Ruttmann | Berlin, egy...

„Ez a művészet is a szemnek szól, akárcsak a festészet, ám azzal a különbséggel, hogy időben zajlik. Időbeli lefolyása inkább a zenéhez teszi hasonlatossá. A művészi ábrázolás nehézsége itt nem abból fakad, hogy egyetlen pillanatba kellene sűrítenünk mindent, ami bármely – valóságos vagy formális – történésből fontos a számunkra, hanem épp abból, hogy a formai változások időbeliségét kell megpróbálnunk rögzíteni. Ez a művészet az időben történik, így egyik legfontosabb eleme az, hogy milyen ritmusban követik egymást a látható események. Ez egyszersmind azt is szükségessé teszi, hogy megszülessen az alkotóművész új típusa, olyasvalakié, aki mintegy félúton áll a festészet és a zene világa között.” Walther Ruttmann

Walther Ruttmann eredetileg festőnek készült, majd a húszas években rövidfilmeket kezdett forgatni. Legismertebb filmje, amely máig is az avantgarde egyik legkiemelkedőbb alkotása, a Berlin, egy nagyváros szimfóniája. Ezt követően a nemzetiszocializmust propagáló filmeket forgatott, s együtt dolgozott Leni Riefenstahllal is, igaz erről a korszakáról kevés dokumentum maradt fenn és kevesen is kutatták ezt a témát. Ruttmann tevékenysége, a filmnyelvet megújító kísérletei Viking Eggeling, Oskar Fischinger és Man Ray ma már klasszikus munkáival állíthatók egy sorba. Elsőként Walther Ruttmann hozott létre absztrakt filmet.
A Fényjáték Opus 1-et 1921. április elején mutatta be Frankfurtban, az április végi berlini premier előtt. Ruttmann művészetének értéke részben abban keresendő, hogy elsőként használta fel a filmet nemcsak dokumentarista, hanem elsősorban művészeti célra. A sors iróniája, hogy a filmet ma többnyire a régi fővárost bemutató leporellóként kezelik. Igaz ennek oka inkább Berlin történelmében keresendő, ugyanis az antik Rómának vagy a középkori Párizsnak is több nyoma maradt, mint Berlinnek. A húszas évek német filmje – köztük olyanok, mint Ruttmann Berlin, egy nagyváros szimfóniája, vagy Siodmak, Zinnemann, Billy Wilder és mások Emberek vasárnap című dokumentumfilmje a húszas évek végének Berlinjéről – a Potsdamer Platz vagy az Alexanderplatz mai képe láttán és annak ismeretében, amit a mai néző vagy olvasó a húszas évek és a weimari köztársaság Berlinjéről tudhat, szinte mitikus távlatban jelenik meg előttünk, mintha egy álomban valami elsüllyedt atlantiszi világot látnánk.
Az I. világháború hatalmas megrázkódtatásokat okozott. A régi erkölcsi és értékrendek összeomlásával a művészek érezték, hogy itt az idő új kifejező eszközök és formák után nézni. Sok csoport és mozgalom alakult: stílusok, irányzatok, izmusok. Sokan megelégelték már a régi táblaképeket, és nem akartak a tér formálására korlátozódni, „az idővel akartak festeni” És Ruttmann adta meg ennek elméleti leírását 1919-ben született írásában, melynek címe, Az idővel festeni (Malerei mit der Zeit), már a programot is tartalmazza.

