Több évtizedes tény, hogy Németországban már nagy hagyománya van az underground fesztiváloknak, melyek több ezer embert vonzanak minden nyáron a világ minden tájáról. Az egyik ilyen neves rendezvény ahova idén ellátogattam a Hildesheim városában található Drispenstedt reptéren megrendezésre kerülő M'era Luna névre hallgató dark, goth, ebm fesztivál amely mint minden évben augusztus második hétvégéjén lett lebonyolítva.
Az esemény hivatalos honlapján szerepelt hogy lesz fesztiválbusz egészen vasárnap estig, amíg tart a rendezvény. Sajnos még jó pár óra volt hátra így várakoznom kellett többed magammal, és mivel ez egy kisváros, így az üzletek java része még zárva tartott. Végül egy másik alternatíva mellett döntve egy helyi járattal indultam az esemény helyszínére, ahol már ekkor nagyon sok ember jelen volt, főleg azok akik autóval vagy lakókocsival érkeztek. Végre aztán a bejutási procedúra után, egy viszonylag jó táborhelyet találtam, amiről azt hittem hogy valóban az, de nagyot tévedtem. Miközben elmentem városnéző körútra, visszatérve alkalmi szálláshelyemre, szembesültem a szomorú ténnyel, hogy teljesen körbe bástyázták kicsiny lakóhelyem minden szegletét, mert addigra nagyon sok ember érkezett hogy szintén sátrakban töltsék el a hétvégét.
Tény, hogy ezeken a fesztiválokon az éjszakai élet sem egyszerű ha az ember pihenni akar, mert éjfél körül indul be az élet igazán, ilyenkor a szomszédos sátrak valamelyikéből mindig akad egy akkor önmagát kikiáltó alkalmi lemezlovas, aki úgy érzi,hogy az ő általa igen csak kedvelt zeneszámokat másokkal is tudassa, és bemutassa nekik, ami tényleg egy nagyon jó dolog, de nem az éjszaka kellős közepén, amikor már sokan inkább pihenni szeretnének...
A másnap zökkenőmentesen indult szerencsére, és végül eljött a koncertkezdések pillanata is.
Az első zenekar amire igen kíváncsi voltam a német illetőségű Wisborg volt. A csapat még igen fiatal életkorát tekintve, ugyanis 2017 - ben alakultak. A Konstantin Michaely /ének/ és Nicholas Eckstein / billentyű, gitár / alkotta duó eddig három albumot készítettek, és az utóbbi időkben igencsak kezdenek feltörni a goth vonalban. Igaz az éves koncertjeik száma még nem túl sok, mégis egyre többen kezdik megkedvelni őket. Az utóbbi időkben két zenésztárs is csatlakozott hozzájuk, akikkel a koncerteket bonyolítják le. Az igen rövidke, úgy negyvenöt perces fellépésük igen csak energikus és pörgős lett, de voltak azért melankolikusabb percek is természetesen. A srácok nagyon eltalálták, hogyan is kell egy kicsit új formába önteni a ezen szubkultúra stílusát.
Szerencsére belefért a repertoárjukba már olyan klasszikusnak számító dal is mint a "Becoming Caligari" vagy egy másik igencsak jó szerzeményük, mint a "Spirits That I Called". A közönség is nagyon élvezte ezt a kora délutáni igen csak jó bemelegítésre okot adó kis koncertet.
Alig hogy véget ért az első felvonás a kis színpadon, máris rohanás volt a nagy színpad irányába, ugyanis itt már zajlott egy kultikus banda a Tanzwut koncertje. A folk rockot játszó csapat még a kilencvenes évek közepén jött létre az akkori csak középkori muzsikát játszó Corvus Corax legénységéből, és ezután a két banda fej - fej mellett haladva készítette albumait, de az évek múlásával, és a belső viszályok miatt a két banda most már külön válva folytatja tovább az útjaikat.
A Teufel /ének, duda/ vezette banda show műsora ismételten megtette hatását. A mai napon inkább a középtempós dalok domináltak, de így is érdemes volt látni, hallgatni őket. Most inkább az utóbbi években készített albumaikról játszottak, a "Bis Zum Meer" a odavágós "Puppenspieler" vagy a "Freitag 13", de az érzés így sem maradt el. Természetesen mint minden koncertjükön a középkori hangulatvilágot is mindig próbálják beültetni a műsoraikba, de az tény hogy unalmas percekre nem kell számítanunk velük kapcsolatban. Sajnos az idő rövidsége miatt, amit a színpadon tölthettek az igazi énjük nem igazán tudott kibontakozni, de így is egy jó kis bulit csapattak.
