Stokes | Misima Jukio élete és halála

Valószínűleg az átlagemberek kilencvenöt százaléka életében nem hallotta ezt a nevet: Misima Jukio. Még az egyéb kapcsolódási pontok során e névvel találkozó különböző irányultságú érdeklődök egy része sem ismeri igazán a név mögött rejtőző személyiséget. De ismerte-e igazán valaha valaki is teljes átvilágításában Japán egyik legnagyobb íróját, több mint száz irodalmi alkotás – regények, drámák, novellák – íróját? Japán nyelven már több mint harminc életrajzot adtak ki róla, a nyugati világban viszont csak alig párat, ezek közé tartozik az újságíró, a The New York Times és a The London Times munkatársa, Stokes adatgazdag könyve, aki az író barátja volt.
A könyv nélkülözhetetlen adalék Misima tragikus életútjának megítéléséhez, és ha nem is közvetlenül a megértéséhez, de az afelé vezető úthoz. Nem célom a könyv tartalmának akár hosszabb vagy rövidebb felvázolása, sem ezzel párhuzamban Misima életrajzának tömörített újraírása. Ez egyrészt túl hosszadalmas volna, másrészt a teljesség kedvéért nyilván célszerűbb a könyvet elolvasni, amely kellő mélységgel bemutatja az életrajzi elemeket, hiszen többek között ezért is íródott. Életrajzi adatot csak néhányat szándékozok bevillantani, inkább az író belső mozgatóiból ragadok ki egy-két lényegeset, megkockáztatva azt az esetleges utólagos vádat, hogy a recenziót valamilyen orientáltságúvá teszem. De magának Misimának az élete, pontosabban az öngyilkosságáig vezető életútja is meglehetősen orientált, célirányos volt. Tettének kiváltó okait bárhogyan is magyarázták és magyarázzák majd a jövő esztétái, abban az alapmotívumok nagyon is tisztán kristályosodnak ki. Ebből következően, másrészt inspirálóbbnak találom Misima munkássága felé az érdeklődést felkelteni azáltal, hogy valamiféle végkövetkeztetés-szerű elemzésre tegyek szerény kísérletet.
Misima Jukio 1925-ben született Hiraoka Kimitake néven egy felső-középosztálybeli családban. Mivel már igen fiatalon elkezdett írni, fiatalsága miatt írói álnevet választott. A Fudzsi hegy havas csúcsa legjobban Misima városából látszik, keresztneve, a Jukio a japán ’hó’ szóból, a jukiból lett kialakítva, innen ered a neve. Igen jó tanuló volt, 1944-ben osztályelsőként végezte a főiskolát, melynek során a Császártól órát kapott ajándékba. A második világháborúban a katonai szolgálatot egy sorozásnál történt téves diagnózis következtében elkerülte, de egyébként is gyenge fizikumú volt. Hazánkban és általában Nyugaton is a legismertebb regényei az önéletrajzi ihletésű Egy Maszk vallomása és az Az aranytemplom, valamint a Hazafiság című novellája, igaz, ezen kívül angol fordításban is csak néhány jelent meg.
Misima a napi politikában és a pártpolitikában sosem vett részt, mereven meghatározható ideológiai vonalat sosem képviselt. Viszont már írói pályafutásának kezdeti felében komoly érdeklődést mutatott egy írói csoport, a Nippon Roman-ha iránt, akik nézeteiket a tizenkilencedik századi német romantikusoktól vették. A mozgalom és Misima erősen hitt abban, hogy a második világháborúban való japán részvétel szent háború. A mozgalom vezetője szerint a történelmi valóság nem fontos, és az események által ébresztett érzések „érdekesebbek, mint maguk az események”. Ezek az alaptézisnek is beillő gondolatok erősen hatottak Misimára. Írásainak és saját lelkiségének már korán meghatározó hármas szimbólumává válik a halál, az éjszaka és a vér témaköre, illetve ezek művészi megjelenítése és az ezekből kiinduló világkép. A halál hitvallása.
„A bronzkorban az átlagéletkor tizennyolc volt, a Római Birodalom idején pedig huszonkettő. A mennyországot akkoriban bizonyára csodaszép ifjak töltötték meg. Manapság biztosan borzalmasan nézhet ki.” – írja egy cikkben. Szemléletében mindenkori elemként van jelen a fiatalkori halál és ezzel szoros összefüggésben a hősi halál dicsőítése.

