Egyhetes prágai utunk utolsó estéjére esett az osztrák The Devil & the Universe lemezbemutató koncertje a Club Finalban, ami nagy szerencsével 3 percre esett szállásunktól, így nagyon kényelmesen 15 perccel a nyolcra kiírt koncert előtt sétáltunk át a helyszínre jó hangulatban, mivel délutáni programként a Prágai Sörmúzeumot látogattuk meg és kóstolgattunk mindenféle kiváló nedűt.
Kívülről a ’Final egyszerű képet mutatott (szocreál presszó a legjobb felfejtés talán), vagy húszan ácsorogtak is a bejáratnál, ahová csak kopogással lehetett bejutni, bent viszont komoly zsúfoltság, brutál füst és megközelíthetetlen söntéspult képe fogadott. Egyből le a pincébe, ami kb. 40 ember befogadására alkalmas, a helyszínen már ekkor nagyjából 80-90 ember tartózkodott. De ennyit a körülményekről, térjünk át a lényegre.
Mint az később kiderült, Ashley Dayour-ék útja a cseheknél problémákba ütközött, néhány ellenőrzési ponton sarcoltak a rend derék őrei, a soundcheck és a papírforma borult is, először a színpadra így a hazai színeket képviselő Tábor Radosti lépett. Ha színekről esett szó, a dark/ritual ambientet már 1995 (!) óta művelő duó esetén elsősorban a koromfekete tud eszembe jutni. Felkavaró háromnegyed óra részese lehetett az, aki a szinte átláthatatlan füsttel és gyötrő morajlásokkal dacolni tudott. A két pulpitus mögött először kecske- majd ezt váltva fehér maszkokban hajlongó két zenész munkáit elsősorban a maja civilizáció inspirálta, utóbbi munkájuk azonban indiai-buddhista irányultságot sejtet, amit talán a bizarr maszkok is sugalltak, de a fogódzó számomra nagyon kevés a Tábor Radosti esetében, nem merek ostoba találgatásokba merülni.
Technikai problémákat is el kellett hárítani időközben (a basszus több esetben kapitulált), ami a földtől való elrugaszkodás komoly ellenpontjaként dolgozott, ennek ellenére a drámai előadás valósággal a földbe passzírozott, innen csak Ann-Mari Thim simogató hangja adott időszakosan némi feloldást.
Láthatóan gyors átszerelés vette kezdetét, ekkor még csak fél tíz tájt lehetett, kicsit csodálkoztam is azon, hova a sietség, később ennek okára is fényt derült. A csendhatóságokkal itt is küzdelem folyik, lám nem csak a hazai pálya van csapdákkal tarkítva…
A The Devil & the Universe nevével már fél éve ismerkedem, látóterembe több sávon kúszott; egyrészről a megálmodója Ashley Dayour komoly szerepet játszik az osztrák dark-goth színtéren a Whispers in the Shadow-val, másrészről a szóban forgó formáció kiadója az az Aufnahme + Wiedergabe, amely az idei évben olyan kiváló produkciókkal ismertetett meg, mint a Die Selektion vagy az In Death It Ends. Egyediségről árulkodott a hármas lemezbemutatót (Bécs-Prága-Berlin) hivatott promovideó is.
A várakozások ellenére nem duóként, hanem hárman léptek színpadra fekete csuklyás talárban és kecskemaszkokban. Az este egészének hangulatára egy sátánista szeánsz bélyege ragadhatott volna, egy interjúból kiderül, ehelyütt a bakkecske használata elsősorban az egyiptomi mágia szimbólumaként használt, nem kizárólagosan az ördögnek „szentelt”. A felekezeti gyűlés ennek ellenére messze nem fedhetné utólagosan az estét … A zenekar merít a kabbala és a tarot világából, erősen egybefonódva a háttérvetítésként használt John Carpenter és Kenneth Anger filmrészletekkel, valamint a 70-es 80-as évek horrorfilmjeinek nyugtalanító képsoraival.
Zeneileg az Imprint Daath (az album néhány nappal a koncert előtt 21-én a napéjegyenlőségen jelent meg) bevallottan is erősen „filmes” zene, a dark ambient, a törzsi ritmusok, népzenei motívumok izgalmas elegye. Egy eklektikus háromnegyed órában a szóban forgó album kronologikusan tetten érhető volt, tempósabb, (a dob meglehetősen hangsúlyos instrumentumként alapozza meg az anyag egészét élőben) valamint a sötét hullám alá merülő szerzemények követték egymást. Benyomásom szerint ezt az estét egyértelműen Ashley vitte a hátán, úgy a hangszerek kezelése (gitár, csörgők, ének, dob stb) mint a hangulat keltése tekintetében is. A „keze alá dolgozók” bizonytalansága azonban könnyen felejthető volt az összhatást hallgatva. Az említett alig egy óra a hely technikai és strukturális adottságai ellenére is remekbe szabottra sikere
dett, de ahogyan nálam az albumnál ez még tökéletesnek tűnt, ezúttal élőben a varázs a záró negyed órában némiképpen megtört. Amit egyfajta bombasztikus zárásnak szántak talán, az nekem már túllépett az ideális egyensúlyon, soknak tűnt, és hangulat idegennek. Méltatlan lenne azonban ezzel a kritikus megjegyzéssel zárnom beszámolómat, mert a The Devil & the Universe emlékezetes koncertet adott a prágai fekete szcénának és nekünk is, feltétlenül ajánlom figyelmébe vájtfülűeknek és okkultaknak egyaránt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
