Nulladik Változat | Fenes Tibor III.

Gothic.hu / Edeneye: - Hogyan értékelnéd ma a zenekar helyzetét?

Fenes Tibor (FNS): - Olyanokkal együtt kezdtük el a zenélést, mint a Kispál vagy a Quimby, de minket még mindig sokan „örök előzenekarként” tartanak számon. Nem kifejezett szándékunk, hogy rétegzenét játszunk, az ilyesfajta muzsikának Magyarországon nem tömeges, de azért értő és igényes közönsége van, tehát érdemes nekik zenélni. Ugyanakkor még mindig megvannak a koncertlehetőségeink, hiába szűnt meg a Benczúr meg a Kulti. A Dürer Kert, Filter, Mania, és a Gödör is működik, ahol fel tudunk lépni.

- Hallottál róla, hogy a Kortársak ismét koncertezik?

- Nem hallottam, hogy újjáalakultak. Ez egy kellemes meglepetés, hiszen közös gyökereink vannak, annak idején ők is gyakran léptek fel ott, ahol mi, együtt turnéztunk is. Már akkor is igényes szövegvilággal és különleges hangzással bírtak.

- És mi a helyzet a Perfect Name-el? Hallottam róla, hogy jó kapcsolatot ápoltok velük.

- Valóban, mindkét zenekar ez évben lépett a huszadik évébe. Tervezgettünk is egy közös „születésnapi” koncertet Losóval, de semmi nem lett belőle. Nagy a csend most a zenekar háza táján, talán Losó politikai elfoglaltságai miatt lehet ez. Mindenesetre remélem, hogy nem oszlottak fel.

- Beszéljünk most kicsit a hatásaitokról. Hallottam róla, hogy nagyon szeretitek Pilinszky János költészetét. Hogyan jelenik meg ez a Nulladik Változat-ban?

- Valóban nagyon kedveljük őt. Szabó Attila, a Nulladik első gitárosa eredetileg egy „Szálkák” nevű zenekarban játszott. De nem igazán jelenik meg Pilinszky hatása a szövegekben, sokkal inkább egyfajta szellemi alapként van ott, ami leginkább egyfajta „hermetizmus”-ként határozható meg.

- Akkor gondolom a Hamvas Béla-féle szellemiség sem idegen tőletek.

- Persze hogy nem, ő nagyon alap. ’89-90 körül, - amikor a zenekar indult - jelentek meg az első zöld borítós esszékötetek, volt olyan időszak, amikor fél évig csak Hamvast olvastam. A hatások nyomokban mindig ott vannak, főleg a korai lemezeken. Az Új Dal megírásakor például éppen a Bor Filozófiáját olvastam, és úgy gondolom, ez érződik is rajta. Az egyik haverom (aki jelenleg az Ilarion zenekar billentyűse) annak idején el is ment megkeresni Kemény Katalint.

- És neked melyek a kedvenceid Hamvas művei közül?

-Talán a Patmoszok állnak hozzám a legközelebb. De szeretem a Bor Filozófiáját, a Titkos Jegyzőkönyvet vagy a Silentiumot is.

- És mit gondolsz a Scientia Sacra-ról, amely a Hagyomány gondolatát próbálja megalapozni?

- Hamvasnak annyi arca van. Lehet, hogy nekem izgalmasabb a Hagyománynál a Hagyományból való kibukás. Nehéz őt bekategorizálni, mert ő valójában egyik iskolához sem tartozott. Ezt szeretem nagyon Weöres Sándorban is: sokszínűség, játékosság, változékonyság. Weöres hatása nagyon ott van például az Égő Hidak-ban. Ennek a számnak a szövegét sokáig saját magam sem értettem, teljesen spontán módon írtam meg, miután őt olvastam.

- A Cure zenekar az egyik fő hatásod volt. Véleményem szerint, – főleg a korai lemezeken - nagyon ott van az a bizonyos „Cure-hangulat”. Ma hogyan látod őket? Fontosak még számodra?

- Mint produkció a mai napig nagyon jó, de zeneileg szerintem a Disintegration volt az utolsó hibátlan alkotásuk. Mostanában azonban a Bloodflowerst is megszerettem. Bölcs és szépen átgondolt lemez az. De lehet, hogy azért kezdett el tetszeni, mert én is most lettem negyven. (nevet)

- És mit gondolsz az utolsó lemezükről?

- Az első szám az Underneath the Stars, nagyon tetszik. Persze az egész lemez-t tekintve már nem mondhatnám el ezt. Az ember fiatalon elindul hatalmas igazságérzettől hajtva, s végül image-é válik. Lehet, hogy Robert Smith ma már csak egykori önmaga képe, ugyanakkor ő valamilyen szinten mégis maga alá tudta nyomni az „embert.” Ugyanakkor nekem nem is igazán Robert, hanem Menyhárt Jenő volt a példaképem kiállásban, szövegek tekintetében. Az Európa Kiadó számomra elementáris élményt jelentett.

- Az újabb zenekarok közül hallgatsz valamit?

- A Coldplay és a Radiohead tetszik. Az új New Order és az Interpol is bejött. Ugyanakkor ők az elődök vállán állnak, de hogy tényleg olyan magasak-e mint ők voltak, nem tudom.

- És az új albummal hogy álltok? Mire számíthatunk, ha megjelenik?

- Egyáltalán nem a Retro-vonal. A Cure talán most megint erősebben jelen van a zenénkben. Nem vidám dalok, de voltak olyan helyzetek hogy ezek jöjjenek ki, s érzelmileg is inkább tudok azonosulni ezzel a „darkabb” vonallak, mint a Retro-idején. A Murmucot és a Retrot annak idején elég nehezen fogadták be, pedig azok a bizonyos „igazi” Nulladik-számok megvannak azokon is. Ezzel együtt Lehet, hogy talán túlságosan radikálisan akartuk a hagyományainkat felülírni. Lehet, hogy abban, hogy a Retro nem durrant akkorát az is benne van, hogy két régi tag is kiszállt. Technikai szinten annyi a változás, hogy most géppel csináljuk az alapokat, utána visszük az anyagot a próbahelyre. De ez nem is direkt választás volt, spontán alakult így.

- Mikor lehet számítani a megjelenésre?

- Manapság már nem lehet csak úgy 1000 cd-t eladni, a letöltések miatt. Talán csak a neten lesz elérhető, és nem jelenik meg cd-formátumban, ezt még nem tudni. A megjelenés dátuma egyelőre bizonytalan.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2012. 11. 25. - 10:59 | © szerzőség: Edeneye