Írásművészetéről egy róla szóló kiállítás katalógusa számára írt anyagban ekképpen vélekedik: „Ennek a folyónak az áldásos vizeivel művelem földjeimet, ezzel biztosítom megélhetésemet és időnként ez áraszt el engem, szinte megfullaszt túláradó áramlataival.” Máshol pedig: „ Tudom, hogyan kell megvetni az egyszerű, hűvös intelligenciát. Amit én akarok, az az intelligencia és a puszta fizikai létezés összeegyeztetése – egy szoborhoz hasonlóan.” Ezzel összhangban szépirodalmi tevékenysége mellett 1955-ben elkezdi a testépítő sportot, később kendózik is (japán vívás), ezáltal fiatalkori vékony, gyenge testéből kemény edzéssel a japán férfiak egészséges mintapéldánya lesz. Edzés, éjszakákat kitöltő írás; olyan életet élt, melytől egyes ismerősei szerint a legtöbb ember összeesett volna.
Jellemének, belső lényének összetevőit a Kjóko no ie (Kjóko háza) című művében megrajzolt négy főhős karaktere mintázza talán legjobban. Sunkicsi, a bokszoló. Alapelve, hogy ’nem gondol semmire’. Reméli, hogy a rendszerellenes és szabad anarchizmus segítségével megszűnik a háború utáni Japánban a társadalmi rend. Hisz a hatalomban, amit a szépséggel és a halállal társít – nem az igazsággal és a renddel. Oszamu, az önimádó színész, aki testépítéssel foglalkozik, de kétségek gyötrik: ’Tényleg létezem vagy sem?’ Nacuo tradicionális japán festő, aki azt hiszi, hogy ő egy angyal, akinek tiszta és lágy létezését egy védelmező istenség óvja. Nincs semmi gondja az életben. Szeiicsiró tehetséges üzletember Úgy tartja, hogy a világ sorsa végzetes, a teljes pusztulás elkerülhetetlen. Kifelé azonban vidám és értelmes.
Misima számára az eszményképpé a harcos ideálja válik, aki ideológiáktól és politikától mentes. Életútjává választja a feudális korban a legbüszkébb szamurájok szellemiségét, az irodalom és a harcművészetek kettős útját, a művészet és a cselekvés párhuzamát, az egységet az elegancia és a szamuráj hagyományok között. Férfi ideálja a hideg, megszállott, szenvedélyes és romantikus típus. Gondolatvilágát végigkíséri a hősök csodálatának és bukásának érzése. De az ideálok vizionálása során mindig a dolgok emberi oldala vonzza, a megvalósulás lehetőségeinek keretei, az ember belső összetevőinek tükrében. Művei vonatkozásában sem valami durva, militari stílusra kell automatikusan gondolni; szereplői legtöbbször a mélyenszántó lélekelemzés módszereivel kidolgozott egyéniségek.
A négykötetes A termékenység tengere (a cím a Hold egyik területének csillagászati elnevezéséből ered) című regényének második kötete, a Szökevény lovak főhőse már egy jobboldali terrorista. Misimát egyre jobban kétségbe ejti az amerikai multikulturális, fogyasztói társadalom térhódítása a japán közéletben és ez által Japán és a japán tradíciók, szellemi értékek hanyatlása és megsemmisülésének veszélye.
1968-ban létre hozza a Tatenokait, azaz a Pajzs Társaságát (angolul Shield Society – SS, ezt a rövidítést ő is használja), amely egy félkatonai, nacionalista, egyetemi diákokból álló, nyolcvanfős csoportosulás. A tagfelvétel szigorú. Az első évben a 150 fő jelentkezőből csak ötöt vesznek fel. „Rájöttem, hogy csakis csoporton keresztül – a csoport szenvedéseiben való osztozással – lehetséges, hogy a test a létezés olyan magasságaiba emelkedjen, amit az egyén egyedül sohasem érhetne el…
A csoportnak nyitottá kell válnia a halálra – ami természetesen azt jelenti, hogy harcosok közösségének kell lennie… Azért egyesültünk, hogy felkutassuk a halált és a dicsőséget; ez nem pusztán csak személyes keresés volt…”- vallja. A Japán Fegyveres Erők engedélyével és közreműködésével, azok keretén belül gyakorlatoznak.
A modern japán értelmiségieket lenézi, gúnyosnak, talpnyalóknak, beképzeltnek és tétlen fecsegőknek tartja őket. A fentiek ellenére Misima nem állt konkrét napi politikai kapcsolatban a jobboldali körökkel.
Érdekes megemlítenünk az 1969-ben a Tokiói Egyetemen a baloldali diákokkal rendezett vitafórummal kapcsolatos gondolatait: „Olyan ideges voltam, mintha az oroszlán barlangjába mennék, de végül is nagyon élveztem. Nagyon sok közös pontot találtam – például szigorú ideológiát és kedvet a testi erőszakra. Ők is és én is a mai Japán új fajai vagyunk. Barátságot éreztem irántuk. Barátok vagyunk, akik között szögesdrót húzódik.”