Szusszanásnyi idő, és jött a következő csapat a Megaherz koncertje. Az indusztriális német rockot játszó banda 1993 óta írja dalait és készíti lemezeit. Zeneileg nagy hatást gyakorolt rájuk az Eisbrecher legénysége, mert a nótáik nagy részében az ő muzikális világukat lehet felfedezni, és még arra is futotta az idejükből, hogy az egyik híres szerzeményüket a "Mütstück" eljátsszák a repertoárjukban. A zenészek nem kevés időt töltenek a sminkszobában ez tény, de a produkciójuk legalább valamit visszaad abból, amit a német indie és tömegrock kiszippant ezekből az előadókból. A "Horrorclown" és az "Engelsgesicht" a már szokásos módon taroltak. Kis étvágygerjesztőnek jó volt ez a műsor.
A délután kellős közepén járt már az idő, amikor elkezdődött egy nagy goth klasszikus a Diary Of Dreams előadása.
Az Adrian Hates által vezetett formáció 1989-ben alakult, de első albumuk csak 1994 - ben látott napvilágot, mindezek ellenére azóta is töretlenül jelen vannak az Európai goth színtér palettáján. A zenekarról tudni kell, hogy a dalaik többsége ballada szintű hosszúságúak, és ez a mostani koncerten sem volt másképp. Egy új dallal a "Viva La Bestia" kezdtek, amely az idén megjelent új stúdió albumuk egyik tétele. A mindössze hét dalt felsorakoztató koncertjükön, azért helyet kaptak a régebbi szerzemények közül is páran, az "Endless Nights" vagy az "Undividable". Érdekes volt számomra, hogy a régi dalok is populárisabb hangzást kaptak a mostani koncerten, de belehallgatva a régebbi élő műsorokba is tapasztaltam ezt a fajta változást, amelyet Felix Wunderernek lehet köszönni, aki már negyedik éve lép fel a csapattal. Adrian az évek alatt a jól fésült fazont és a hosszú fekete reverendát felváltotta egyszerű farmer és póló változatra, és szakállt is növesztett, mindezek ellenére a koncert frenetikusra sikeredett. A végére zárásnak pedig a "Traumtanzer" akusztikus hangjaival vettek búcsút a közönségtől.
Túl sok pihenőre most sem jutotta, ugyanis következett egy igazi öreg motoros Joachim Witt személyében. Nos ö egy igazi régi bútordarab az underground színtéren. Első albuma még 1980 - ban jelent meg, és azóta rendületlenül készíti lemezeit, írja dalait a Dark Rock és az Industrial Rock jegyeiben. Az egykori sármos előadóművészből mára már idős ember lett aki a hetvennegyedik évében jár. A koncerten elhangzó dalok főleg az utóbbi tíz év szerzeményeiből kerültek elő mint az "Ohne Dich" vagy a rockos hangzású "Herr Der Berge". Sajnos azt kell mondjam Joachim "apó", mivel az utóbb években hatalmas fehér szakállat és hajat növesztett, énekhangja egyáltalán nem nyűgözött le, annak ellenére sem, hogy a választott nóták jól szóltak a zenekar tolmácsolásában, erőtlen, és pár helyen hamisan is énekelt. Kár ezért a koncertért, pedig a háttérműsor egészen jól sikerült.
Időközben leszállt az est, és hátra volt még számomra a mai nap utolsó bandája az In Extremo. Az idén huszonnyolc éves csapat már számtalan albumot és sikert tudhat magáénak. Sajnos az idei tavaszi turnéjukat, amely érintette volna kis hazánkat is sajnos lemondták, ami igen bosszantó egy, de most élőben láthattam őket ismét hét év elteltével. Az atmoszférikus, pörgős, lendületes nóták most sem maradtak el már a kezdetetektől, mint a "Küss Mich", "Rasend Herz" de helyet kaptak az est folyamán a lírai szerzemények is, mint a "Liam". Sajnos a zenekar életét beárnyékolja egy nagyon szomorú dolog, ugyanis az egyik barátjukat, zenésztársukat Yellow Pfeiffer-t /duda, tekerőlant/, két éve vesztették el, aki a Covid vírus áldozata lett. A helyére nem érkezett új tag, így most hatan folytatják tovább az ő emlékével együtt a muzsikálást, ami most igazán erőt és magabiztosságot ad nekik. És milyen lenne egy koncertjük közös éneklés nélkül, amikor több ezer rajongó énekli velük a "Sternhagelvoll" vagy a "Störtebecker" című eposzaikat. A jó hangulat mellet a tűzshow most sem maradt el ezzel is a magasságokba emelve az első nap záróeseményét. Csodás élményekkel és kissé már fáradtan tértem meg az alkalmi szállásomra, hogy másnap újult erővel kezdjem a másnapot, mert mi tagadás szükség is volt rá. A nap fő negatívuma, hogy délután a koncertek alatt egyszer rendesen leszakadt az ég és szűk negyed óra alatt igen bőséges vízmennyiséget kaptunk odafentről.
