Avantgárd – Underground

A Gothic.hu egy avantgárd, illetve underground versekből álló sorozatot indít útjára, melynek célja az említett irányvonalhoz köthető, s véleményünk szerint progresszív alkotók bemutatása. A válogatás elkészítésekor nem csupán az vezérelt minket, hogy a közelmúlt és a jelen voltaképp már kanonizált szerzőinek legkiemelkedőbb írásait egybegyűjtsük, inkább a stílusirányzat és a lap szellemiségéhez hűen elsősorban arra törekedtünk, hogy lehetőséget biztosítsunk a fiatal, még folyóiratokban alig publikáló, valamint az irodalmi élet és a társadalom perifériáján mozgó, esetleg méltatlanul elfeledett költők szövegeinek megismerésére. Tekintve, hogy a Gothic.hu ugyancsak alulról jövő, underground kezdeményezésként született és működik, az említett hozzáállást rendkívül fontosnak tartottuk. Ugyanakkor éppen a progresszivitás, illetve a folytonosság jegyében az összeállításba bekerült néhány, az irodalmi közmegítélés alapján egyéb stílusirányzathoz tartozó, ám rokon felfogású szerző alkotása is, míg bizonyos, főleg neoavantgárdnak tekinthető, de jelen viszonylatban kevésbé újszerű alkotók írásai talán kimaradtak belőle. Az intermediális műveket, így a képverseket szeretnénk valamikor a jövőben önálló rovat keretein belül publikálni, a mostani blokkban csak érintőlegesen fordulnak elő. Ezúton is köszönjük Legéndy Jácintnak a versek kiválasztásában és a tematikus anyag összeállításában nyújtott segítségét, s kérjük olvasóinkat, hogy fogadják szeretettel, illetve odafigyeléssel a következő hetek folyamán megjelenésre kerülő írásokat.

Tiszatáj, 2015/8


 

KEMÉNY ISTVÁN

Játék forradalommal és ellenforradalommal

Egy szürreális család túljut hatalma mélypontján
És végzetessé teszi az ország törvényeit
Marie-Antoinette egy luxuskaramból során döbbent rá, hogy álmos
Közben a Rózsadombon halk gongszó hív ebédelni arisztokratákat
Amelyikük nincs hetven éves, az feltűnően fiatal

Dél van s az erdő szélén az alvó királyné autóját bámulja egy paraszt
Majd a falvakon félórás kór söpör végig, a járványtervező én vagyok
A falun kívül máglyát raknak a kíváncsiság áldozataiból,
tömjénfüst száll a főváros felé

A fővárosi ördög szimatol, majd őrült menekülésbe kezd és ezzel
Hazánk jó törvényeiből eltűnik a lényeg s az üres törvénykönyveket
Ellepi a parlament háromszáz öreg legye, micsoda zümmögés
A gázálarcos koronaőrök parancsnoka erősítést kér telefonon

Mikor a telefon cseng, már úgyis vége az ebédnek
Az idős urak az ablakhoz lépnek, távcsövük a Parlamentre néz
Az ellenforradalom másfél percének legsikerültebb másodpercei ezek
Mi állunk mögöttük, és gyönyörködve fényképezzük őket:
Zita comtesse, Sain-Just márki meg én.

Játék méreggel és ellenméreggel, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1987

VANKÓ GERGELY

Tigrisszabadító

miközben
magadra szabadítod a tigriseket
magaddal bírsz ím igazán
az ajtók felcsapódásakor megjelennek
úgyhogy láthatod őket
a sok sárga szempárt
mintha az egymást kizáró
és magukba foglaló
ellentétpárok
öltenének bennük testet
lényükben
lénytelenség nyújtózik
leheletük bűzös
és illatos
megjelennek
s ekkor már te is jelen vagy
az aréna dobog
mint vérrög a belső fülben
és meghallod magad
füled tigrisfül
talpad tigris talpa
magadra szabadítottad a tigriseket
magaddal bírsz ím igazán

