Krúdy Gyula

Krúdy Gyula - Szellem vagy parabola?

Krúdy Gyula a XX. századi magyar széppróza egyik kiemelkedő alakja. Hatalmas munkabírással tevékenykedett, számos műve jelent meg, termékenysége Jókai Mórhoz vagy Mikszáth Kálmánhoz mérhető.
Korai írásai a nyírségi szülőföld illetve a felvidéki élet sajátosságait mutatják be. Érett munkáiban kulcsfontosságú szerepet töltenek be: a mese világa, a múlt emlékei illetve az álomképek. Első igazi sikerét az 1914-ben kiadott A vörös postakocsi c. regénnyel érte el.

Krúdy Gyula életének nagy részét a fővárosban töltötte, különböző helyszíneken Józsefváros, Teréz templom és környéke, Belváros, Margitsziget és Óbuda voltak lakóhelyei.
Az ”örök” hajós mindennél jobban ragaszkodott az élethez, illetve az általa kialakított szokásokhoz. Nem tartozott egyetlen politikai párthoz sem, nem volt tagja semmilyen folyóiratnak.
Életművének legfontosabb alakja Szindbád aki egyben alteregója is. A novellák hőseit az író próbálta minél pontosabban a saját képmására formálni. Ezt a letűnt általa képviselt, elfeledett világot, életérzést szerette volna bemutatni.

A Szökés az életből c. novellában Szindbád egy özvegyasszonnyal, Bánatvárinéval sétálgat a Kalap utcában. Az asszony terve az, hogy amint kitavaszodik falura költöznek a főváros forgatagából. Szindbád támogatja az ötletet, hiszen mint mondja nincs is szebb és boldogabb dolog az életben mint megtanulni a nép nyelvét és nyugodt körülmények között élni.
Nagy egyetértésben folyik a dialógus a közös jövőbeli tervekről. A következő pillanatban azonban a főhősből feltörnek egy régi szerelem emlékei miközben az asszonnyal sétál. Minden Szindbád novellák visszatérő motívuma a nő (kivételek a koraiak a podolini korszakból), itt pedig Fáni.
„A cukrászok és divatkereskedők F betűje hajlékony derekát hozta emlékezetébe…”.
Bánatváriné továbbra is bíztatja a főhőst a közös költözésre, már-már szentimentális módon tünteti fel a falusi élet idilli világát:
”A beteg fákat meggyógyítom, és megismer a fecske az ereszen.”
A főhős közben arról elmélkedik hogy valóban véget ér-e az a gyönyörű élet ami Fáni oldalán élt? A két idősík a múlt és a jövő végigkíséri az író minden novelláját.
Tényleg fel akarja adni eddigi életét? Ez sosem volt kérdés Szindbád számára, hiszen mindennél jobban vágyott az igazi, nagybetűs életre. A be nem teljesült boldogság, szerelem motívuma is rendkívül jellegzetes, hiszen ez igaz az író egész életére is.
A novella azzal végződik, hogy Szindbád végső kétségbeesésével egy sötét kapualjba menekül és Fáni nevét emlegeti.

Krúdy Gyula újat alkotott a magyar novellisztikában, cselekmény nélkül meséli el az eseményeket anélkül hogy az olvasóban valamiféle hiány sejlene fel.
Minden egyes mozdulat, tárgy, apróság új életre kel és többletet kap annál mint korábban jelentett.
Szindbád valójában ”kaméleonként” érezte igazán jól magát, hiszen egyszerre volt hajós, szerető, rabló, gyilkos, de tulajdonképpen egyik sem lehetett, hiszen senki sem szerette, értette igazán ezt a géniuszt. Egy rendkívűl öntörvényű ember volt Krúdy Gyula, aki nagyon ragaszkodott szokásaihoz, bohém életviteléhez.
Mindennél jobban szerette és tisztelte a nőket legyenek azok fiatalok, özvegyek, árvák. Ezenkívűl olyan meseszerűen, szinte szeánszként kezelt minden étkezést legyen szó reggeliről vagy ebédről, ahogy nagyon kevés író tudta. Olyan érzékletességgel tudta leírni egy-egy étel legapróbb részleteit, hogy az olvasó már-már maga előtt látja a fenséges ételt.
Örökké ”gyermek” maradt, hiszen állandóan szerelmes állapotba élte az életét. A férfiaknak örök orvosságot nyújtott, a nőknek a halhatatlan szerelem ábrándját.
Értékrendszere már-már eltűnt, hiszen csak a beavatottakhoz akart szólni. Minden emberhez volt egy kedves gesztusa, melegítő szava, mert így akart élni ebben az álomvilágban.
Igazi tragédiája az volt, hogy nem tartozott egy társadalmi osztályhoz sem.
Stílusa talán az impresszionizmus felé mutat, de megfigyelhető írásaiban a realizmus, szimbolizmus, szecesszió jegye is.
Az író munkáiban az egyik legbravúrosabb megoldás, a megállított idő.
Krúdy a jelenre egyáltalán nem kíváncsi, de lépten-nyomon fellelhető a múlt nosztalgiája illetve a szebb jövő iránt vágyakozásnak az érzése.
Tulajdonképpen a megállított idő nemcsak többértelművé teszi az időt, hanem egyszerre meg is szünteti az eseményeket, a történetet. Krúdy írásainak cselekménytelensége szülte ezt, hogy az időt egészen másként értelmezi az író mint kortársai.
„Krúdy akkor jut legmesszebre, amikor írásaiból nem lehet tartalmi kivonatot készíteni.”-írta Sőtér István 1978-ban Krúdy és a megállított idő c. írásában.

S hogy mi maradt e szerencsétlen sorsú ember életművéből?
Nem tudom, de azt érzem, hogy minden ember számára olyan példát, erkölcsi tartást, értékrendszert tudott/tud nyújtani amire igazán szüksége lenne a mai érző embernek.

Természetesen azért néhányan gondoltak rá a későbbiekben is. Krúdy Zsuzsa 1975-ben megírta Apám, Szindbád c. emlékezéseit.
Márai Sándor egy ”új” és talán utolsó ”hajóst” teremtett Szindbád hazatér (1940) c. regényével.
Az egyik legbámulatosabb és legigényesebb magyar film Szindbád (1971) címmel , amit Huszárik Zoltán rendezett és a főszerepet pedig Latinovits Zoltán játszotta.
Kovács Ákos Szigethy Gábor irodalomtörténész segítségével kiadta 2007-ben Kaland a régi királlyal című hangképeskönyvét.

„Élet, élet, szent megunt élet. Milyen jó visszatérni beléd!”