A másnap reggel sem kezdődött valami kellemesen, ami az időjárást illeti, ugyanis a tíz fokos hőmérséklet és a sátrakon vastagon elterülő dér nyomai máris visszavetették bennem egy kissé a jókedvet, de sebaj ma jó idő lesz tudtam, így mire eljött a délelőtt első napsugara már a vásárban találtam magam. Aki volt már a M'era-n a korábbi években, az egy jóval kisebb és szegényebb volumenű fesztivált láthatott, viszont pár éve hatalmasat változott az élet ezen a rendezvényen. Külön helyet kapott a cipők, ruhák és a kiegészítők szürkés kavalkádja a kis színpad melletti területen, a középkori vásár is új helyre költözött, és kibővültek a nagy színpadnál helyet foglaló vendéglátó egységek is.
Az első vasárnapi csapat amit megtekintettem az Eisfabrik volt. Muzikalitásuk a dark elektro és a future - pop között mozog valahol. Igazán ritmusosra vették a koncertet már az első dal a "Mirror" elindította a táncolást a közönség körében, aztán elhangzott még olyan nóta is mint a "Schneemann". Mivel ez a zene nem az én világom,körülbelül csak a műsoruk felét néztem meg. Nem sokkal a nyitó csapat után jött egy igazi kuriózum a Gothminister személyében. A norvég illetőségű csapat Björn Alexander Bremm vezetésével 1999-ben alakult.
Első albumuk 2003-ban jelent meg. A gothic indusztriális metált játszó együttes már jó pár éve töretlen sikernek örvendhet. Sajnos az utóbbi években készített albumaik már sokkal metál célirányúak, kissé eltérőbbek zeneileg mint a régebbi kiadványaik, de azért a régi kerékvágású dalok sem maradnak el korongjaikról. A show műsor most is garantált volt már az elején a "Demonns" a "Star" vagy az "I Am The Devil" esetében is. A céltudatos horrorisztikus pörgés és lidércnyomás most is ott tükröződött a színpadon, akárcsak a korábbi évek koncertjein, amiket láttam tőlük. Itt egy kis szünet következett számomra de egy óra elteltével már a The 69 Eyes koncertjére lehetett pörögni.
A helsinki vámpírok 1989-ben alakultak, de a Goth 'n' Roll stílusra csak 2000-ben váltottak és azóta is "rettegésben" tartják a világot. Egy klasszikus Elvis Presley nóta hangjaira kezdtek bele a műsorukba, amely a szokásos több éves slágerdömping dalokból tevődött össze. Nem hiányozhatott innen a "Feel Berlin" a Betty Blue" vagy az egyik gyöngyszem a "Gothic Girl" sem. Mivel az idei esztendőben már volt szerencsém látni a Jirky Linnankivi vezetésével szereplő bandát, a kis színpad felé vettem az irányt, ahol már elkezdte koncertjét az Ashbury Heights.
A svéd illetőségű kis csapat 2005 óta működik Andreas Hagström /énekes, dalszerző/ az úgynevezett örök taggal. Irom ezt azért, mert az énekesnői poszton korábban már történt változás. Először Yasmine Uhlin volt a főszereplő, aztán évekkel később őt váltotta Kari Berg, majd utána szintén egy új hang Tea F. Thimé személyében, akinek semmilyen énekesi tapasztalata nem volt, majd a sors úgy hozta, hogy 2019 óta ismét Yasmin vette át az énekesi posztot, mégis ez a synth - pop zenét játszó duó igencsak szép karriert futott be megalakulásuk óta. A koncert váltakozó tempójú dalokból tevődött össze mint a "Headlights" vagy az "Is That Your Uniform", de szerepelt még a "Masque" és a "Wild Eyes" is. Sokkal többre számítottam hangzásban, de ez nem az ő hibájuk volt természetesen, de így is próbálták a maximumot kihozni a buliból, ami szerintem sikerült is. Nekem egy kellemes délutáni feltöltődés volt egy kis hangzás váltás szempontjából.
