Mindenki azt hallja, amit akar a "C'est à moi, ça" című új albumon, amit két bresti srác a Born Bad Records lemezén ad ki. Egyesek szerint ők lennének az új Joy Division vagy a Les Béruriers Noirs. Mások cold-wave-nek, dark-wave-nek, chav-wave-nek bélyegeznék őket, Vagy amit csak akarsz. Mi nem skatulyázunk.
Nem énekelhetsz ennyit a kocsmakultúráról anélkül, hogy ne fizetnéd meg az árát. Az első albumukat szó szerint a pultra írták. Minden joguk megvan ahhoz, hogy szarjanak az öltönyösökre, ha már ellopták a kedvenc kocsmáikat. Elég csak meghallgatni a "Le sang de papa et maman" című számot, hogy hallhassuk, melyik kútból merítik a sáros nedűt, ami erről a lemezről ömlik. Bár nem fognak ezzel hencegni, de az biztos, hogy minden társadalmi igazságtalanság harcosának új segglyukakat tépnek, méghozzá élvezettel.
Szövegeik íze olyan, mint a nedves alátét, és olyan szaguk van, mint az alsó fiókban élő nyugdíjas mikrofonoknak. Minden szám egy alkalom, hogy az élet egy-egy aspektusát leköpjék: nyaralóklubok, az előző generáció, az utána következő, olcsó megélhetés, szemét tévé. És kétségtelenül saját magukat is, mert fontosabb dolguk is van annál, minthogy szociálisan felelős terveket készítsenek. (a Born Bad Records méltatása a friss lemez elé)
