Ritka alkalom, amikor egy előadó önmagával készít split lemezt és elfelejti azt a borítón feltüntetni. De ne szaladjunk ennyire előre. Az Argentínából származó, Argentum – vagyis ezüst – nevű zenekarról a származásukon kívül kevés információnk van. Az új albumukat puritán csomagolásban, CDr formátumban, 100 példányban limitálva dobta piacra a német Skull Line kiadó.
Egy friss formációval való ismerkedés során elkerülhetetlen a kategorizálási kényszer, így ez a lemezt a tágan értelmezett Neo Folk / Martial / Power Electronics dobozba rakandó, igaz valamely része mindenképp kilóg belőle. A 14 tételből álló dalcsokor nagyon szép fejlődési ívet ír le a klasszikus martial előadók nyomdokain haladva apokaliptikus zajelemeket előszeretettel felhasználó zenekarokig.
A nyitó Vientos Del Sur szép kórusával, himnikus aláfestésével rendkívül bizakodottá teszi az újdonságra éhes, de a rengeteg kópiazenekartól megcsömörlött hallgatót. A további dalok is szépen követik a sémákat, talán csak az ötödik és hatodik lépi át a műfaji határokat, ahol erősen érezni Vangelis és a harminc évvel ezelőtti szintetizátor mágusok hatásait. Az Ur-Folk címében és zenéjében már újra a militánsabb elemek kapnak nagyobb hangsúlyt.
A lemez első fele tehát nem hozott nagy meglepetést, viszont kiemelendő az utóbbi időben nagyon elterjedt spoken word mellőzése, a zene így megmaradt erősnek és nem volt szükség a néhány előadónál Rémusz bácsit megszégyenítő meselemezi attitűdre.
Rátérve a második részre, itt már nagyon a zajoké a főszerep. A The South Emerge-ben még fokozatosan jelentkezik a káosz, eleinte figyelmen kívül hagyott, majd lassan pulzáló zörejek, finoman támadóállásba rendeződnek és mire észrevesszük, a rendszer összeomlóban van. A romok helyén épül az első „emberi” hanggal rendelkező címadó tétel, ideológiája legalább annyira egyszerű, mint a zenéje. Elméletének valós környezetbe való helyezése pont annyira lehetetlen, mint ezzel a dallal slágerlistát vezetni. Innentől végig ez a vonal marad, hol könnyedebb, hol mogorvább hangkollázsokkal. Mindenképp erény, hogy a feszültség nem szűnik meg a lemez lejárta után sem, némi továbbgondolásra késztetve ezzel a hallgatót.
Az album „kétszínűsége” végett csak ezüst helyet foglalhatja el nálam, mindenki jobban járt volna két különálló lemezzel, de nincs vész, valóban nem arany, de legalább fénylik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