Majd 1970. november 25-én elérkezett a végkifejlet. Misima magánhadserege négy katonájával túszul ejtette a Dzsieitai (Japán Fegyveres Erők) legmagasabb rangú tábornokát, majd az összehívatott katonákat felkelésre, a császári hatalom visszaállítására buzdította. De a mindent elönteni látszó kommersz, „modern” eszmék már megtették hatásukat: az alakuló téren összegyűlt katonák, akikhez az erkélyről szónokol, nem értik céljait, kinevetik, gúnyolják. A sikertelen puccs után legközelebbi tanítványával együtt szeppukut (rituális hasfelmetszést) követ el.
Tettét később próbálták kiaknázni nacionalista célokra is, de például a hivatalos japán politika homoszexuális indítékok terjesztésével próbálta elfedni a politikai töltetet. (Misimának, annak ellenére, hogy nős és két gyermek apja volt, tagadhatatlanul voltak homoszexuális hajlamai is.)
De mit jelképez Misima tette, mire hívja fel akár napjaink emberének is figyelmét, túl a leggyakrabban meddő ideológiai vitákon és a világnézeti vagy politikai különbözőségeken? Mindenféle politikai szlogenektől mentesen, tény, hogy a nacionalizmus, tehát az egészséges nemzeti érzés (ami nem egészséges, azt már nem is így, hanem sovinizmusnak hívják) a kultúra kérdése. Minden életképes nemzet a saját hagyományainak, arculatának megfelelően alakítja ki nacionalizmusának gyakorlatát. A japán lelkiségnek megfelelő gyakorlat sokak szerint– és Misima szerint is - még ma is a Császárság intézményében valósul meg. Egy érdekes kitérőként érdemes ezt Misima egy interjújából pár gondolat kiragadásával érthetőbben megvilágítani: „…minél inkább modernizálódik egy nemzet, annál kevésbé jelentőségteljesek de annál hűvösebbek a személyes kapcsolatok. Azoknak az embereknek, akik egy ilyen társadalomban élnek, nem létezik szeretet. Például ha A úgy gondolja, hogy szereti B-t, nincs módja megbizonyosodni erről, és ugyanez áll fenn fordítva is. Ezért a szeretet nem létezhet a modern társadalomban – legalábbis pusztán kölcsönös kapcsolatként nem. Hogyha nincs a láthatáron egy harmadik ember, akit a szerelmesek mindketten szeretnek – aki a szerelmi háromszög csúcsán áll – akkor a szeretet állandó kétellyé válik. (…) A japánok ősidők óta a háromszög csúcsára képzeltek valakit (…); és mindenki kialakította az elméletét a szeretetről, hogy ne szigetelődhessen el. Nekünk, japánoknak a császár volt a teljesség.”
De elvonatkoztatva a Császár eszményétől és egyéb ideológiáktól, öngyilkosságukkal egy bizonyos fajta, nélkülözhetetlen szellemiség létezésére akarták felhívni a figyelmet – sajátos, a japán történelemből az öngyilkos (kamikaze) repülők példáján keresztül is ismert módon. De mi is ez a szellemiség egyáltalán a mai kor embere számára?
Először is maga a szellemiség, mint fogalom jelenvalóvá tétele, mert egyre jobban elanyagiasodó, materializálódó világrendünkben a szellemiség, a magasztosság, a fennkölt és emelkedett tartalmak egyre jobban háttérbe szorulnak, a létük kerül veszélybe. A célszerűségből cél válik, silányosodik, giccsesedik minden körülöttünk.
A mennyiség megfojtja a minőséget, az igényességet. Minőségi értékek vesznek el a pénzhajhászás és a profit- és sikerorientált beállítódás húsdarálójában. Nő a közöny, a fásultság és a kiábrándultság, az emberiség önön maga lehetséges nagysága alá esik. Kiégett lelkű embertömegek rohannak észrevétlenül, életükön keresztül. Ez ellen lépett fel Misima a maga tragikus módján és a speciális japán tradicionális, hagyományhű formákkal.
A könyv számomra egyetlen negatívuma, hogy Stokes, talán az amerikai liberális közegnek köszönhetően, a rendelkezésre álló adathalmaza ellenére Misima beállítottságát olyan csínynak, kópéságnak tartja, ami egyre torzabb formát ölt. Pedig Misima indítékai és szellemi háttere nagyon is érthető. Ha a keresztény alapú nyugati civilizációnkban az öngyilkosság, mint kifejezési eszköz helyesen elfogadhatatlan deviancia is, a minőségre törekvés örök érték kell, hogy maradjon. Mert ebben a küzdelemben meghalni lehet, de elfáradni soha.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2012. 11. 28. - 15:54 | © szerzőség: Andriska István