ReBoot - 3. Nap

- Barba Negra Club, 2012 április 29. - III. nap -

Aki részt vett már valaha egy hosszabbra nyúló fesztiválon az a saját bőrén is tapasztalhatta milyen kínlódásokkal jár, ha már pár napja csak a mulatozás megy. Ez most is így történt szerintem, legalábbis néhány embernél biztos, mint ahogy nálam is, de ilyenkor nincs idő a siránkozásra.
Eljött hát a harmadik nap, a finálé, az úgynevezett "Dark Side Day".

Igazán kecsegtető programok vártak ránk, hiszen ma van a gitár alapú zenék kicsiny kavalkádja. A protokoll ugyanaz, mint az első két napban: megérkezés, barátok, ismerősök üdvözlése, némi alkohol beszerzése, aztán irány a nagyterem. Most pár szóban említést tennék a színpadról. Két oldalt hatalmas fényfüggönyként ragyogó lámpaoszlopok biztosítják az állandó lendület fennmaradását, középen és szélen a hangszerek között és hátul LCD képernyős készülékekből nyomják a koncertek alatti kisfilmeket, videókat, amelyet egy hatalmas kivetítőn is szemlélhetünk magasan a színpad fölött.

Nos az első zenekar a "THE ARCH" durván negyed nyolc körül kezdi el műsorát. A csapat 1986-ban alakult egy belga kis faluban. Zenéjükben egyaránt megtalálható az elektronikus hangszerek által gerjesztett és gitárokkal egybefont muzikalitás. Első lemezük a "Strange Point For You" 1988-ban jelent meg. Az immáron negyed évszázada létező csapat azóta öt albumot és két válogatás lemezt dobott piacra.
A koncert dinamikusan indult semmi klisé, nyugodt megfontolt dallamok, ez köszönhető a színpadon eltöltött évek számával is. Mindvégig megmaradt az a zenei hangzás és a teljesség, amelyeket már ismerhetünk a csapat részéről. Aranyos volt CUVG /ének/ sérója nem is beszélve a gitárok egyenletes hangzásáról. Amit viszont sajnáltam a vokalista lány Chiffons Tale ének tudásából szinte semmi nem jött vissza a nézőtér felé, köszönhetően a technikusok figyelmetlensége miatt. Összességében egy nagyon jó kis nyitó show-t láthattunk, hallhattunk kezdésképen. A helyszín ismét a kis udvar a bejárat előtt, harmadik napra már szerintem mindenki bejárt minden zugát.

Következő érdemleges banda a német illetőségű "DANCE OR DIE" következett igaz némi csúszással. A zenekar 1988-ban alakult Berlinben. Alapítói Andreas Goldacker /billentyű/, és Gary Wagner /ének/. Már a kezdetektől az elektro műfaj volt számukra a meghatározó irány, amelyet később egybeolvasztottak egy kis dark wave muzsikával. Ezt nem kevésbé ötvözi jobban az énekes Gary mély tónusú hangja.
Első kiadványuk a "3001" 1991-ben jelent meg, és azóta már 6 lemezt készítettek. Albumaik tele vannak dinamizmussal, de találhatóak szerzeményeikben melankolikusabb dallamok is.
Ismét elképesztő színpadi jelenlétről tett tanúbizonyságot a banda. Pár éve már volt szerencsém látni a srácokat Németországban és akkor is húzós kis műsort pakoltak össze akárcsak most Pesten. A gyors pattogó ütemeket jól kiegészítették a fények játékai. Gary /ének/ szokásos földig érő bőrkabátjában pózolta végig a műsort. Jó volt ismét hallgatni a sötét és belehúzós dalok egyvelegét.
Elmondhatom, hogy a D.O.D. koncertjével vette kezdetét igazán a mai este, hiszen még hátra volt három igazán ütős és színvonalas együttes szereplése.

Egy hosszabb szünet után az IN STRICT CONFIDENCE vehette birtokba a deszkákat.
A formáció 1990-ben alakult Németországban, Dennis Ostermann /ének/ és Jörg Schelte /billentyű/ köszönhetően. Stílusukat tekintve az ipari-elektro gyökerein kezdtek alkotni megalakulásuk idején. Első albumuk a "Cryogenix" 1996-ban látott napvilágot. Az elmúlt húsz esztendőben nyolc stúdiókiadvány büszke tulajdonosai. Az elektro vonalán kívül megtalálhatóak nótáikban a dark jegy sötét atmoszférája is, sőt utóbbi években a csapat női énekkel és gitárjátékkal is erősödött, melyeket a az egyedi hang és finom kezek a húrok bűvöletében tesznek teljessé.
Végre elkezdődött a koncert. Az "Intro" után a "My Despair" fantasztikus dallamai kezdték varázslatossá tenni az estét. Semmi klisé, csak a zene és a hozzáadott lelkes profizmus jellemezte az előadást és a második, harmadik dal közben már érezhető volt, hogy nagyon együtt van a csapat, szinte éreznek minden percet, hogy így tegyék tökéletessé a show-t. A hangverseny közepén kezdett aztán igazán beindulni a szekér, amikor felcsendültek a "Forbidden Fruit" és a "Set Me Free" dallamai. Nina de Lanin /ének/egy gyönyörű latex estélyiben pompázott a színpadon és persze varázslatos hangját is megmutatta, egy igazi dívához illően szépségesen szólt. Nagyon ámulatba ejtett még HeyDee Sparks /gitár/ játéka, és szintén elegáns szabású ruhája bár sajnos a hangszerét kissé alacsonyabb szinten lehetett hallani a technikus jóvoltából, de így is elégedett voltam az összhanggal, nem is beszélve arról, hogy a koncert vége felé a két hölgy még egy performance előadás beiktatásával is kedveskedett a közönségnek. Jörgön /billentyű/ már felfedeztem az öregedés kissé árulkodó nyomait, de sajnos nem leszünk fiatalabbak, maximum lélekben. Összességében egy pazarul összepakolt zenei teljesítményt láthattunk, mely azt hiszem sokáig az emlékezetünkben marad.