Aztán irány ismételten a fő színpad, ahol már kezdődött is a Subway To Sally műsora. A folk metált játszó banda 1990 óta van jelen a német zenei színtéren. Az Eric Fish /ének/ vezette együttes igen nagy népszerűségnek örvend hazájában. A dalok most is a változatosságot sugallták a színpadról. A "Leinen Los" pörgős az "Autumn" erőteljes hangzása, vagy a "Veitstanz" szimfonikus hangjai mind jellemzik a csapat többféle muzikális hatásait, felsorakoztatva itt a középkori hangszereken át az újkorra jellemző dolgokat és persze napjaink nélkülözhetetlen koncertkellékeit. Sajnos, mint minden fesztiválnak, ennek az eseménynek is lassan kezdtünk a vége felé érni. Már kora este volt, amikor a deszkákra lépett egy másik nagy névnek számító csapat a Mono INC. A csapat 2000-ben alakult Hamburgban és az első években még csak könnyebb rockzenét játszottak. Az igazi áttörés 2009-re datálódik, amikor is már a dallamos gothic rock és az alternatív rock stílusokban kezdtek alkotni. A fellépésük is igazi eseménynek számít már ezen a fesztiválon. Olyan dalok sorakoztak itt fel mint az "Arabia" a "Where The Raven Flies", vagy a "Voices Of Doom".
Az énekes, frontember Martin Engler jóvoltából még egy kis akusztikus bemutatót is hallhattunk, láthattunk, méghozzá nem is akármilyen dallal készült Martin, hanem egy nagyon híres szerzemény Leonard Cohen "Hallelujah" című örökzöldjét adta elő a refrént átírva a M'era Luna énekléssel adta elő a dalt óriási sikerrel természetesen. A végére pedig maradt a jól ismert 2017 - es mára már himnusszá vált szerzemény a "Children Of The Dark", amelyet a nagyérdemű sokáig énekelt a csapat hivatalos programjának befejezése után.
Itt már a tetőfokon volt a hangulat és ennek még nagyobbá tétele érdekében hátra volt még egy zenekar. A nagy színpad ma esti fináléja következett a Within Temptation személyében. A gothic-szimfonikus metált játszó holland zenekar 1996 óta van jelen az underground színtéren, és azóta számtalan elismerésben részesültek. A Sharon den Adel által vezetett együttes évek óta szinte minden koncertjén felrobbantja a színpadokat káprázatos műsoraikkal. Ez ma este sem történt másképp.
Az "Our Solemn Hour" bevezető hangjai után aztán majd a "Faster" berobbanása,és a "Raise Your Banner" ütemes tartásai és befejezésképpen a "Mother Earth" örökzöld tónusai ismételten lehengerlő műsort produkáltak. A fény és hangtechnika ismételten ahogy már a korábbi években láttam őket, most is rendben volt minden.
De mint minden neves fesztiválnak sajnos ennek is vége lett a vasárnap estébe burkolózva, hogy jövőre újult erővel és nívós fellépőkkel térjen újra vissza a nyári forróság küszöbére. Levonva a tanulságokat, számomra óriási változás, hogy mióta utoljára jártam ezen a fesztiválon jócskán megnőtt az ételes és italos standok száma, bővebb a választék, igaz az árak nem a mi zsebünknek valók még mindig ha csak ételeket nézem. Ami nekem hiányosság, hogy a programok nyomtatott formájában való kibocsájtása teljesen megszűnt, helyette telefonos applikációval lehet utánanézni mikor milyen csapat játszik éppen. Élelmiszer üzletek sincsenek a közelben, így legalább jó másfél kilométert kell gyalogolnia annak, aki szeretne valami egyszerűbb ételhez jutni ha nem visz magával a kempingbe. Aki bírja a meleget és a hirtelen időjárás változásokat, és nem fárad el túl hamar, és persze szeretne részese lenni egy hatalmas hétvégi fekete kavalkádnak több ezer ember társaságában, annak ez az esemény biztosan elnyeri a tetszését.