A Prága déli részén elterülő Vysehrad az ókor óta lakott mítoszokkal övezett terület, a turisták egyik közkedvelt célpontja. Dombjára épült 1070-ben a Szent Péter és Pál templom. Egy ideig kiemelt fontosságú része Prágának, az udvartartás itt építetett palotát és itt is tartózkodott (II. Vratislav 1062-1092). A huszita háborúk nagy pusztítást okoztak a gótikus emlékekben, ezeknek csak egy része került újjáépítésre.
Ma a templom uralja a környéket, melynek bal oldalában található a Vysehradi Nemzeti Temető, itt alusszák örök álmaikat a cseh nép nagyjai, írók, festők, zeneszerzők, de még korábban ide temették a cseh uralkodókat, a politikai élet kiválóságait. Ezt a részt, ahol a Myslevkova szoborcsoport található a temető nyugati részében, Slavínként („dicsőség helye”) emlegetik. Smetana, Dvorak, capek, Neruda, Mikolas Ales, Mucha, Josef Slavík is itt nyugszanak.
" A Nemzeti Temető keleti kapujánál található Vyšehrad egyik érdekessége, az Ördög-oszlopok, melyek 1888-ig a Szent Péter és Pál templom előcsarnokában voltak elhelyezve, ahonnan II. József rendelete alapján kerültek a mostani helyükre. Egy legenda szerint az egyik vyšehradi kanonok, aki szenvedélyes kártyajátékos volt, adósságai megtérítése végett fogadást kötött egy Zardan nevű ördöggel: az ördög elviheti a lelkét, ha hamarabb hoz el egy oszlopot a római Szent Péter és Pál templomból, mint ahogy a kanonok levezeti a misét. Az ördög azonban csalt, és egy közelebbi, a trasteverei Szűz Mária templom egyik oszlopát ragadta meg (mely templom egyik oszlopa a mai napig valóban hiányzik). A csalásáért azonban Szent Péter úgy büntette meg, hogy az oszlopot kiszakította a kezéből és beleejtette egy velencei lagúnába; így az ördög elkésett, s mivel elvesztette a fogadást, nagy mérgesen rádobta az oszlopot a templomra, mely annak tetejét kiszakítva a templom hajójába esett, s több darabra törve itt is maradt hosszú évekig."
Valovics Tímea fotói
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni