Koponya trepanáció

- Egy drasztikus beavatkozás sok évezredes hagyománya - online pharmacy for xanax

A koponyalékelés (latinul: trepanáció, görögül: kraniotómia) már az őskori leletektől kezdve, és a világ legkülönbözőbb tájain megfigyelhető eljárás, mely a mai orvostudományban is használatos. Ma persze fejlett körülmények közt végzik és kizárólag orvosilag indokolt esetekben (pl. heves agyvérzésnél), ám az ókorban is végeztek rendkívül precíz beavatkozásokat. Az újkori orvoslás számára ez is egy újrafelfedezett technika volt.
Lényege, hogy valamilyen céllal megnyitják, megfúrják a koponyacsontot. Oka lehet orvosi: nyomás megszűntetése, idegen test eltávolítása, agyban történt vérzés csillapítása stb. miatt. De régészeti leleteket, leletkörnyezetet megfigyelve, sokszor előfordult, hogy valamilyen kultikus vagy spirituális céllal végezték el a koponyalékelést. Illetve számos esetben csak ál-koponyalékelést hajtottak végre, amiket a szakirodalom jelképes trepanációknak nevez, azaz, amikor nem nyitják meg a koponyát, tulajdonképpen csak megkarcolják (pl. a honfoglaló magyaroknál).
Ennek az írásnak az a célja, hogy bemutassa ezt a témát, különböző korok és kultúrák leletei által.

what can i take with phentermine to lose weight faster

reddit nuvigil Kezdetei

A technika legkorábbi megjelenése már az újkőkorban megfigyelhető. Ensisheimet (Franciaország, Elzász) említik számos cikkben elsők közt, ahol a várostól nem messze felfedeztek egy neolitikus falut, melynek temetője több, mint 7000 éves. A felfedezést 1997-ben publikálták. A Freiburg Egyetem és munkatársai szerint itt találták meg a koponyatrepanáció legkorábbi, egyértelmű példáját. Konkrét eset annak a férfinak a csontváza, aki kb. 50 éves korában halhatott meg Kr. e. 5100-4900 között (amit a csontból vett minta alapján állapítottak meg, radiokarbonos vizsgálattal). Koponyáján két trepanáció nyomát is felfedezték. Az eljárás úgy zajlott, hogy a koponyaboltozatról egy téglalapalakú csontdarabot, vagy csontlemezt távolítottak el, kova- vagy fémpengék segítségével. A trepanáció okát nem sikerült kideríteniük, trauma vagy betegség jeleit nem ismerték fel, ezért lehet, hogy rituális okból végezték. A kisebbik már gyógyult volt életében, a második nagy mérete miatt valószínűleg csak részben gyógyult meg. De a hosszú gyógyulási folyamat mutatja, hogy a férfi túlélte a beavatkozást, ez pedig utal a nagyfokú precizitásra.

http://katepratik.com/?buy-tramadol-with A koponyalékelés első felfedezői

Az első leletek főként Franciaországból kerültek elő. Eddigi ismereteink szerint trepanált koponyát elsőként Bernard de Montfauchon talált Cocherelben (Franciaország), de fontosságát nem ismerték fel. 1816-ban Alexander Francois Barbie du Bovage lelt rá egyre Nogentles-les-Vierges-nél. Ebben az esetben felismerték, hogy egy olyan egyéné volt a koponya, akin látszólag évekkel a halála előtt végeztek el beavatkozást. Ám úgy gondolták akkoriban, hogy ez csak egy kivételes eset, és nem értették, a koponya miért volt perforált. 1839-ben Samuel George Morton lefestett egy koponyát Crania Americana című könyvében, ő azonban tévesen azt feltételezte, hogy a lyuk harc közben szerzett sérülés nyoma.
A trepanáció igazi felfedezése váratott a XIX. század második feléig. Ephraim George Squier, aki Lincoln elnök amerikai nagykövete volt, Közép-Amerikában több lékelt koponyát is talált. Squier (1861-1888) Ohióban volt újságíró, később lett diplomata. Érdeklődött a régészet után, főleg a Missis-sippi-völgy ősi emlékeit kutatta Edwin Davisszel közösen. 1863-ban Lincoln elnök elküldte Peruba, hogy pénzügyi tárgyalásokat folytasson az ottani kormánnyal. Ekkor alkalma nyílt tanulmányozni a perui kultúrát és történelmet. Igen tisztelt diplomata hírében állt, így pl. egy gazdag nőtől meghívást kapott Cuscoba. Itt, 1865-ben találta meg a híres Squier-koponyát. Ez egy inka koponyatöredék volt, amin trepanációra utaló jeleket véltek felfedezni. A koponya homlokcsontján négy éles, valószínűleg fűrészelt vágással készített, szabályos négyszögletű sebnyílás látható. A lelet átkerült Paul Brocához, aki francia sebész és antropológus volt. Ő arról híres, hogy volt egy szifiliszes páciense, akinek roncsolta agyának azt a részét (bal agyfélteke homloklebenyi részének alja) a betegség, ahol a beszédközpont helye is található. Ez az agyi terület ma is az ő nevét viseli. Szóval, Broca is megvizsgálta a Squier által talált koponyát, és azt mondta, hogy a gyógyulási nyomok arra utalnak, hogy a lyuk műtéti eljárásra utal és, hogy az alany valószínűleg túlélte 15 nappal a beavatkozást. Ez volt az első perui trepanációs lelet. Jelentősége az volt, hogy technikájában sokkal eltérőbb, mint az addig megfigyeltek, ill. hogy azóta ezres nagyságrendben kerültek elő további trepanált koponyák. A koponyatrepanáció Közép-Amerikában a Kolumbusz előtti idők kultúráinak temetkezéseit jellemzi.
A XIX. század második felétől tehát már nyilvánvaló volt, hogy létezett egyfajta eljárás, amit régészetileg korábban harci sebek eredményeként, vagy más nem direkt beavatkozásként könyveltek el. Ám innentől kezdve egyre több trepanált koponyára leltek, és a régészeti módszerek ill. az orvostudomány fejlődésével egyre többet tudhatunk meg róluk.

Ókori példák http://aefcm.pt/?ativan-prescription

Ebből az időből számos írott és képi forrásunk is származik, ami könnyebbé teszi a kutatást.
Az Ankarai Egyetem tudósai találtak egy trepanált koponyát, amit a középső bronzkorba datálnak. Az anatóliai csontvázakon a neolitikumtól kezdve az Ottomán Birodalomig megfigyelhető a módszer használata. Egy az óasszír korból származó koponyát találtak Acemhöyüknél (ókori neve talán Purushanda vagy Zalpa), Közép-Anatóliában, mely egy középkorú nő csontvázához tartozik. A beavatkozást a baloldali lambdavarratnál figyelték meg (A lambdavarrat (sutura lambdoidea) az agykoponya hátsó, alsó részén található kapcsolódási ízesülési varrat, mely elválasztja egymástól a nyakszirtcsontot (Os occipitale) és a páros falcsontot (Os parietale)). A radiológiai vizsgálat szerint a nő túlélte a műtétet.
Az anatóliai ásatások évtizedek alatt kb. negyven perforált koponyát hoztak nyilvánosságra. Az eljárások célját még nem tudni biztosan, de a kutatók úgy gondolják, hogy orvosi céllal szimbolikusan, és mellette valószínűleg előfordult, hogy rituális okokból alkalmazták.

cheap ultram online

Acemhöyüki trepanáció posterior nézetben

Az ókori Mezopotámiában nincs rá bizonyíték, hogy végeztek volna koponyalékelést, úgy tűnik, hogy a Közel-Kelet számos részén megvolt ennek gyakorlata, így bizonyára ismerték, de a leletek alapján az akkádok, vagy asszírok nem használták. (Bár bizonyos tanulmányok említik, hogy a sumerek alkalmazták.)
Egyiptomban viszont számos forrásunk szól a koponya alakjának torzításáról, vagy épp precíz beavatkozásokról. Az Amarna-korban például számos mesterséges koponyatorzítás fordult elő. Az egyik leghíresebb forrásunk a koponyalékeléssel kapcsolatban az Edwin Smith-papirusz (Kr.e. 3000-2500), ami tartalmazza az orvosi kezelések egyik legrégebbi leiratát. Anatómiai megfigyeléseket, gyógymódokat és mindenek előtt 48 esetleírást olvashatunk benne, melyek közt találhatóak fej- és agysérülések. Amint az köztudott, az egyiptomiak nagyon tapasztaltak voltak az orvostudomány terén, számos betegséget tudtak diagnosztizálni és gyógyítani, orvosi eszközökkel precíz műtéteket is végre tudtak hajtani. Így pontosan tudták, és ezt is leírja pl. a Smith-papirusz, hogy ha valaki harcok során súlyos fejsérülést szerzett, és a felsorolt tüneteket mind fel lehet ismerni, a nyomás megszüntetésére – adott esetben – koponyalékelést kell alkalmazni.

is xanax water soluble

Edwin Smith-papirusz

Lékelt koponyákat a Kákosy László-féle magyar expedíción is találtak az egyiptológusok, ill. antropológusok.
Kínából is származnak pl. a bronz- ill. vaskorból (de már a neolitikumból is) 5000-2000 éves trepanált leletek Shandong, Qinghai, Henan és Heilongjiang tartományokból. A prehisztorikus Kína legkorábbi ismert ilyen lelete a Dawenkou kultúrából származik (Fujia-ból, Guangrao, Shandong). Radiokarbonos vizsgálatok alapján kb. 5000 éves. Nagy (31/25 mm-es át-mérőjű) lyuk található a koponyán, és a kutatások szerint a műtött személy még sokáig élt a beavatkozás után.
Egy kb. 4000 éves felnőtt férfi koponyát találtak, ami a Banshan-Machang kultúrához tartozik (Yangshan-ból, Minhe, Qinghai). A koponyán 42-33 mm átmérőjű lyuk található. Nyilvánvalóan sérülésből fakadóan műtötték, ezt mutatja két másik sérülésből származó benyomódás a koponyán.

M70, Yangshan, Minhe, Qinghai (oldalnézet)

De találtak pl. a Han-dinasztia korából származó koponyát (kb. 2000 éves, M41, DS körzet A, Shangsunjiazhai temető,Datong, Qinghai), vagy a Kayue kultúrából (kb. 3000 éves, M392, Shangsunjiazhai temető, Datong, Qinghai).
Az ókori görög világból került elő nem olyan rég, 2008-ban egy 25 év körüli nő csontváza, mely 1800 éves lehet. A Múlt-kor ill. az MTI számolt be a felfedezésről Magyarországon. A csontokat Veriában találták, mely a Ró-mai Birodalom uralma alatt Görögország egyik legfontosabb központja volt. Két temetőt tártak fel, ezeket a Kr. e. 3. sz-tól a Kr. u. 3. sz-ig használták. Ioannis Graikosz szerint, aki a feltárást végezte, a nő fejét súlyos ütés ér-hette, ezért volt szükség a műtétre, de az is kiderült a vizsgálatokból, hogy valószínűleg nem élte túl, mert hiányoztak a gyógyulási folyamatokra utaló jelek.
Arisztotelész szerint a mentális funkciók a szívben keresendők, de Pitagoras és Kosi már az agyat tartotta az ember legfontosabb szervének, a tudat helyének. Hippokratész a kosi iskola vezetője is volt, neki tulajdonítják A fejsérülésekről c. munkát, melyben szerepel egy beosztás, amit az első világháborúig használtak. Ill. tartalmaz leírásokat, esettanulmányokat. A mű alapján Hippokratész már felismerte pl., hogy a látásromláshoz köze van az agynyomás növekedésének, de pl. megkülönböztette a koponyán az egyszerű repedéseket, a töréseket és az impressios fracturát (azaz betörést; impressio = benyomat, fractura = törés). Viszont ő még úgy gondolta, hogy a koponyacsont a lényegesebb, nem az agyvelő állapota. Gyógyászati céllal, logikus gyógymódként használta a trepanációt.
A rómaiak közt viszont, pl. Celsus úgy fogalmazott, hogy az efféle beavatkozásokkal igen óvatosan kell bánni. Mindazonáltal Celsus azt is jelez-te, hogy nem minden sérülés látszódik, ha a fejről van szó. Konzervatívabban kezelték a műtéteket, így azok száma is kisebb volt, mint pl. a görögöknél. De azért találtak lékelt koponyát, így a 90-es években az ókori Fidenae település helyén találtak egy 5-6 éves gyermeki koponyát, aki az 1-2. sz. körül élhetett. (A gyermek valószínűleg csak pár héttel élhette túl a műtétet.)

top over the counter sleep aids Honfoglalás kori koponyalékelés

A forrásanyagokból talán az derül ki, hogy a világ két leginkább koponyalékelésre specializálódott területe Peru és a honfoglalás kori Kárpát-medence. Legalábbis mindkét kulturális egységben eléggé sajátságos jelentőséggel bír. A honfoglalás idejéről jelentős mennyiségű lelettel és vizsgálati eredménnyel rendelkezünk. Kétféle trepanációs eljárást tudunk jól elkülöníteni: a valódi és a jelképes trepanációt. A leletek alapján a valódi lékeléseknél nagyon jó arányú volt a gyógyulás, sokan élték túl a műtéteket. De túl nagy trepanációs lyukak vagy fertőzések esetén nem lehet elkerülni a halál bekövetkeztét. Ilyen volt pl. a Vörs, Majori-dűlő 102. sírjában fekvő holttest esete is.
2008 őszén az M0 autópálya egyik épülő szakaszán végeztek leletmentő ásatást, amikor a Budapesti Történeti Múzeum régészei Bencze Zoltán vezetésével találtak egy lékelt koponyát (honfoglaláskori).
Sok esetben a nagyméretű lyukat fémlappal fedték le, erre legtöbbször a csont elszíneződése utal.

A koponyaléket védő fémlemez

Jelképes trepanáció esetén a koponyacsontot nem törik át, nem hatolnak át a koponyacsont tabula internáján, csupán a felszínén ejtenek sérülést, bemélyedést, karcolást stb. Bernert Zsolt, antropológus szerint a honfogalaláskori temetőkben (a Kárpát-medencében) megvizsgált felnőttek körében 12,5 %-os gyakorisággal fordult elő jelképes lékelés, és valószínűleg fiatalkorúaknál nem is alkalmazták. Ezek a nyomok többnyire a homlokcsonton és a falcsontok találhatóak. Ennek az eljárási módnak az oka egyelőre vitatott. (A Kárpát-medence mellett még ismeretek jelképes koponyalékelésen átesett koponyák a Volga környékéről, a Kaukázusból, az Észak-Pontusi régióból ill. Bulgáriából.)
1996-ig összesen 160 avar, honfoglalás-, és Árpádkori koponyát írtak le, melyek jelképes trepanáción estek át.
A módszert a keresztény hit felvétele után nem alkalmazták, de úgy tűnik, vannak kivételek. Pl. az egyik leghíresebb jelképes trepanációt mutató lelet III. Béla (talán Kálmán) koponyája. A csontokat a székesfehérvári bazilikában találták. A koponya másolata megtekinthető a Magyar Természettudományi Múzeumban, az antropológiai vizsgálatát Éry Kinga és munkatársai végezték, a publikáció 2008-ban jelent meg.

A trepanációk típusai, módszerei, eszközei

Két fő típusa – mint azt korábban is írtam – a valódi trepanáció és a jelképes trepanáció. Ezen kívül még különlegességeket is megfigyelhetünk: pl. a bregmasebek, amiket valószínűleg maratással hoztak létre. Ezek ovális alakú, éles határú bemélyedések.
Nem olyan rég figyeltek fel az antropológusok az öreglyuklékelésre (ami a foramen occipitale magnum mesterséges kinagyobbítása). Ilyenek pl. a Bakay Kornél által ásott Szob Kiserdő-i temetőből származó leletek.
Az eljárás okairól is volt már szó. Mondhatjuk, hogy elsősorban orvosi céllal használták az eljárást, az ókorban sérülésekből fakadóan leginkább (a koponya betörése után el kellett távolítani a csontszilánkokat). A középkorban a fejlődést nagyban befolyásolták az egyházi tilalmak, az első komoly változást Vesalius hozta, aki a Páduai Egyetemen kialakította a rendszeres holttestboncolást. 1543-ban írta meg anatómiai munkáját, mely a boncolásból származó ismereteken alapult. Aztán a következő jelentős mű ezen a téren Morgagni könyve volt, melyben többek között ő ismertette először az agydaganatokat is. Az igazi nagy fiziológiai és neurofiziológiai kutatások csak a XIX. században indultak. Az elmondható, hogy legalább 5000 éve folyamatosan használt eljárás a trepanáció. Ma különböző agyműtéteknél használják leginkább, de a modern technikának köszönhetően akár egy komoly műtétet a koponya felnyitása nélkül is le tudnak folytatni. Viszont ismeretes olyan szélsőséges megnyilvánulás, hogy valaki spirituális megfontolásból vagy divatból lékelteti meg saját koponyáját (vagy akár magának hajtja végre).
Másik fontos ok, amiről kevesebb szó volt, a rituális megfontolásból végrehajtott lékelés, ami akár beavatási szertartásként is felmerülhet. Sok kultúrában fontos szerepet kapnak a csontok ill. a koponya (akár úgy, mint a „felesleges csontok” jelenléte a sámánizmusban). Köze lehet a lélekhithez, van ahol amulettként viselték a lékeléskor eltávolított csontdarabkákat, vagy előfordul, hogy halotti szertartáshoz kapcsolódóan hajtották végre.
Módszereit tekintve elmondható, hogy többnyire úgy zajlik az eljárás, hogy a csontdarab eltávolítása után visszahajtják a hajas fejbőrt, és ha az egyén, akin végrehajtották, túléli, jó regenerálódási képességgel, a csontépítő sejteknek hála, új csontszövet képződhet (csonthidak alakulhatnak ki). Nagy kiterjedésű lyukaknál pedig fémlemezzel próbálták óvni a külső hatásoktól a sebet. Régészeti módszerekkel az is megállapítható, ha ezután volt-e valami egészségügyi következménye a beavatkozásnak, pl. csontszöveti elváltozás fertőzés következtében. Ill. a leletek közt megtalálhatóak a beavatkozás kellékei a kezdetleges pengéktől kezdve, fémfúrók és fűrészek.
Az eljárás technikáját tekintve Kiszely István négy típust határozott meg, a leggyakoribb lékelési formák alapján:
1. rondellás forma (több kis lyukat fúrtak, majd a köztük lévő falakat áttörték)
2. egyszerű kerek nyílás (valamilyen fúróeszköz által)
3. kerek nyílás, amit fúrt lyukakkal és a köztük lévő falakat kivágásával készítenek
4. egyenes vágásokkal (kaparással) készült nyílás.
Ezenkívül idekapcsolódik a kérdés, vajon mennyire tudták megoldani a fertőtlenítés ill. fájdalomcsillapítás dolgát, erre vonatkozóan viszont kevés adattal rendelkezünk.

Összefoglalás

A témát tekintve igen sok forrás áll rendelkezésünkre, ezért valószínűleg sokkal több információt lehetne leszűrni. Bár az őskori, ókori leletek esetében fennáll a kérdés, hogy pusztán orvosi célból használtak-e egy ilyen drasztikus eljárást, csak tárgyi emlékekből nehéz feltérképezni egy adott kultúrkör kultikus felfogását, viszont kevesebb azon kultúrák száma, ahol alkalmazták, és egyben írásos források is megelevenítik mögöttes tartalmát.
A lényeget tekintve olyan módszer, ami felölel (minimum) 5000 évet, fontos kultúrtörténeti, antropológiai vagy régészeti szempontból. Nagymértékben hozzájárult agyunk feltérképezéséhez, és a mai orvostudomány, így pl. a neurofiziológia kialakulásához.

Koponyalékelés
László Gyula, 50 rajz a honfoglalókról.
Móra, Budapest, 1982, 81. old. (részlet).

