Drakula = Lugosi Béla. „Az apám a Broadway-en, majd a klasszikus “Drakula” horrorfilmben játszotta a kifinomult gróf szerepét (1931). Ezáltal kulcsfontosságú szerepe volt a töretlen népszerűségű, kedvenc “szörnyem”, azaz a Drakula legenda gazdag világában.”
Egy 2005-ös a Newsweekben megjelent cikk szerint a Google a Drakula címszóra 2.85 millió találatot listázott; ezen belül 165 Drakula adaptációt és több sorozatot.
A Drakulával örökre társított Lugosi Béla Erdély nyugati határához, és a legendás gróf, Kárpátokban található otthonához közel született 1882-ben. Négy testvér közül ő volt a legfiatalabb. Később felvette szülővárosának, Lugosnak, a nevét. A szigorú üzletember apát rémülettel töltötte el, hogy fiát már gyerekkorában is mindennél jobban érdekelte a színészet. Színészet iránti vonzalma a családi kötelékeknél és a tanulásnál is erősebbnek bizonyult, olyannyira, hogy 12 éves korában elment otthonról, hogy színészetet tanulhasson.
„Az 1900-as évek elején apa már elismert színész volt Magyarországon. A budapesti Nemzeti Színházzal turnézott, ahol sokoldalúságának köszönhetően szakmai tekintélynek számított. Az ember, aki később az ördög ügyvédjeként lett ismert, többek között Jézus Krisztus szerepét is játszotta. Habár a színészek felmentést kaptak a katonaság alól, apa önként vonult be. Az első világháború alatt kapitányi rangot kapott, az orosz fronton megsérült, a háború után kitüntetést kapott. A háborút követően kénytelen volt elhagyni az országot. Előbb Bécsbe, és Németországba, később Amerikába menekült: New Orleansba, majd New Yorkba.”
„A színészetettel továbbra sem akart felhagyni. Számára nem jelentett akadályt, hogy nem tudott angolul, és az első angol nyelvű színdarabban (“The Red Poppy”), melyben játszott, a szövegét úgy tanulta meg, hogy semmit sem értett belőle. Ennek ellenére már ezért az első szereplésért is nagyon jó kritikát kapott. A 20as években klasszikus szerepeket játszott úgy a színpadon mint a filmekben. A nagy áttörést Drakula szerepe hozta meg a Broadway-en 1927-ben. 500 alkalommal volt műsoron, amit 2 év turné követett. Hollywoodba költözött és Lon Chaney – a horror filmek jelentős figurája – halálát követően őt választották Drakula szerepére. Apám – a Universal Stúdió smink legenda, Jack Pierce bosszúságára – saját maga sminkelt. A pelerinje továbbra is a család tulajdonában van. Hosszú éveken át játszotta Drakulát. Ő lett Drakula. Így tartották számon. Alakítása – úgy a filmben, mint a színpadon – volt évtizedekig a standard. A filmen felejthetetlen akcentusával elhangzott: “Én vagyok DRAAAKUUUULLAAA. Isten hozott!” mindig emlékezetesek maradnak. További felejthetetlen mondásai: “Éj gyermekei, hallgassátok milyen zenét játszanak!”, “Ez itt egy nagyon régi bor. Remélem ízleni fog.”, és a legemlékezetesebb: “Soha nem iszom …... bort.”
”1931-ben annyit tudtak a vármpírokról, hogy a szívükbe döfött karóval meg lehet őket ölni. Napfény, valamint fokhagyma segítségével lehet őket távol tartani, nincs árnyékuk, vért isznak és áldozataik vámpírrá válnak. Azt viszont már nem tudták, hogy halhatatlanok.
Mindez akkor változott meg, amikor az ismeretlen nemes megjelent a filmvásznon. Hanghordozása, gesztusai, arisztokrata viselkedése, fehér nyakkendője és magasított nyakú köpenye formálták meg minden idők Drakuláját...Lugosi Béla Drakuláját. Ő lett az ördög filmbéli megszemélyesítője.
A “Drakula” film nemzetközi sikerével az Universal stúdió új horror sztárja lett és Amerika kedvenc “szörnyetegévé” vált. Partnere Boris Karloff volt. Habár szeretett volna ebből a szerepkörből kiszabadulni, soha nem sikerült neki. Viszont további horror szerepeket kapott: Igor a “Son of Frankenstein”-ban (Frankenstein fia, 1939); Dr.Mirakle a “Murders In The Rue Morgue”-ban ( A Rue Morgue-i gyilkosságok, 1932); Murder Legendre a “White Zombie”-ban (Fehér zombi, 1932); és az “Island of The Lost Souls”-ban (Elveszett lelkek szigete, 1933). 1943-ban Frankenstein-t játszotta a “Frankenstein Meets the Wolfman”–ben (Frankenstein találkozása a farkasemberrel). A sors iróniája, hogy Boris Karloff játszotta Frankensteint 1931-ben, miután apa azért utasította vissza a szerepet, mert néma szerep volt.
Lugosi Béla határozta meg hogyan kell kinéznie és viselkednie egy vámpírnak. Ez lett a minta, a mindenkori Drakula: lesimított haj, borotvált, vonzó kinézet, parázsló szemek, előkelő viselkedés.
Nehéz elhinni, hogy apa 50 éve nincs. Most is kristálytisztán hallom a hangját, emlékszem tekintetére, hosszú lépteire, érdeklődésére, érzelmeire, örömére, bánatára, lelkesedésére. Az emberek mindig felismerték, már a hangjáról, még akkor is ha egy sötét sikátorban sétált.
