A levelek mögött láthatom az arcod
Olyan fájdalommal teli
Szárnyaid használhatatlanok
Mert a tollak kővé váltak
Kezeidet kinyújtod a semmi felé
Mert kezeid nem éreznek melegséget
A szád nyitva, sikoltásra készen
De senki sem hallhat meg téged...
(Arcana zenekar: Mint szobrok az álmodozás kertjében)
A feltételezésem az, hogy egyfajta halálkultuszról van szó. Ez rendezi többé-kevésbé egy alakzattá a dalszövegekben megfogalmazott gondolatokat és érzéseket, a külsőségeket, a kedvelt irodalmi műveket, s alapvetően az életérzésüket. A halálkultusz fogalmát olyan értelemben használom, hogy a halál, az elmúlás, és a szembesülés ezekkel a fogalmakkal ebben a szubkultúrában központi jelentőségű, szüntelenül előtérben van. Nem arról van szó, hogy a halál bármilyen értelemben (illetve mindenki számára) kívánatos lenne, vagy feltétlenül vágyott, minél előbb beteljesülő célként állna az élet végén. Rácz József hasonló kijelentést tesz a gruftikkal kapcsolatban (1998b). Ő halálfantáziát említ, s azt, hogy a gruftiknál a "mi világunk" és a túlvilág szélesen érintkezik, a kettőt csak egy lépés választja el ("a túlvilágtól csak a hideg acél választ el" - utal a szerző egy állítólagos grufti mondásra. Az öngyilkosság gondolatának, vágyának megjelenésével én is találkoztam, de nem érzem "közös nevezőnek" a dark-goth szubkultúrán belül. Ez legfőképp a grufti értékrend sajátja, illetve bizonyos egyéneké. Az, hogy saját nevet kaptak, jelezheti a törekvést az elkülönítésre, mindenesetre tájékoztat a létező különbségről. "A jó grufti már nem él" - tartja egy mondás a gothok közt, utalva arra, ha a hite szerint él, akkor nem él.)
Elemzésem tárgyát az a "közös nevező" képezi, amely a szubkultúra tagjait összeköti: a legtöbbek által hallgatott könnyűzenei felvételek, a nyomtatott és terjesztett kiadványok, internetes honlapok. Úgy vélem, hogy a halál egy fontos probléma, a dalszövegeken, kiadványokon, külsőségeken keresztül minden nap szembesülnek vele. Ezt egy vizsgálattal próbálom bizonyítani: dark-goth és populáris dalszövegeket vizsgáltam meg, a bennük előforduló szavak gyakoriságát hasonlítottam össze. Bizonyos szavak említési gyakorisága jelentősen eltér a két csoport közt. Itt csak egyet említenék: a populáris dalszövegekben, amelyeket vizsgáltam, egyáltalán nem fordult elő maga a halál (death) szó, csak valamilyen - a hétköznapi életben megtapasztalható - formában (died, die, dead, azaz meghalt, meghal, halott), szemben a dark szövegek 23 említésével. A halál szó összes formájának említése a dark-goth szövegekben (82 db.) háromszor gyakoribb, mint a populáris zenék szövegeiben (23 db.). Vizsgálatot lásd mellékletben.
Tehát minden dolog közvetlenül az élet-halál pólusa közé feszül ki. Ez együtt jár a szenvedés, a szomorúság tapasztalataival, s ezekről az érzésekről itt nyíltan beszélnek. Ahogy a dolgozat címében utaltam rá, olyan ez a világ, mint a folytonos ősz, mintha az elmúlás árnyéka vetülne rá a tárgyakra, mindenhol, ahol fénysugár éri. Hadd idézzek két dark-goth lány beszámolójából: "...goth-nak lenni számomra annyi, mint egyszerre látni a szépséget és látni a közelgő pusztulását is. Olyan, mint az utolsó tánc, amint a falak szétmállanak körülötted". A másik beszámoló így hangzik: "ez [a goth] maga a képesség arra, hogy művészetet találj ott, ahol az mintha hiányozna, s hogy meglásd a fényt a sötétségben, s megragadhass belőle annyit, amennyit csak lehet".
Mintha Polcz Alain szavai a mindennapi dark-goth valóság újra és újra megélt részei lennének: "a halál megváltoztathatatlan és elkerülhetetlen, de viszonyunk a halálhoz nem, és ez többek közt azért fontos, mert a halálhoz való viszonyulás szabja meg életünket." (2001, 117 o.). A Tajtékos Lapok egyik bevezető írásából idézek, amely sajátosan foglalja össze a mozgalom hitvallását.
"A halálról elmélkedni, titkait fürkészni, és azzal szembenézni éppoly fontosnak tűnik, mint az élet dolgairól való elmélkedés. A pillanat mindenki számára bekövetkezik, akár tetszik, akár nem. Ha megpróbálnánk a damokleszi kardot hüvelyébe csúsztatni, ha bátrabban néznénk szembe az ismeretlennel, akkor nem kéne érett fejjel a gyermekkori dunyha alá bújni. Könnyebbé tehetnénk vele mindennapjainkat, s amikor elérkezik a pillanat és megfújják a harsonákat, büszke emelt fővel járulnánk a Vég színe elé.
A halál az emberi kultúra élményei közé tartozik, egyik fő ihletője a különböző művészeteknek is. Nem bírálható és megvetendő dolog hát az, ha egy zenei szubkultúra az érdeklődésének központi témájául választja. Nem nevezhető morbidnak vagy betegesnek, hiszen nehéz problémát vizsgál és feszeget - az egyetemes kultúra részeként."(1)
Ahhoz, hogy megértsük a fő kapcsolódási pontot a goth szubkultúra és az őt befogadó anyakultúra közt, mindenek előtt a halálhoz való viszonyukat kell megvizsgálnunk. Talán állíthatjuk, hogy egyetértés van abban, hogy társadalmunk számára a halál a tabuk sorába tartozik. Kunt Ernő konkrétan négy viszonyulást különböztet meg a halál felé. Vannak olyan kultúrák, amelyek tagadják a halált - ilyen korunk civilizált világképe. Másik forma, a halál elutasítása, amely a zsidó-keresztény kultúra sajátja (itt a halál az örökléttel egyenlő). Harmadik a halálvágy jelensége, amely Kunt szerint alapvetően egyéni élethelyzetekben jelentkezik. A negyedik, a keleti kultúrákban és az európai parasztság világképében is fellelhető, ez a halál tényének tudomásul vétele (BENCZÚR 2001).
(1) Dark-goth fiatalok által szerkesztett és terjesztett magazin, amelynek címét Boris Vian regénye ihlette. Hasonló névvel évente kulturális fesztivált is rendeznek (Tajtékos Nap).
Ősz, mindörökké - Bevezetés a dark-goth világba (Egy szubkultúra pillanatfelvétele)- Szociálpszichológiai műhelymunka; részlet. Írta: Kis Gábor
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