Vakok ideje, Forum Könyvkiadó, 1981

HORVÁTH EVE

a srác az elsőn

nem ismerem csak arról hogy császárelődöt dönget
húszon felül járhat valami egyetemista fajta de bi-
zonyosan nem bölcsész különben csehtamás szólna
valahogy megörökölhette a lakást ahonnan a néni
szégyen nélkül kihalt csak párszor áztatta el a lakó-
telepplafont és ez a gyerek dönget ész nélkül karaoke-
t jó múltkor barátnője puffant a mennyezeten ajtó
csapódott kurva énekelte a refrént miközben leitta
magát minden értelem nélkül szilveszterkor az utcán
tiniket megszégyenítő tűzijátékot szórt el ujjongattak
vele az erkélyen maradtak hogy mennyire raj a csávó
szövetkabátban egy ringyó megtalállak még szólt az
ének a sors is élezte benne kiadó rossz karmáit

2016, elsőközlés

TANDORI DEZSŐ

Alsóváros

Aki így tudná, mozdulatlan is,
követni egy félreeső, kopott
utca ívét, s csak egyét, bármikor
meg is halhatna már. Mint ez a mészkő-
fal, úgy hajolna, hogy az út ivét
saját megdőlésén érezze, s aztán
ablaktalan is nézhesse örökké.

Én még hiába járok itt, hiába
tudom, hogy itt a macskakövek is
az idő apró süllyesztői: mégis,
bennem még tarkább képek gomolyognak;
hiába ejt meg két különbözőn
magas szomszédos háztető aránya,
mint mérleg két tányérja, melyeket
az ég kéksége egyensúlyoz: bennem
inganak még a kisebb dolgok is.

Hanem azért már eljövök ide.
Bemegyek az idegen kapukon,
és alágerendázott folyosókról
nézem a kicsi belső tereket.

Olyan jó akkor felfedezni egy
falrepedésből kinövő ecetfát,
oly jó hinni, hogy a lélektelen
kő is rést enged magán, mintha a
mulandóságot irigyelné tőlünk.

Töredék Hamlettnek, Szépirodalmi Kiadó, 1968

 

ÁFRA JÁNOS

megemelt égbolt

készen adva csak az undor
hordoz némi hozzáférhetetlenséget,
ha végre érdek fűz a múláshoz,
mikor már nem lehet élni,
csak valami másban, de még
nem szabad szólni róla senkinek,
ezt érezte harmadikban, mikor oldalról
látta a testét, ahogy falhoz nyomták
és a ruhájánál fogva felemelték,
lógatták, cikizték a bőrkabátja miatt,
amit a nővére turkált neki, a felsősöknek
nem volt ilyen, ő meg már nem volt
magánál sem, amikor végre elengedték,
nem beszélt az esetről senkinek,
csak arra figyelt, hogy minden második
lépcsőre lépjen, hazafelé sétálva pedig
a szokottnál is koncentráltabban kerülte
lépéseivel a betonlapok törésvonalait,
hátha megnyugszik az elmerülésben,
a járdára figyelt, és mikor arcok vetültek
elé, kavicsokkal taposta őket cipőtalpára,
mégsem rongyolódtak el

Glaukóma, JAK + PRAE.HU, 2012

 

BARI KÁROLY

Szabadság!