Már fiatalon is éreztem, hogy apa nem átlagember. Életútja egyedülálló. Sokszor kértek arra, hogy jellemezem apát, de ő annyira összetett személyiség volt, hogy ez mindig lehetetlen feladatnak bizonyult: ördög, angyal, király, koldus, politikai aktivista, emberbarát, bölcs, de mindenekfelett egy ember, aki imádott élni. Mindenhol otthagyta védjegyét, bármit itt tett.
Apa általában “fiamnak” hívott. Olyannyira elegáns volt, hogy kezeit és mozgását öröm volt nézni. Amikor rossz voltam, elég volt ha rám emelte tekintetét és nekem minden csínytevéstől elment a kedvem. Mivel az apám volt, nem féltem tőle, nem láttam benne azt a szörnyeteget, amitől minden barátom a székek mögé menekült, amikor színházba mentünk.
Tinédzserként sok időt töltöttem apámmal, bár akkor már 68 éves volt. Mindazt, amit egy fiatalabb apa adott a fiának, nem kaphattam meg tőle, viszont azt az élettapasztalatot, amit nyújtott, nem kaphattam volna meg, ha fiatalabb.
Gyermekkoromat a “Drakula” házban töltöttem a Whipple utcában, észak Hollywoodban. Tökéletes ház volt egy kisfiú számára: magas kerítés, hatalmas fák és bozót. A hatalmas kertben számtalan olyan hely volt, ahol komiszságot lehetett elkövetni. A házban óriási, kényelmes bőrfotelok voltak és az ágyon hatalmas perzsaszőnyeg, amin előszeretettel ugráltam. A ház mindig tele volt vendégekkel – magyarokkal, nem a filmszakmából – és gyakran hajnalig, élő cigánymuzsikával mulattak. Apám mindig a figyelem középpontjában volt. Kicsit idősebben már imádtam figyelni az emberek apámhoz való hozzáállását, aki egy rendkívüli, karizmatikus személyiség volt. Bárhová ment, minden tekintet rászegeződött.
Amikor a magas kerítésen túlra merészkedtem, akkor jöttem rá, hogy nem mindenkinek az apukája híres és értettem meg, hogy mit is jelent ismertnek lenni. Mivel a szüleim turnéztak, ezért a középiskolát egy katonai akadémián kezdtem. Nem mondhatom, hogy szerettem az iskolát és az ismertséget. Nagyon szerettem volna beilleszkedni a közösségbe, de ifjabb Lugosi Bélaként, kevés sikerrel jártam.
Apa viszont imádta a rivaldafényt. Ha színházba ment és hosszú sorban vártak az emberek, neki mindig sikerült perceken belül a legjobb helyeket megszereznie.
A katonai akadémián minden vasárnap délután parádé volt és apa mindig szerepelt. Anyával hatalmas, fekete limuzinnal érkeztek, amit később egy kék sportkocsira cseréltek le. Mindenki tudta, hogy a Lugosi család megérkezett, és így mindig a figyelem középpontjában voltunk.
Nyaranta, amikor a szülők turnéztak, a nagyszülőknél voltam. Akkor ismerkedtem meg egy másfajta életmóddal: míg apám a költekezésre tanított meg, a minőség és a finomságok értékelésére, a nagyszülők a másik végletet képviselték. Nekik köszönhetően tanultam meg miről szól az élet, azok után, hogy addig egy olyan emberrel éltem, aki csak a mának élt.
Egyik nyáron, 13 éves koromban, a szülőkkel keletre utaztunk. Annak ellenére, hogy apa mindig próbákra járt és forgatókönyveket olvasott, mindig lelkesen tanított engem. Megtanította a kenuzás alapjait, mert fontosnak tartotta. Utazás közben sokat mesélt geológiáról, a városok történetéről vagy bármiről, ami eszébe jutott. Gyerekként nem értékeltem a tapasztalatot, és azt a tudást amit át akart adni, de most már tudom mennyire értékes ember volt. Elsősorban családapa volt, akinek anya és én voltunk a legfontosabbak a világon. Soha nem láttam rosszkedvűnek, habár a válás előtti időszak nem volt könnyű. A válás nagyon megviselte, valójában soha nem tudta feldolgozni.
Apámnak a boldogságot a család, a barátok, a jó beszélgetések, a finom ételek, a bor, a zene és a tánc jelentette. Különösen szerette a magyar cigány muzsikát és a barátokkal való beszélgetéseket.
Elmesélte, hogy bár angolul társalgott, valójában mindig magyarul gondolkozott, és a magyar gondolatokat fordította le magában angolra.
Apa imádta a hegyeket és Lake Elsinore-i otthonát. Amikor csak tehette, ellátogatott a Glen Ivy forró fürdőkhöz is.
A munkájáról nem beszéltünk túl gyakran. Megmutatta, hogyan készítette elő a forgató-könyveket és hogyan gyakorolta a karaktereket. Fájó pont volt, hogy a szerepei egysíkúak voltak és tehetsége kihasználatlan maradt.
Legkedvesebb emlékeim egyike az, amikor elvitt az Abbott és Costello “Meet Frankenstein” című film forgatására. Nagyon örült, hogy vele lehettem. Olyan tisztelettel bántak vele, hogy gyakorlatilag ő uralta az egész helyszínt.
Az idő múlásával jobban megismertem és még jobban tiszteltem, mert rájöttem, hogy tanításai nem öncélú prédikációk voltak. Tanításaihoz méltóan élt és olyan akadályokat győzött le, ami keveseknek sikerült.
Lugosi Béla, az amerikai film úttörője és horror film legenda. 73 évesen hunyt el, 1956 nyarán, és az egyik Drakula köpenyben temették el.
forrás: lugosi.com; fordította: Reszler Zita
forrás: lugosi.com; fordította: Reszler Zita
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
