Thury-vár, Várpalota

Palota várát az 1445-ben említik először, mint az Újlaki főnemesi család új erősségét.
A família férfiágon 1524-ben kihalt, Újlaki Lőrinc özvegye 1526-ban férjhez ment a hírhedt Móré Lászlóhoz, aki hamarosan első osztályú zsiványtanyává változtatta a várat. A mohácsi csata utáni vészterhes időkben a hatalomért folytatott küzdelemben hol Szapolyai, hol Ferdinánd oldalára állt, miközben rettegésben tartotta a vidéket: megszállta az utakat, kifosztotta a kereskedőket, birtokokat dúlt fel, tűzzel-vassal pusztított. Megelégelve rémuralmát Szapolyai János Laski Jeromos vezetésével királyi sereget küldött Palota alá.

A rablólovag keményen védelmezte a várat. Amikor látta, hogy nem bírja tovább tartani az erősséget, azzal az ürüggyel, hogy segítséget hoz, éjszaka egy kötélen leereszkedett a várfalon és gyermekeit hátrahagyva kereket oldott (Kisnána ostromakor hasonlóképp szökött meg). A várban felhalmozott temérdek kincset az ostrom során elesett várnagy hullája alá ásta el. Szapolyai ostromló seregében török segédcsapatok is voltak, akik a vár elfoglalása után kihantolták a keresztény halottakat, így rábukkantak Móré elrejtett kincsére.
Szapolyai János az ostrom lengyel vezérének ajándékozta a várat. Miután azonban Laski Ferdinánd oldalára állt, elkobozta tőle Palotát és a felvidéki Podmaniczky Jánosnak és Rafaelnek adományozta. A szintén jómadár Podmaniczky fivérek csakhamar Móré nyomdokaiba léptek, fosztogatásaikkal rémületben tartották Várpalota környékét.
Buda eleste után Várpalota betagozódott a végvári rendszerbe. A törökök Fehérvár (1543), majd Veszprém (1552) eleste után többször megpróbálkoztak ostromával, a védősereg azonban visszaverte támadásaikat. 1559-ben meghalt Podmaniczky Rafael, özvegye Ferdinánd királynak adta a várat, aki Léva korábbi kapitányát, a legendás bajvívót, Thury Györgyöt nevezte ki Palota kapitányának.
1566 júniusában Arszlán budai pasa indult a fontos végvár ostromára, a mintegy 8000 fős támadó sereget erős ostromtüzérség egészítette ki. Az alig ötszáz fős védősereg Thury vezetésével hősiesen kitartott, bár a felmentő királyi sereg egyre késett. A törökök az utolsó gyalogsági rohamra készültek, amikor a szerencse sietett a megfogyatkozott védősereg segítségére. Arszlán a Bakonyban portyázó előőrsei jelentős számú keresztény felszabadító seregről hoztak hírt, holott csak a még mindig Győrben tétlenül veszteglő császári csapatok táborába fát szállító szekereket látták meg. A törökök azonnal abbahagyták az ostromot és az éj leple alatt elvonultak a rommá lőtt vár alól. Arszlán életével fizetett a kudarcért, a felbőszült szultán lefejeztette.
A tizenöt éves háború idején a nyolcadik török ostrom hozott sikert a törököknek. 1593-ban a vár alá több ezer emberrel és erős tüzérséggel érkező Szinán pasa először felszólította a védőket a megadásra, majd a nemleges válasz után lövetni kezdte a várat. Négy napos ágyúzás után mindkét északi bástya leomlott, a megújuló gyalogsági rohamok pedig megtizedelték a védőket. A védősereget kiegészítő német zsoldosok fellázadtak és tárgyalásokra bírták Ormándy Péter várkapitányt, akinek Szinán eskü alatt megígérte a szabad elvonulást. A törökök azonban hitszegő módon megrohanták a kivonulókat és nagy többségüket lekaszabolták.
Palotát 1598-ban foglalta vissza Pálffy Miklós és Adolf Schwarzenberg egyesített serege, de 1605-ben újra a töröké lett. Innentől kezdve a török hódoltság végéig sűrűn cserélt gazdát a nem kellően megerősített, rengeteg ostromot kiállt vár. Végleges felszabadulására 1687. november 21-én került sor. Esterházy János 3000 fős sereggel kezdte meg az ostromot, a törökök azonban két nap után fegyverszünetet kértek és szabad elvonulás fejében átadták a várat. Mindössze 68 fegyveres férfi volt Palotán és ezek családtagjai, 97 asszony és 39 gyermek, akiket Budára kísértek, majd onnan hajóval török területre szállítottak.
I. Lipót 1702-ben elrendelte lerombolását, a Rákóczi-szabadságharc azonban közbeszólt. A szabadságharc leverése után a négy saroktoronyból csak a két déli maradt meg a tetősík fölé emelkedve, a másik kettőt Rabutin császári tábornok visszabontatta a palota tetőszintjéig, ezzel végleg elveszítette hadi jelentőségét.