Bibliográfia

Kiszely István 2006. Sírok, csontok, emberek. (És egy ember) Budapest, Püski.
Renfrew C.– Bahn P. 2005. Régészet. Elmélet, módszer, gyakorlat. Budapest, Osiris Kiadó.
Józsa L., Fóthi E. 2007. Trepanált koponyák a Kárpát-medencében, Folia Anthrop. 6: 5-18.
Özgüç N. 1980. Seal Impressions from the Palaces at Acemhöyük. In: Porada ed. by E. Ed Ancient Art in Seals. New York. 61-99.
Larsen M.T. 1976. The Old Assyrian City State and its Colonies. Copenhagen, Akademisk Forlag.
Beckman G. 2000. Hittite Chronology. Akkadica. 119-120: 19-32.
Veenhof K. 2000. Old Assyrian Chronology. Akkadica. 119-120: 137-150.
Bass W.M. 1987. Human Osteology A Laboratory and Field Manual. Columbia, Special Publication No. 2 of the Missouri Archaeological Society.
Orlin L.L. 1970. Assyrian Colonies in Cappadocia. Paris, The Hague.
Buikstra J., Ubelaker D.H.- editors. 1994. Standards For Data Collection From Human Skeletal Remains. Arkansas, Archaeological Survey Research Series No. 44.
Ortner D.J., Putschar W.G.J. 1985. Identification of Pathological Conditions in Human Skeletal Remains. Washington, Smithsonian Contributions to Anthropology No. 28 Smithsonians Institution Press.
Roberts C., Manchester K. 1995. The Archaeology of Disease. New York, Cornell University Press.
Angel J.L. 1975. Appendix: Early Bronze Karataş People and Their Cemeteries. American Journal of Archaeology. 80(4): 385-391.
Lumholtz Carl, A. Hrdlicka 1897. Trephining in Mexico. American Anthropologist. 10(12):389-396.
Oakley K., Brooke M. A., Akester A., Brothwell D.1959. Contributions on Trepanning or Trepanation in Ancient and Modern Times. Man 59:92-96.
Walker, Amélie A. 1997. Neolithic Surgery. Archaeology. 50(5):19.
Brothwell D.R. 1963. Digging up Bones: The Excavation, Treatment and Study of Human Skeletal Remains. London, British Museum (Natural History).
Brothwell D.R., Sandison A.T. (eds.) 1967. Diseases in Antiquity. Springfield, Charles C. Thomas.
Chen X., Fu X. 1996. A study of skull perforation in prehistoric times. Kaogu. 11: 62-74. (in Chinese).
Lisowski F.P. 1967. Prehistoric and early historic trepanation. In Don Brothwell, Sandison A.T. (eds.), Diseases in Antiquity. Pp. 651-672. Springfield, Charles C Thomas.
Oakley K.P., Brooke W., Akester R., Brothwell D.R. 1959. Contributions on trepanning or trephination in ancient and modern times. Man 59 (133):93.
Piggott S. 1940. A trepanned skull of the beaker period from Dorset and the practice of trepanning in Prehistoric Europe. Proceedings of Prehistoric Society n. s. 6(3): 112-132.
Steinbock R.T., Stewart T.D. 1976. Paleopathological Diagnosis and Interpretation: Bone Disease in Ancient Human Populations. Springfield, Charles C. Thomas.
Stewart T.D. 1956. Significance of osteitis in ancient Peruvian trephining. Bulletin of the History of Medicine 30:293-320.
Stewart T.D. 1958. Stone Age skull surgery: a general review, with emphasis on the New World. Annual Report of the Board of Regents of the Smithsonian Institution 1957: 469-491.
Wehrli G.A. 1937. Die trepanation in fruheren jahrhunderten. Ciba-Ziho 91:15-22.
Wölfel D.J. 1937. Sinn der trepanation. Ciba-Ziho 91: 2-6.
Xie, Zhixiu (eds.) 2003. New Important Archaeological Discoveries in Shandong (1990-2003). Jinan, Shandong Wenhua Yinxiang Chubanshe. (in Chinese).

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2012. 12. 03. - 10:05 | © szerzőség: Timi