Süskind A Parfüm című műve egy lendületes, izgalmas, igazi thrillerként is felfogható regény. Azon könyvek közé tartozik, amelyek olvasásuk közben folyamatosan csigázzák az olvasó érdeklődését - nem akarom azzal a közhelyszerű kifejezéssel elütni, hogy nem lehet lerakni -, de tény, hogy oldalról oldalra észrevétlenül szinte olvastatja magát. Például a német és angol sikerlistákon - amely persze nem okvetlenül mérvadó, mivel mindenképp egy különböző érdeklődési körű olvasótábor véleményét tükrözi - manapság is az első tíz között szerepel, legutóbb az interneten valamelyik százas toplistán a negyedik helyen láttam. A regény alcíme "Egy gyilkos története", de a könyvet olvasva, lapról-lapra az az érzésünk, hogy az alcíme akár az eredendő gonosz - megelőlegezve a feltételezést, hogy van ilyen - lélektana is lehetne.
A történet a XVIII. századi Franciaországban játszódik. Témaközeliként a háttér megrajzolásánál díszletként másodpercnyi felvillanások erejéig feltűnik a korszak okkult iránti, illetve afelé hajló fogékonysága és hangulata. Főszereplőnk, Jean -Baptiste Grenouille Párizs legbűzösebb pontján, a Halpiacon születik. Anyját születését követően kivégzik, mert kiderül, hogy előző csecsemőit megölte. Grenouille gyermekkora dajkától dajkáig vezet, megterhelve a kor szociális viszonyainak vetületeként jellemző keserves, lelketlen körülményekkel. Kisfiú évei és majdani belső útja között hasonló, rokon vonások és párhuzamok fedezhetőek fel különösebb belemagyarázás nélkül azok számára, akik olvasták Nick Cave És meglátá a szamár az Úrnak angyalát című rendhagyó regényét, főszereplőjével, Euchriddal. Az önhibáján kívül, a sorsszerűségből kifolyólag a perifériára szorult, a 0,0 százalék eséllyel indult, sérült személyiségek tragédiába torkoló kegyetlen életútja.
Grenouille azzal a különlegességgel vagy inkább fogyatékossággal születik, hogy nincs szaga, viszont a szagok iránt hihetetlenül magas készséggel rendelkezik. A szagok illékony birodalma egyetlen, mindenét betöltő szenvedélyévé válik, kutatja, elemzi, agyában raktározza őket. Mostoha életútja egyetlen alternatíván fut: magányos, önmagába fordult és önmaga belső világában élő emberré válik.
Nem vagyok róla meggyőződve, hogy az író feltétlenül valami elemi horderejű mondanivalót akart feltárni, számomra a Parfüm sokkal inkább a ponyvastílushoz képest, lényegesen magasan álló, kikapcsolódásra első osztályú, szórakoztató, élvezetes olvasmány. Ennek ellenére vagy talán szándékosan ebbe a csomagolásba rejtve azért a mű felvet néhány érdekes gondolatot.
Grenouille a tökéletes, mindent elsöprő legnagyszerűbb illat előállításának szenteli életét. Először tárgyakkal, majd állatokkal kísérletezik, majd eljut a sorozatgyilkosságokig, kiemelkedő szépségű lányok megölése során próbál eljutni áldozatról áldozatra a tökéletes illatig, ami végül is sikerül neki.
De mik Grenouille pszichéjének mozgatórugói? Eleve, jellemzői miatt eredendően gonosznak született vagy a sors nehézségeit legyűrve lehetséges lett volna-e más kifutási lehetősége is életének? Ugyanis szagtalansága miatt nem tudott beilleszkedni az emberek közé, a másik oldalról nézve, az emberek ösztönös érzékeik által vezéreltetve önkéntelenül nem fogadták be őt meghittebb közösségükbe, ami leggyakrabban abban nyilvánult meg, hogy a napi kapcsolatokban szinte tudomást sem vettek Grenouille-ról, mintha nem egy szintén érző emberi lény volna.
Grenouille ténykedésének kezdeti mozgatója, amire mindig is vágyott, az a sokak számára is oly sokszor jelenlévő és oly sokszor fájdalmas igény, hogy szeressék az emberek. Ezt a tökéletes parfüm előállításával szándékszik elérni.
És itt kapcsolódik be egy másik vonal, ami ha nem is kimondottan a gyarló, de mindenképp - nevezzük így - a biológiai, esetünkben a magasabb rendű szellemiség fogalmától elvonatkoztatott emberiséget mintázza.