Az estének viszont még egyáltalán nem volt vége, hiszen az ISC után következett a CLAN OF XYMOX hangversenye.
Erről a zenekarról sem lehet elmondani, hogy gyerekcipőben jár, hiszen még 1981-ben alakult a hollandiai Amszterdam városában. A csapat azóta is töretlenül alkot, de a régi alapítók közül mára már csak egyedül Ronny Moorings /gitár, ének/ maradt meg. Debütáló lemezük a "Clan Of Xymox" 1985-ben jelent meg, az azóta eltelt időkben tizenhárom albumot hoztak össze. Sajnos ez a formáció is a zenészek átjáró házává vált, de máig megőrizte azt a muzikalitását, amelyet a goth színtér alapjaként tartanak számon.
Nos elérkezett a régóta várt fellépés, mert ugye azt tudni kell, hogy tavaly két alkalommal is kudarcot vallott a banda hazai fellépése a gyér érdeklődés miatt, amit nagyon sajnálok egy ilyen kult együttesnél. Mert ugye tényleg jönnének a külföldi sztárok, de nálunk valahogy nem működik az a rendszer hogy ha van egy szuper meghirdetett konci, akkor csak úgy tódulnak az emberek, tisztelet a kivételnek. Tehát eme bulit tényleg nagyon várták a zenészek is ami látszott is, főleg a frontember Ronny részéről. A "Stranger" dallamaival indult a show és egész idő alatt megőrizte dinamikáját és erősségét, amit igazából a a közepén lehetett érzékelni, amikor is olyan dalok jöttek egymásután mint az "Louise" a "Emily" és a "Jasmin And Rose". Hihetetlen atmoszférája kerekedett a bulinak, rendben voltak a fények de a hangok már nem szóltak olyan pazarul, mert néha észleltem, hogy a technikus nem mindig ura a helyzetnek sajnos. A fináléban pedig mi lehetett volna más záró akkord, mint egy ősrégi dal a "Day", amelyet szintén kitörő lelkesedéssel fogadott a publikum. Nagyon sajnáltam,hogy a két bűbájos hölgy közül már már csak Mojca /basszus/ maradt a formációban, aki sajnos nem aranyozta be jelenlétével az aznap esti élő fellépést, és a billentyűsi poszton egy új arc Sean Göbel vette át a szerepet. Tehát csak azt tudom mondani így utólag, hogy egy szuper jó bulit tolt a C.O.X. de lehetett volna még egy kicsivel hosszabb is, de örüljünk ennek is.

Már egészen elmerültünk az éjszaka sötét világában, amikor hátra volt még egy utolsó fellépő a DIARY OF DREAMS koncertje. A zenekart a 90-es években alapította Adrian Hates, miután kivált a GARDEN OF DELIGHT formációból. Egy igen képzett zenészről beszélhetünk, hiszen gitáron és zongorán is kiválóan játszik. A csapat stílusközpontja a dark wave búskomor témái, de megtalálhatjuk a goth műfaj elemeit is dalaikban. Első kiadványuk 1994-ben lett ismerté "Cholymelan" címmel és azóta már a tizenkettedik hanghordozójukat is kibocsátották. Adrian fantasztikus muzsikusokat gyűjtött maga köré, akik igazi profizmussal játszanak évek óta. Elérkezett hát a fesztivál utolsó együttese is. Bár azért mindenkin lehetett látni a fáradtság kínzó nyomait, amikor felcsendültek az első hangok szinte mindenki áhítattal figyelte az eseményeket. A kékeszöld fényekbe burkolózó színpadon egymás után csendültek fel a régi és új slágerek, mint az "Echo In Me"a "Chemicals" vagy éppen a "Menschfiend". Adrian szokásos fekete hosszú száz gombbal díszített kabátja helyet csak egy laza fekete szerkóban farmerban és ingben nyomta végig a koncertet. A füstgépek még egyszer utoljára okádták gyomraik tartalmát a pódium és a közönség felé. Aki már volt pár éve a Diesel klub-béli Diary fellépésén vagy volt szerencséje esetleg külföldi szereplés alkalmával megtekinteni az együttest, az tudta, hogy egy melankóliával átitatott, a szomorúság ösvényén bolyongó hangulatot teremt. Záróakkordként ahogy igazi fináléban lenni szokott a "The Curse" és a "Kindrom" dallamai hangzottak el. Bizony már lassan pirkadat felé járt az idő, amikor vége lett az egész fesztiválnak,de bízvást állíthatom, hogy egy nagyon jól összepakolt három napon voltunk, voltam túl. Ha jövőre is hasonló szervezésben lesz részünk, akkor már előre lehet tervezni a látnivalókat.

Valovics Tímea, Gabor (cikkben) fotói