Szabadság, vasra-vert ígéret,
szemünk láttára hervadsz
a rozsdát-vétkező láncok közt,
s azt merik mondani, szíveinket éled:
hogy szabadok vagyunk, azt merik mondani,
árva, némaságtól-szenesedő torkú
madarak előtt: előttünk, akik ismerjük sóhajait
a börtönt-próbáló eszmék tüzein tisztuló létnek,
ismerjük kiskorunktól a faluvégeken üldögélő
virág-szakállas öregemberek: a temetők meséit
e hamuban-járkáló országot béklyóba-nyomorító
foglárról, tudjuk: rácsokká fonódnak a rosszul formált
szavak, s fogaink gyöngy-sövényeit
a kulcsok vitézei kirugdalják, ha rosszul szólunk,
sáros cipőink alatt nyöszörög a harmat, nincs vége
az útnak: nincs vége a bajnak, s a várt, nagy
szabadságról csak bérencek papolnak,
szíveink piros cseppkőbarlangjaiban
gumibotok suhogásán osztozkodó álmok
nyögése visszhangzik, de szemeinkben
alázatot nem tenyészt a kín, állunk
meztelenül, fal felé fordulva, ágyékszőrünket
locsbolja a bordáink csont-zsilipein
átlihegő vér, szemben a kőfalon
fehér krétaírás: életet veszt, ki szabadságért sír.

1972 (nyomtatásban nem jelent meg, a költőt börtönbüntetésre ítélték a vers megírása és nyilvános elmondása miatt)

 

PEER KRISZTIÁN

Láncreakció

Az alkoholista halála csak
keresetkiesés egy apró presszóban.
Higgadt nyomozás a bordák alatt.
Szétroncsolt szervek, de a pincéreknek
is van bajuk elég. A feleségük
ide jár, keveset iszik,
de kacér. És kínozza otthon
a halvány gyereket. Gyáva kis kölyök,
ocsmány ábrákat rajzol a lányok
füzetébe, és a tanárnő autójáról
letöri a tükröt. A tanárnő meddő,
és azt hiszi, hogy csalja
a férje. Kezd elhízni, és durván
rúzsozza magát. A férfi
hiába próbált sírni az olcsó
temetésen. És hazafelé túl nagy
adományával megaláz egy koldust.

Belső Robinson, József Attila Kör – Pesti Szalon, 1994

SZIKRA JÁNOS

T. J. ődöngései

Profán unikum-reklám,
váratlanul bukkantál föl tíz éve
a diktatúra alkonyán.
Szívedben szétlőtt szerelmek,
másnapos szemedben
lelencek labdáztak villanykörtékkel,
kibiztosított borotvákkal.
Kocsmák, versek, árvaházak,
nők, csövesek és börtönök közt
ingázó renitens jogász,
moszkoviták és redakciók réme,
irigyeltelek.
Ültünk egy hétig a padon
Velencén a nyolcvankettes nyárban,
fejünkben lőrék,
kisüstik,
szitává lyuggatott remények,
vártunk egy el sem indult vonatot
s Mária is mindig ott volt valahol,
Kertalja utca kettő,
keréknyom a krókuszon,
és Sudár és Takács Imre
mint örökzöld
fikuszok a tébolydai pálmaházban.
Olvasótábori lelkész,
baloldali magyar nyelven
öröklétet celebrálsz
egy lepedőben
a Ságvári-szobor előtt.
S én azóta is
mindennap az ajtót lesem,
és belépsz és oxigéntől
sistereg
a hullaházi levegő.

Hajlíthatatlanul, Széphalom Könyvműhely, 1992.

BALÁZSOVICS MIHÁLY

Mosolykárpit tegnapi drapéria

Megtalálni az alkalmas
pillanatot mikor legkékebb
a tenger és a kisemmizett álom
lavinaként gurul végig
maga alá hengergetvén
az időt az emlékezet tábla-
képein egybemosódó múlt
jelen halszálvékony csík
a láthatáron fényben aranyban
a mozdulat ahogy az tárgyként
átlendül a holtponton újra-
üt egy elfeledt belső óra
a hasonlatok párhuzamát
különböző idősíkokon elmetszi
a valóság feszesre húzott
mosolykárpit tegnapi hazug
drapéria sodródik tovább
az önmagát felnégyelő
tekintet ugyanaz a történet
folyik szivárog múlik

Az idő célkeresztje, Széphalom Könyvműhely, 1992.

 

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2018. 02. 14. - 06:40 | © szerzőség: Gothic.hu