Az ember a külső környezetből az észleléseket, tapasztalatokat és az elsődleges információkat először is az érzékszerveivel nyeri, a látással, hallással, szaglással, tapintással. A száraz, tankönyvszerű okfejtések helyett gondoljunk csak bele, hogy az emberek túlnyomó többsége, ezen észlelések által alakítja ki véleményét, osztályozását embertársairól, a leggyakrabban ezeknek a megtapasztalásoknak az alapján alakul ki vonzalom vagy taszítás, szerelem vagy gyűlölet és még sorolhatnánk. Ki ne ismerné a tipikus jelenségeket, mikor például egy rendkívül vonzó és szép hölgynek az összes ostobaságain, hibáin játszi könnyedséggel túllépnek, míg tegyük fel egy csúnya, kellemetlen embernek sokszor már a legkisebb tévedései is kihoznak a sodrából némelyeket? Vagy gondoljunk arra, hányan epedeznek titkos, a későbbiek során esetleg már megmosolyogni valóan röstellt álmaikban, egy jóképű színész vagy popsztár iránt, holott általában még arra sincs esély, hogy valaha akár egy percre is személyesen találkozzanak. Csak egy képről van szó, egy kellemes hangról, sokszor csak egy moziplakátról. Szemünkkel, fülünkkel felfogott jelekről. (A mű végkifejlete ebből a szempontból egy gúnyos karikatúrának is betudható.) Az igazi felemelő szellemiség ettől még mérföldekre van. Közben meg elsuhanunk egyéb, magasabb értékeket hordozó emberek mellett. Természetesen tény, hogy az esztétikum és szellemiség alternatívája örökkön visszakísértő, gyakran humanitárius kérdéseket vet fel, a kettő szintézisbe, összhangba hozására vagy inkább gyakran, esésére, mondhatjuk, hogy talán ezerre, ha egy esik...
És Grenouille, mint ahogy a történelem megannyi keserűségben formálódott híres-hírhedt alakja ezzel tökéletesen tisztában van, ismeri az embereket, az emberi pszicho mechanizmusát, a manipulálás totális eszközeit. Ilyen a szaglás is. A tökéletes parfüm. A terv egyszerű: behintve magát a világ legjobb parfümjével, az emberek szeretni fogják, sőt már-már isteni szintre emelkedve uralni fogja őket és ők neki fognak hódolni. Az érzékszervek, a szaglás, mint érzékelés rabigába hajtásával, a vágyakat az egekig felkorbácsoló illattól bódult szenvedély megteremtésével.
Az eszközt megvalósítja, az eredménynek a történet végkifejletében megtörténik a mintegy kísérleti, bemutatkozó próbafelvonása. De a csattanót nem elárulva, az idő lejár, a próbafelvonást nem követi a mindennapokat a történelemből kiszakító premier.
A másik érdekes fővonala a könyvnek az eredendő gonoszság kérdésköre. Grenouille élete és jellemrajza kiváló gyakorló vitorlás hajója lehetne a pszichológus rendszerező munkájának. De vegyük figyelembe: Grenouille híján van az alapvető morális rendező elveknek is. Önmaga kifordított, feketébe történő megvilágosodása során rájön, hogy az emberek szeretete elviselhetetlen teherként nehezedik rá, mert ő maga nem szereti az embereket, sőt gyűlöli őket. És arra is rádöbben, hogy ő csak a gyűlöletben fog kielégülést találni. Abban, ha gyűlöl, és ha őt gyűlölik. Hát igen, az elementáris gyűlölet. Bár ezek a gondolatok a mű végére kristályosodnak ki, tökéletes kezdő indítás a démonikus jellem megrajzolásához.
Másik érdekes meglátása a történetnek, hogy Grenouille jellemének talán annyi pozitív attitűdje van, hogy mivel magának nincs szaga, ezáltal sohasem tudhatja meg, hogy a tökéletes parfüm nélkül kicsoda is ő voltaképpen, illetve másként fogalmazva mire lenne képes önerejéből segédeszközök, holmi csalások nélkül, ezért a teljesítményt nem tudja értékelni és a végén, már nem érdekli. Megnyugtatom azokat, akik még nem olvasták a regényt, hogy a csattanó ezzel még mindig nincs elsütve.
Én körülbelül tizenöt év után most olvastam másodszor a könyvet, de egyszer mindenkinek ajánlom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
