Egy ködbe és egy szakadt pokrócba burkolózott alak ül korhadt gitárjával egy halott fa kidőlt törzsén, egy sűrű, sötét erdő mélyén. Ő Splinterskin, a remete, zenész és mesemondó az éji természetből fakadó titkos félelmeink megéneklője. A minimalista dark/neofolk muzsikát játszó amerikai előadó debütalbuma Wayward Souls (Csökönyös lelkek) címmel jelent meg a Cold Spring kiadó gondozásában...
A projekt - általában az efféle zenéknél ritkaságszámba menő - igen hatásos és figyelemfelkeltő promóciós fotói nyomán kezdett el érdekelni, amelyekre a kiadó egyik szórólapján lettem figyelmes. A lemez borítóján is látható felvétel egyszerre megnyugtató és felkavaró, az egyébként névtelenségbe burkolódzó művész természetes környezetben látható, korunktól teljesen idegen, ápolatlan külsővel, ruházattal és ijesztő tekintettel, amelyből csak úgy árad az elmúlás, az ősz bánattal teli hangulata...
A lemez 17 rövidebb-hosszabb tételből áll, amelyek jórészt akusztikus, nejlonhúros gitárral lettek rögzítve a MySpace oldal tanúsága szerint 2006 és 2008 között, kizárólag az őszi és téli hónapok során. A gitárjáték technikáját tekintve leginkább a spanyol népzenéhez hasonlítható, de sötét hangulata az angol balladákat is idézi. Ezen kívül pár számban fel-feltűnnek a hegedű vagy a cimbalom hangjai, törzsi dobok, sőt néhol még szintén ütős hangszerekként használt csontok is, tehát semmilyen elektronikus hangszert nem használtak a felvételek során. Egyszóval nem a manapság szinte már gombamód szaporodó, sablonos, neofolk projektről van szó... Ami szerintem a zene védjegyének számít, az a lágy, de sötét folkos témákba tökéletesen illeszkedő félig suttogó, félig torokhangokból álló énekhang, amelyet talán legjobban a zenekar angol biográfiájában található haunting ("kísértő") szó jellemez a legjobban. A lemez külön érdekessége, hogy minden szám élőben (persze stúdióban) lett rögzítve, egyedül a természeti zajok, terepfelvételek szólnak bejátszásról, de az ilyen mintákat tartalmazó dalok is a meglévő hangokra lettek élőben, hangszerekkel és énekkel "rászinkronizálva".
A lemez egy rövid, bő másfél perces intróval indul, amely talán az egyetlen gyengébbre sikeredett tétel: kissé szokványos, vihar, eső hangjai, templomi harangok, majd egy hegedűszóló... Szerencsére a második számban (Dancing Dead Men) már nem kell csalódnunk, amely egyben a lemez egyik legjobb dala. A szomorkás mol akkord felbontások, a finom kézidobok és a sötét meséket suttogó hang tökéletes, de kétségkívül hátborzongató egységet alkot. Már ebben a számban is megfigyelhetjük a Splinterskin gitárjétékának egyik sajátságát, a kicsit talán hamiskásnak ható, az akkordokat megbontó negyedhang ugrásokat, amelyek diszharmóniája csak tovább fokozza a zene amúgy is borongós hangulatát. Ezt legjobban talán a "Something in the Walls" című dalban figyelhetjük meg, amely emellett rendkívül virtuóz, valóban a spanyol gitárjátékra jellemző technikával bír és baljós menetei talán a korong legjobb tételévé teszik. A gitáron kívül a hegedűn is gyakran szólaltat meg ilyen kísérteties hangokat, amelyeket főleg "csúszós" (zenei nyelvben glissando) hangváltásokkal ér el, erre a legjobb példa a "The Thing That Wasn't" című szám, amelyben egy remekbe szabott hegedűszólót hallhatunk. Több számot talán nem is szeretnék kiemelni, remélem már így is sikerült eléggé felkeltenem a zenekar iránti érdeklődést. Talán még egy kivételről írnék, ez a lemez vége felé található dal, a "The Man on the Porch", amely egy könnyedebb, a többi felvételhez képest mindenképp' vidámabb, bluesos alaptémára épít, amelyről - a lemez többi számára is jellemző és már többször emlegetett, torokhangokra építő vokálok miatt is már - az első hallgatásra Tom Waits zenéje ugrott be. Ez kicsit furcsának hathat az eddig olvasottak fényében, de a nóta olyan tökéletesen van elhelyezve a sötétebbnél sötétebb ősz-himnuszok között, hogy inkább csak pihentet, de semmiképpen sem mozdít ki az egész munkából sugárzó mulandóság érzéséből.
Mindent összevetve egy igen egyedülálló és színvonalas lemezt volt szerencsém megismerni, mindenkinek ajánlom, hogy még a tavasz érkezése előtt hallgassa meg!
Bár hosszú ideig érlelt (2006 óta készülő) anyagról van szó, remélem még hallhatunk a Splinterskin-ről az elkövetkezendő évek valamelyikében...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
