Mészáros U. Sz. Gábor: Orom

A korábban honlapunkon is rendszeresen publikáló, valamint egyesületünk irodalmi-tematikájú rendezvényén is részt vevő Mészáros Urbán Szabó Gábor köteteiből  2014-ben e-könyv formában megjelent az Orom. AZ Orom a korábbi két kötet legjobb szövegeiből  nyújt válogatást, valamint négy új novellát is tartalmaz.
Aki tájékozodni szeretne a kortárs magyar próza újszerű képviseletéről, aki izgalmas és friss szellemi élményre vágyik, annak az Orom kihagyhatatlan olvasmány.

Tartalmukat tekintve a kötet darabjait leginkább az emberi korlátoltság miatt érzett aggodalom, és az ebből következő megrendülés tengelyében álló létszemlélet itatja át. A helyenként borongósabb művek szereplői úgy ágyazódnak bele az őket fogva tartó realitásba, hogy kérdéseikkel és tetteikkel annak határait feszegetik. E misztikus, néhol transzcendens jegyeket viselő kitörési kísérletek alanyai gyakran esendő, humán korlátaikba belenyugodni képtelen alakok, akik szimpátiát vagy ellenérzést keltenek bennünk, de közönyt bizonyosan nem. A szerző fókuszpontjában olyan prózai megközelítési kísérlet áll, amelyben érzelmi és szellemi tartalékainkra van szükség, hogy létformánkat annak kényelmetlen mélységeiben újravizsgálhassuk, miközben színtiszta, szuggesztív, és nem utolsó sorban – a szó abszurd árnyalatában – szórakoztató irodalmat olvasunk.
 


2015. 08. 23. - 08:25 | © szerzőség: Gelka