Már jócskán elütötte a delet az óra, amikor megérkeztem a már szokásos szombati állomásomhoz a pogány faluba.
Ez a hely az Agra Messe Park szomszédságában található kis erdős részecske közép részein tisztásokkal tarkítva.
Egy kis folyócskán átívelő fahídon lehet bejutni a falu területére, ahol megelevenedik a középkor világa. Betekintést nyerhetünk itt, hogyan alkottak, éltek őseink annak idején, ugyanis ezen a helyen több mester ember is kínálja portékáit, akik a régi mesterségekkel foglalkoznak, úgy mint takács, szabó, kovács, akiknek munkáit meg is lehet vásárolni, de megtalálhatóak még itt a középkori ételek és italok széles skálája is, nem is beszélve az itt is jelenlévő, felbukkanó haj és ruhakölteményekről egyaránt.
Az estét sajnos beárnyékolta az a tény, hogy megint több olyan zenekar volt egy időben kiírva, akiket szerettem volna megtekinteni, de a nagy távolságok miatt ez sajnos meghiúsulni látszott sajnos, így le kellett mondjam a Twisted Nerve, Frank The Baptist és a The March Violets zenekarok koncertjeit. Azonban kárpótolt ez az este teljes mértékben, hiszen a nagy kedvencem látogatott ma el a városba.
Előtte még azonban sikerült becsússzak egy másik csapat bulijára akik a Felsenkeller falait döngették meg, a svájci illetőségű The Beauty Of Gemina. A formáció már nem először játszik a fesztiválon, és idén ismét bizonyíthattak Már az első dal után fantasztikus volt a hangulat a nézőtéren és ez még csak fokozódott a későbbiekben. A koncert inkább a régebbi szerzeményekre koncentrált, mint például a "This Time", vagy a "Suicidal Landscape", de olyan új nóta is elhangzott a repertoárban mint a "One Million Stars". Szerencsére ez a hely is olyan sajátosságú, ahol az akusztika nagyon jól érvényesül, és ezt még meg is dobták kitűnő fény és füst elemekkel tarkítva a műsort a technikusok. Michael Siele és csapata ezen az estén ismét bebizonyította, hogy az igazi underground muzsika még mindig igazi főszereplője ennek a fesztiválnak. Még meg kell jegyezzem, hogy egy új bőgőssel Andi Zauber - el kiegészülve nyomtak egy órányi műsort.
A koncert után még bőven volt időm átérni a másik helyszínre, így nem is igazán rohantam, amiből majdnem baj lett. A hely ahova tartottam a Kohlrabizirkus, ahol a nagy kedvenc a Fileds Of The Nephilim tartotta aznap esti fellépését. Még ment az előttük játszó Moonspell, és gondoltam, ha már korábban érkeztem belekukkantok ebbe a bandába is. Sajnos nem így történt,mert a cirkusz előtti hatalmas teret egy kordonnal zárták el, és már ekkor hatalmas tömeg várt a bebocsátásra. Mint utóbb kiderült túl sok ember volt az épületben, így a biztonságiak senkit sem engedtek be addig, amíg valamelyest nem csökken a bent maradt emberek létszáma, akik elhagyják az előző produkció után a cirkusz belső terét. Szerencsére viszonylag gyorsan zajlottak az események a technikai átállások között, így aztán még a Nephilim kezdése előtt sikerült bejutnom, így nyílegyenesen az első sorok felé vettem az irányt, és sikerült is bevergődjek a második, harmadik sorig, pont majdnem közép tájt állhattam a színpad előtt, amikor elkezdődött a koncert.
Hatalmas füstfelhőkbe burkolózva érkeztek a zenészek egymás után a már megszokott koreográfia szerint, és a Dawnrazor című slágerrel kezdték el a showt. A zenekar idei szereplésének az volt az apropója, hogy idén ünnepelték 30 éves évfordulójukat, így hatalmas élmény volt számomra, hogy újra lássam őket, és részben ezért is vettem részt az idei WGT-n. A hangulat már a koncert elején a tetőfokára hágott, a nagyérdemű melankolikus öröm mámorban úszott, és ez atmoszférikus hangulat az egész hangverseny alatt maximálisan megmaradt. Aki már járt valamikor is ebben a hatalmas kupolával egybeépített nagyméretű körcsarnokban, és átérezte milyen fantasztikus akusztikával rendelkezik, az tudja milyen itt akármelyik előadó fellépése. Ez most sem volt másképpen, hiszen a fény és füstorgia mellé iszonyatosan jól tálalták a hangminőséget is. A gitárok és az ének is tökéletesen szóltak ,megőrizve misztikumos elsöprő hatásukat. A régi dalok egymásutánja halhatóan óriási lélek energiákat szabadított fel a közönség soraiban. Nem beszélve olyan hatalmas örökzöldekről mint a "Preacher Man", Psychonaut", vagy éppen a "Last Exit For The Lost", amelyek megkoronázták ezt az éjszakát. McCoy mester és csapata most is bőven kitett magáért, hiszen az összes nagy monumentális dalukat eljátszották a régi időkből, és meg kell hogy mondjam, az eddig látott bulijaik közül bízvást merem állítani, hogy ez a szombati attrakciójuk amit a sheriffék nyomtak a kiemelt dobogós helyen végzett.
Ezt a szombati Nephilim koncertet a nemrégiben elhunyt kitűnő zenész Veress "Janeth" János emlékének ajánlom.
