Habár Jim Cummings színész, rendező és forgatókönyvíró első nagyjátékfilmjére szokás (fekete) komédiaként hivatkozni, egy percig ne legyen kétségünk afelől, hogy egy meglehetősen melankólikus darabról beszélünk. Ez már rögtön az igencsak hosszúra nyújtott, kezdő jelenetben tudatosul bennünk, melyben főhősünk, Jim Arnaud rendőrtiszt egy több, mint 10 perces monológban szólal fel édesanyja temetésén, és eközben az érzelmek skálájának szomorúbbnál szomorúbb pontjait járjuk be: kezdetben még csak szívhez szólóan ecseteli, hogy anyja milyen nagyszerű ember volt, majd szépen fokozatosan uralkodnak el Jimen a szélsőségesebb érzelmek, amiket nem tud kordában tartani, végül pedig a gyásztól teljesen szétesik mind érzelmileg, mind pedig mentálisan. (részlet a Smoking Barrels ajánlójából)
