Mostanában már nem igazán szoktam rajzolni. Nincs türelmem hozzá. Sokkal szívesebben folyamodom az írás eszközéhez, mert a szavak, mondatok áramlásán keresztül jobban pörögnek az események, a történetek cselekményei. Imádom az álmokat. Azokat is, amelyek nem jók. Az ilyenekből jöhetnek létre érdekes dolgok igazán! Kihívást jelent számomra egy-egy álom képi világának, hangulatának ábrázolása, eseményeinek sorrendbe rakása; s ha nem emlékszem egy-egy jelentős részletre, a 'fehér foltok' megfelelő pótlására a saját fantáziámat hívom segítségül. Már gyerekkoromban is gyakran rámfogták, hogy álomvilágban élek. Nem is akaródzott ezen változtatnom, mert úgy éreztem, a valóságban csak unalom és szigor vesz körül. Akkoriban még rengeteget rajzoltam, otthon, az iskolában - órák alatt és a szünetekben is, egyedül a tanteremben, távol a többi gyerek gátlástalanul üvöltő, ész nélkül rohanó életigenlésétől. S ahogy teltek az évek és a felnőttek között sem tapasztaltam mást - a mindezekkel párosuló érdektelenségen, sekélyességen kívül, már nem elégített ki a rajzolás, az álmok egy-egy meghatározott pillanatának örök mozdulatlanságba való kifeszítése. Onnantól kezdve írnom kellett, váltakozó képeket, erőteljesen lüktető eseménysorokat összegyűjtögetnem, egymáshoz hangolnom. Az utóbbi tíz évben talán nem is született más - valamennyire értékelhető - rajzom a mellékelt négy képen kívül. Néha vannak álmaink, amelyekkel nem akarunk foglalkozni, mert túl fájdalmas lenne. De sokszor mégsem enged megnyugodni néhány - örök mozdulatlanságra ítélt - álomkép. Így kívánkozott ki belőlem ez a négy rajz. Ezek után már le is tudnám írni a történetet hozzá minden nehézség nélkül. Talán majd egyszer...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
