Parzival - Casta

A nagyhatású mű utáni keresztségben született orosz-dán csoport eredete egészen 1992-ig vezethető vissza. Az ezredforduló táján a Blut und Jordan album megfelelő tekintélyt vívott ki számukra, személyesen ekkor volt alkalmam élőben is látni Őket. Bombasztikus dobarzenál és  alapítójuk Dimitrij Bablevaskij súlyos orgánuma nehezedett a közönségre, a tagokra pedig láncingek és középkori mellvértek - az akkori tematikát erősítendő.

Alapvető párhuzamként a Laibach munkássága lehetett analógia a múltban, a Parzival azonban markáns ösvényt taposott ki magának az említett toposz propagandája nélkül, így ismertségük sem szárnyalhat olyannyira mint a szlovének esetében.

Megérdemelné pedig, a középkori kórusok és gregorián énekek, a wagneri emelkedettség egy nagyon sajátos stílusú fennkölt hangulatot sugárzó muzsikát teremt, melynek külön ízt az orosz, latin és német nyelven énekelt szövegek adnak. Az utóbbi hetekben a Mighty Music-nál megjelent Casta album indiai orientáltságának köszönhetően az ősi szankszrit szövegek elevenednek meg, ehhez mérten keleti dallamvilág társul a modern hangzással öszesimítva. Az eredmény lehengerlő muzsika, ami nemcsak a neoklasszikus és martial industrial körökben, de a gothic és komolyzenét kedvelők számára is finom zenei csemege lehet.


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2014. 08. 30. - 07:08 | © szerzőség: Gelka