F.O.Sytem – ráadás koncert egy kis Utolsó Hullámmal fűszereve
Alig telt el pár hónap, de már a tavaly novemberi teltházas koncertnél tudtuk, hogy egy tavaszi ráadással – az utóbbi időszakra visszatekintve, az évente egy koncertet dedikálóan ez alkalommal márciusban - ismét színpadra lép az F.O. System, és ahogy az várható volt, szintén teltházzal megidézve a régi időket.
Már a fagyos télesti koncert után is felvetettem, hogy ugyan némi metamorfózissal, de mintha ismét virágkorát élné és előtérbe kerülnének a darkwave muzsikák, hol kicsit fagyosabb-, hol borongósabb-, hol dallamtapadást adó táncosabb vonalon.
Az F.O System előtt ez alkalommal a hazai darkwave – post-punk kicsiny szubkultúránk egyik, a mára egyre ismertebbnek mondható formációja, az Utolsó Hullám lépett színpadra, akiket az utóbbi időkben nekem is többször volt alkalmam élőben is meghallgatni.
(Bár az Utolsó Hullám 2019-től datálja magát, én mégis csak a 2021-es mexikói Twin Tribes koncert előzenekaraként láttam első ízben az azóta némi tagváltozáson is átesett zenekart.)
Az eredetileg félnyolcra tervezett kezdés végül nagyjából félórás csúszást követően, egy tavaly megjelent kislemez címadó dalával az „Egy elfelejtett csók” -al indította el az esti hangolódást.
A csúszást részben mit sem sejtő és folyamatosan érkező közönség a kezdésre már háromnegyedig megtelt teremmel fogadta az első dallamokat. Nézve az arcokat, többek számára érezhetően ismeretlen is volt az Utolsó Hullám, mégis örömmel láttam, hogy ennek ellenére, többségében érdeklődve figyelték a bő félórás szettet.
A közönség soraiban – tudván, hogy sokan nehezen nyitnak az újdonság felé, mégis -előfordultak az elismerő bólogatások, taps és itt – ott egy- egy elcsípett megjegyzés, ami azt sugallta, hogy az Utolsó Hullám jó időben volt - jó helyen ezen az estén és olyan közönség előtt, akiknek a kellően melankolikus és sötét romantikával fűszerezett szöveg-, és dallamvilág hozta a ’80 – ’90-es évek „fekete lyukas” hangulatát.
Bármi is volt az oka a félórás csúszásnak, nekem úgy tűnt a legjobbat hozta ezzel a zenekar Dürer nagyszínpados megjelenésének, amit itt szignálom, hogy pályafutásuk jelentős és inspiráló előrelépése is volt egyben.
Bízom abba, hogy a rájuk jellemző „ambivertsággal” haladnak előre a jövőben, akár még nemzetközi színtéren is.
A rövid, de a zenekart kellően jellemző atmoszférát összefogó dallamcsokor, stílusosan az
Utolsó Hullámmal zárva, a következő dalokkal melegítette be a hangulatot az F.O System előtt:
1. Egy elfelejtett csók
2. Tévelygés a vaksötétben
3. Ez a reggel sem az enyém
4. Ment a révedt, messzi tájban
5. Oly mélyen alszol
6. Utolsó hullám
Rövid átszerelés közben néhány régi ismerős köszöntése mellett igyekeztem ismét előre kerülni a fotózás miatt, mivel a közönség egyre intenzívebben hömpölygött be ekkor már a terembe.
Mindemellett jólesően konstatáltam, hogy miközben az átszerelés ment, a háttérben ismét az F.O.Systemet is megihlető bandák zenéi – mint pl. a New Model Army vagy épp Killing Joke – szóltak.
És hirtelen már csak a közönség morajlása hallatszott, amikor is elsőként Geletey György ült be a dobok mögé, majd szépen lassan besétált Földi Tamás, és persze a két alapító, Jerabek Csaba és Mátyás Attilla is, hogy végre belecsaphassanak a húrokba.
Az F.O.System egy olyan egy stúdiólemezes zenekar, aki igazából a saját közönségét is megosztva, de mégis korszak – ikonná avanzsálódva tölti meg minden alkalommal a koncerttermeket.
És ugyan a novemberi koncertet is teltházasként zárták, a mostani alkalom még az akkori teltházat is felülmúlta, hiszen idővel többen már csak a bejárati ajtóból kukucskálva figyelték a színpadi történéseket.
Nagy meglepetések nincsenek egy FOS koncerten, hiszen a számok sorrendje és az arra ráhangolódó közönség hangulata, ami az aktuális atmoszférát megadja, bár most a ráadás azt is feltételezte, hogy azonos lesz a novemberi sorrenddel.
Ez alkalommal egy kicsit mégis másabb volt, hiszen néhány nappal a koncert előtt jelent meg a zenekarnak egy új száma, ami természetesen élőben is felcsendült a jól ismert és bizonyos értelemben slágerré kántált számok között.
És, hogy milyen is ez az új dal? Az „Ami széttép” egy profin összehangolt és a mostani setlistbe is szépen illeszkedő-, az idő előrehaladtával megkomponált, viszont mégis örök aktualitást adó szám lett. Szerintem. Bár mikor először hallottam, kevésbé az F.O.System korszakalkotó dallamvilága-, mint inkább Mátyás Attila későbbi, bár hasonló hangzásvilágot hozó, de valahogy mégis más Agnus Dei-, vagy a manapság is aktív Mátyás Attila Band hangulatát idézte fel bennem.
Megfontoltan, nagyjából a koncert első harmadába beépítve ízleltették az új számmal a közönség figyelmét Matyiék.
Az időben előre haladva végül, lehet nálam volt valami rosszul beállítva ez alkalommal, de időnként jobban lekötött a régi ismerősökkel közös múltidézés, mint a folyamatos figyelem a koncerten.
Voltak páran, akik még jóval a koncert vége előtt, szinte csalódva indultak el hazafelé az éjszakába és voltak, akiknek hosszú idő óta ez volt a legjobb F.O.System koncertjük.
Szerencsére nem vagyunk egyformák, és nem is kell egyformán szeretnünk az aktuális koncertet, de az tény, hogy még mindig megvan az a közönség, aki visszavárja ismét az F.O.Systemet a színpadra, hiszen zsigerből dúdoljuk bármikor azt, hogy még – még – még, még – még – még, ez mééég nem, nem elég…
És hogy ez alkalommal hogyan csendültek fel az új dal mellett a régi dallamok? Ahogy az várható volt, egy ráadás koncerthez illően, az új számmal is szinte tejesen azonos sorrenddel, mint a novemberi:
1. Túl közel
2. Nézz rám
3. Hiába minden
4. Ami szétszakít
5. Talán
6. Engedj el
7. Lebegés
8. Öngyilkos vágyak
9. Őrült világ
10. Hold
11. Miért
12. Mire vársz
13. Utazás
14. Ne félj
15. Ne gondolj rám
+
16. Még
17. Ha eljön az idő
18. Utolsó Üvöltés