A festő Ruttmann kiindulópontja eltér Eggelingétől és Richterétől - ennek megfelelően eltérnek filmjeik is. Közös bennük annak keresése és kiemelése, ami a filmben lényeges: a mozgás és a fény. És közös a zenéhez való vonzódásuk, ami már első filmjeik címeiben is nyilvánvaló (Fényjáték Opusok, Diagonális szimfónia, Ritmus 23). A képek azonban határozott különbségeket mutatnak: Eggelingnél szigorú ritmusban variált egyszerű vonalakra redukálódnak, minden tiszta grafika. Richter, aki korábban a dadaistákhoz tartozott, egyszerű mértani idomokat, konstruktivista négyszögeket vázolt fel, amilyeneket már korábbi tekercsképeiben is egymás mellé festett. Eggeling és Richter filmjeit azonban csak művészkörökben ismerték. Sőt úgy tűnik, Richter többre tartotta publicista tevékenységét a filmesnél: kiadta az első modern értelemben vett művészeti folyóiratnak tekinthető G-t, melynek egyik számát a filmnek szentelte. Filmes munkája szélesebb visszhangot csak a festőket és zenészeket tömörítő November csoport (Novembergruppe) híres matinéján keltett, melyet 1925. május 3-án rendeztek a berlini UFA-palotában Az abszolút film címmel.
Ezen a rendezvényen vetítették először nyilvánosan az absztrakt német filmeket keletkezésük színhelyén - és ezzel a matinéval egyben a véget is ért a filmavantgárd ezen irányzata. Eggeling röviddel a matiné előtt, hosszú betegség után meghalt, és sem Richter, sem Ruttmann nem készített többé abszolút filmet. Az ok talán a matinén látható többi filmben keresendő. Léger Gépi balettje és Picabia/ Clair Felvonásköze felnyithatták a szemüket, hogy absztrakt, nem-elbeszélő filmeket nem csak animált képekkel, hanem valóságos felvételekkel is lehet készíteni. A másik ok talán Eizenstein Patyomkin páncélosa volt, mely a forradalomról szólt, és maga is forradalmat idézett elő a filmkészítésben. Mindenkinek megmutatta, hogy még egyáltalán nem ismerik a film legfontosabb kifejezőeszközét, a montázst.
Megint Ruttmann reagált elsőnek és a Berlin, egy nagyváros szimfóniájával megnyitotta a német avantgárd film második korszakát. Az is lehetne a címe, hogy az avantgárd film felfedezi a montázst. Mégis mindig dokumentumfilmnek tekintették és az „Új Tárgyilagossághoz” sorolták, minek következtében egy egész filmtörténész-iskola felületesnek, politikailag könnyelműnek és veszélyesnek nevezte, és elmarasztalta mint "keresztmetszetfilmet", sőt mint Leni Riefenstahl nemzeti szocialista filmjeinek előfutárát.
Valójában absztrakt film, mint rajzolt elődei, és nem véletlen, hogy az elején kifejezetten idézi az Opus IV-et. Radikális montázskísérlet, mely csak anyagát meríti a város képeiből, s ezeket egy nap lefolyása szerint rendez el. A kortársak mindenesetre helyesen értelmezték a filmet, amihez biztosan hozzájárult Edmund Meisel zenéje is, amely nélkül nem szabadna vetíteni.

A Berlin… a húszas évek legjelentősebb német avantgárd filmje, Walther Ruttmann pedig az avantgárd harmadik korszakának is legfontosabb kreatív, vezető személyisége marad, amikor is "a hang megérkezik a képhez": vakmerően megvalósítja, amiről sokan álmodnak. Miközben szovjet barátai - filmrendezők és teoretikusok - az 1928-ban publikált kiáltványukban az ellenpontos hangról még azon elmélkedtek, hogyan mentsék meg a montázs művészetét attól a banalitástól, amellyel a hang naturalista alkalmazása fenyeget, Ruttmann már utat tört az új területen, olyan asszociációs montázst teremt, amely nem csupán egy nagyváros, hanem az egész világ szimfóniájává válik. (El is készíti 1929 – ben a Melodie der Welt – et.)
A film lényegét számomra Balázs Béla gondolatai idézik meg: „Berlin képeiben nem a valóságosan létező és saját életet élő alakzatok jelennek meg, hanem csak az alakzatok impressziói: a képek képei. Lebegve, áttűnve és egymásba folyva elmosódnak a kontúrok, és a képalakzat konkrétsága is megszűnik. Villamosok és dzsessz-zenekarok, tejeskocsik és női lábak, utcai tolongás és gépek – mindez szinte félálomban suhan tova, mintha a tudatalattiból varázsolták volna elő. Egyetlen képnek sincs különös jelentősége, különös mélysége, külön titka. Nem a sok egyes képről van itt szó, sem a sok egyes alakzatról, hanem az egészről, erről az egyetlen benyomásról, amely a montázsban jelenik meg. A kamera szinte befelé fordul, és nem a külvilág jelenségeit ragadja meg, hanem azok tükröződését a tudatban. Nem magát a dolgot, hanem annak lelki képét vette fel itt a kamera.”
Talán nem túlzás azt állítani, hogy Ruttmann mihelyt gépeket pillant meg, vagy lángokat lát, azonnal működni kezd teremtő képzelete, s az anyag hatalmát költőként mutatja be.

Walther Ruttmann filmográfia:

Deutsche Panzer (1940)
Deutsche Waffenschmieden (1940)
Aberglaube (1940)
Henkel - Ein deutsches Werk in seiner Arbeit (1938)
Im Dienste der Menschheit (1938)
Düsseldorf (1936)
Metall des Himmels (1935)
Stuttgart (1935)
Blut und Boden (1933)
Acciaio (1933
) Feind im Blut (1931)
In der Nacht (1931)
Melodie der Welt (1929)
Haares und der Liebe Wellen, Des (1929)
Berlin: Die Sinfonie der Großstadt (1927)
Dort, wo der Rhein... (1927)
Aufstieg, Der (1926)
Spiel der Wellen (1926)
Opus IV (1925)
Traumspiel (1925)
Wiedergefundene Paradies, Das (1925)
Opus III (1924)
Wunder, Das (1922)
Opus I (1921)
Opus II (1921)
Sieger, Der (1921)

Forrás:
Balázs Béla: A film szelleme, Gondolat, 1984.
Györffy Miklós - Berlin fölött az idő (www.filmvilag.hu)
Walter Schober – A korai német avantgárd (www.filmkultura.hu)
www.imdb.com

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2012. 11. 26. - 09:33 | © szerzőség: Herr Jozef