The Underground Youth, Kill Your Boyfriend | 2021. 10. 28 | Robot
Apátiába semmiképpen sem süllyedtem, de valami átkattanást mindenképpen okoz/ott a pandémia belül. Egyfajta belenyugvás, hogy nincsenek koncertek, otthonülős vagy szabadban programok - snitt. Ennek az áldatlan állapotnak a felszakítására már volt néhány rámozdulás, de igazi klubkoncert ezen az őszön számomra a Kill Your Boyfriend és a The Underground Youth fellépése volt a Robotban.
Megjegyzem, hogy néhány mondatot váltva Zeroval (Fekete Zaj/szervező) tudtam meg, hogy másfél év után ez az első fellépés, amit hozni tudott, hát mit mondjak, megrökönyödtem.
Várakozás és izgalom hát, mindkét zenekar képben volt, bár a nyolc órakor színpadra lépő Kill Your Boyfriend rögtön meglepetést okozott. Már nem duóként állt fel a velencei formáció, és nyugodtan kijelenthetem, hogy a gitárfronti bővítés üdítően hatott a trióvá bővült zenekarnak. Egy minden ízében izgalmas előadást hallhatott a majdnem telház, lankadatlan figyelem elsöprő zúzás. Évtizedes jelenlét mögöttük, mégis úgy odatették magukat, mintha első albumuk bemutató turnéján lennénk, bravó! Néhány ponton a Joy Division melankóliája pihentet, de alapvetően a The KVB vonalára tenném fel a hangzásvilágot - a postpunk és shoegaze legjobb pillanatai! Az új album figyelemre méltó, de nyugodtan kijelenthető, hogy a Kill Your Boyfriend érdemei igazán élőben domborodnak ki - önmagában is megérte volna rájuk eljönni.
A The Underground Youth szintén friss lemezével turnézik. Meglepően nyugodt, a neofolkos hangzást sem túlzás ráragasztani a márciusi The Falling albumra. Kiváncsi voltam, hogyan passzintják össze tőlük hallott alapvetően pszichedelikus hangvétellel, a néhány évvel ezelőtti Ellátó házas koncertre emlékezve jogos felvetés lehetett ez. Nem voltak kilengések ezt illetően, az új szerzemények és a régebbi klasszikusok is (pl. In The Dark I See) közös lepelbe burkolóztak, remekül csorgott minden alá-felénk. A közönséget láthatóan magával ragadta az előadás, ha így folytatódik az ősz, kevesebb okunk lehet búslakodásra.
November végére friss hír, hogy a Saigon Blue Rain és a Black Nail Cabaret koncertjén folytathatjuk.
fotók: Szelevényi Gellért