hatást is érezhetünk ezeken az igazán remekbeszabott dalokon. Kellemes, rendkívül karakteres férfi orgánum dalol az anyanyelvén (csupán pár nóta az angol nyelvű). Okkult, mitológiai, költői, és szerelmes verssorok varázsolnak a hallgató elé egy különleges világot, melyek mélységének csak a fantázia szabhat határt.
De most már elárulom, pontosan miről van szó! A Lucie Cries az egyik legnagyobb francia cold wave/ goth legenda, sajnos már nem létezik. Egy aránylag új kis francia kiadó, az Infrastition vette a fáradságot, és közkinccsé tette eme kultikus banda egész életművét két dupla cd kiadványon. A Non Nova, Sed Nove –Vol. I. sárga borítóval jelent meg, míg a Non Nova, Sed Nove- Vol II. kék külcsínnel került kiadásra, 36 illetve 34 dallal. Lemezenként 1 nagylemez, és 1 maxi, valamint kiadatlan felvételek kerülnek terítékre, szerencsére, a minőség ez utóbbiak esetében is kifogástalan. Amúgy 1988, és 1997 közötti időszakot összefoglaló kiadványok ezek, melyeket külön-külön felesleges lett volna tárgyalni. Ez tipikusan az a zene, melyet nem lehet megunni, hiszen mindig szolgál valami újdonsággal. 70 dalból rengeteg nótát lehetne kiemelni, mely átlagon felüli. De felesleges lenne, hiszen mindenkinek más tetszik, a goth rockos gitáros szerzeményektől a minimális zenei megoldásokkal megáldott üvöltő énekhangú cold wave kompozíciókon át a laza punkos alapokon nyugvó muzsikáig. Üres, unalmas tételt itt ne is keress, ahogy lagymatag goth slágereket se!
Kellemes muzsika, mely után érdemes mélyebbre merülni az Acheron véres habjaiban.
(10/10) Honlap : Lucie Cries
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
