3. A nyitás

"A lavina megindult"

Az Igazságot nyolcas számmal jelölik a tarokkban, erőltetett képzelettársítással Budapest VIII. kerülete az "Igazi Magyarország". Fehér és /inkább/ fekete, valaha patetikus, mára nyomasztó. Milliomos nepperek suhannak el vagyont érő sportkocsikkal a kukákban turkáló "tanár urak" mellett, intézetből szökött lányok váltják a dollárt a Palace-ban. Pompás, polgári fészek a bulváron, komfort nélküli cellák néhány utcával távolabb. Itt van a Nemzeti Múzeum és a Rákóczi tér, a Gólyavár és az ügetőpálya, de a mérleg nyelve nem középen áll, harmónia sosem volt errefelé. Sárga fogú, büdös leheletű "látogatók" adják fel a harcot, felpuffadt arcú munkások bámulnak ki a villamosablakokon. Feljelentések sok ezer helyesírási hibával, magukat istennek képzelő élőhalott házmesterek. Por, betört ablakok, betonkerítések, kémények: Idegeneknek tilos a belépés! Egy nyitott ablakból mocskos függöny száll kísértetként a Népszínház utca egére, beteg macska tekinget egy kapualj kukái mögül, golyvás cigányasszony kapaszkodik sörösüvegekkel teli szatyrába. Bűvészmutatvány kellene ahhoz, hogy valakire is legalább egy apró kampánymosolyt varázsoljunk. Barna és szürke, ha színekkel jellemeznénk, de ne gondoljon senki az impresszionista pasztellekre! Itt legfeljebb a szorongás lehet "impresszió": gyomor-összeszorító, szájkiszárító, fáradt és belefáradt városrész. Csirkelábak a piac pultjain, tátogó halak, fogatlan vénasszonyok, zsebtolvaj gyerekek. "ÖLÖK", hirdeti a tetoválás egy műbőr kabátos, melegítőalsós férfi öklén, és amikor megfenyíti vele alkoholtól felpuffadt hasú, cérnavékony asszonyát, úgy tűnik, nem viccel. Jelképpé válik itt a kötél, a bárd, a kampó, minden arc, minden végtag, minden mozdulat: lopni jöttél ide, de téged raboltak el! Józsefvárosban a helyzet: rossz, de változik. Aki tud, menekül, a maradéknak azonban inkább börtön, mint haza. Harminc év alatt a lakosság majd harminc százaléka szedte a sátorfáját, de hiába lett több a hely, a levegő egyre kevesebb. A kerület címere akár egy hatalmas nyugdíjszelvény is lehetne, mivel lakóinak harmada már csak a postásra vár. Hasadó tudatok és málló falak. A fizikai pusztulás még nagyobb társadalmi leromlást eredményezett. Budapesten itt a legmagasabb az alkoholisták és az öngyilkosok száma, egyre több a lakásfoglalás és ez bizonyos gettószemlélethez vezetett. Ellenszenv és félelem, durva tréfák és kétségbeesett düh. Menthetetlen? Persze, "a tapasztalat drága kincs", lehet-e ennél megfelelőbb helyszín egy "Alternatív Zenei központ" létrehozásához? A terv már 1985-ben megszületett a Vörösmarty Művelődési Házban, hogy az egykori fürdő helyén létrejöhessen a műfajnak teret adó és támogató klub, de a "vezetőségi ámen" csak 1988 januárjában, a Ganz-Mávag megszűnésekor érkezett meg. Lelkes fiatalok láttak munkához, hogy saját képükre formálják a terepet: színpadot ácsoltak, a falakra grafitiket festettek, de mégis az egészet meghagyták a maga lepusztult valójában. E szokatlan stílus: mítosz és grimasz egyszerre, lázadó tisztelet egy bunkernek. A központ már február 27-én megnyitotta kapuit. Névadói "Fekete Lyuk"-nak keresztelték el, s alapkoncepciójukban lehetőséget teremtettek az "önkifejező" zenekarok színpadra kerüléséhez, no meg a közönség "megnyilvánulásaihoz". A viszonylag olcsó árak, a hajnali nyitva tartás és persze az extravagancia hamarosan híressé, bizonyos körökben pedig - természetesen? - hírhedtté tette a Lyukat: a lavina megindult.