Ha közvélemény-kutatást végeznénk az utca emberével, hogy mit is gondol a gótokról, a jelzők nagytöbbsége valószínűleg olyasmi lenne, mint: depresszív, melankolikus, sötét, polgárpukkasztó, antiszociális, elvont (költői) vagy dekadens. Kis irodalmi háttérismerettel megállapítható, hogy a XIX. században már létezett hasonló stílusirányzat Byronnal és az utánozhatatlan spleen-életérzéssel. Nos a XIX. század küszöbén ez a fajta lassú hömpölygés enyhén szólva meghaladottá vált, hiszen jelenkorunk, élen a médiával folyamatosan azt sugallja, hogy „pörögj, fogyassz, teljesíts!!!, légy optimista!” Milyen üzenetet hordoz tehát a spleen eszközéhez való visszanyúlás a gótok részéről?
Nem egyértelmű, hogy vajon tudatos válsztás eredménye-e ez a fajta imázs, de a világfájdalmat akár egy felületes szemlélő is könnyedén összekombinálhatja egyfajta társadalomkritikával. Bármilyen értelmiségi kör nem titkolt véleménye, hogy a mai rohanó világunkban a mennyiség, jócskán a minőség rovására megy. Csak hogy a fogyasztói társadalmat tekintsük, elég egyértelmű, hogy uralkodó szemléletté vált az úgynevezett menedzseri hozzáállás. Röviden úgy foglalhatnánk össze, hogy a profittermelés mindenhol fő szemponttá misztifikálódott. A kampány-és PR-fogások mind azt sulykolják az ember tudatába, hogy fogyasszon, az már mindegy, hogy mit. Elég, ha a médiát tekintjük kiindulási pontnak.
A televíziók
A kereskedelmi televíziók fogyasztási terméke a műsor. Ha gazdasági szempontból vesszük szemügyre a működésüket, a cél mindenképpen az, hogy a rendelkezésre álló kínálatból a lehető legkisebb anyagi ráfordítással a lehetséges legnagyobb nézettséget produkáló műsorokat vásárolják meg. Ezek után ne lepődjünk meg, hogy a képernyőt elárasztják a valóságshow-k, szappanoperák, az úgynevezett civil talk show-k és a bulvárhíreket tálaló híradók. Abban mindenki egyetért, hogy ezek kulturális, avagy közszolgálati értéke igen csekély.
Hosszas vita témája lehetne, hogy a tévé a közönség igényeire reagál-e ily módon, avagy a kínálat alakítja a közízlést. (Elemzők okosan megállapították, hogy a mindennapi létfenntartásért folyó küzdelem elcsökevényesítette az emberekben az igényes, esztétikus műsorok iránti igényt, és ehelyett sokkal szívesebben merülnek el egy olyan álomvilágban, ahol a jó mindig elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig a büntetését, a szépek mindig csillognak, boldogok, felszabadultak és gazdagok. Tehát a „modern mesében” minden más legyen, mint a hétköznapi életben. A szórakozás pedig egy idő után összemosódik a valóság feltétel nélküli elfogadásával. A törvény nem csak pozitív irányban hat, a terror, a szörnyűségek, a botrány és az emberi butaság iránt ugyanolyan nagy az érdeklődés, mint a Grimm mesék iránt.
Mindenesetre az tény, hogy kevés a közszolgálati tartalom, és mivel a kereskedelmi televíziók gazdaságilag sikeresebbek ezzel a taktikával, mára eljutottunk odáig, hogy a közszolgálati televíziózás is átvesz elemeket a kereskedelmi-bulvár taktikából a saját fennmaradása érdekében.
Az értelmiségnek mindig is feladata volt és lesz a kultúra feletti őrködés. A fentebb vázolt tendenciát tehát érthető okokból elutasítják, és nincs ez másképp a gót értelmiséggel sem. Valószínűleg igen kevesen díjazzák közülük a Győzike-Show-t.
Komoly kritikai megnyilvánulás lehet tehát a pörgő, termelésre ösztönző életmód elutasítása. Erre ajánlkozott eszközként egy régebbi életstílus átemelése a jelenkor feltételrendszerébe.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy komoly irodalmi, filozófiai háttere van a romantikának, ami szintén tisztelet tárgya lehet. Egyfajta üzenetként értelmezhető például Baudelaire-t választani Danielle Steel helyett. És itt megint csak visszakanyarodhatunk a kultúra védelméhez a kommersszel szemben, a minőség védelméhez az „igénytelenséggel” szemben.
Előítéletek
Miközben igyekeztem elmerülni a dark-gót szubkultúra megfoghatóságában, lépten-nyomon szembesülnöm kellett a kultúrát övező, szinte már kötelezőnek tűnő előítéletekkel. Megfigyeléseim alapján ezek elsősorban két problémakör mentén csoportosulnak.
"A gót is csak egy divathullám a sok közül"
Számos fórumon és chat-en fogalmazták meg ezt a kritikát. Mielőtt tovább boncolgatnám a kérdést, szemléltetésként álljon itt egy ezek közül.
"2003.02.25, 18:40
Üdv!
Én nem akarok senkinek se lelki világába taposni, minden bizonnyal nem is menne egy ilyen írással, de nem éreztek némi műmájerkedést/pózolást ebben az egész dark/gót dologban?
Szóval adott egy művészlélek, aki természetesen érzékenyebb, mint a szürke tömeg, elleledzik álomvilágában, egy kicsit talán lányosabb is (hölgyeknél ez spec. nem túl feltűnő )), csakhát valami nem stimmel...akármennyire is szebb, több, okosabb, aranyosabb stb. a többieknél, a köznépnél, de valamiért mégse tűnik ki semmivel... hát mit lehet tenni stb.stb. , elmegy gótnak, mert akkor ő dark lesz, meg sötét, meg csúnyán néznek rá az öreg nénik, nem buzizzák le ha festi magát és mégis kitűnik az egyszerű tömegből, mert kevés az az állat, aki nyár közepén bekötött térdig érő bakancsban, bőrnadrágban nyakig csipkében feszítene miközben haja és körme húszféle színűre van feste ésatöbbi...
Szóval egy kis ingyen identitás, tucategyéniség, de mégsem, mert elit (már amennyire), maradhatsz ugyan, aki eddig, csak most fekete és nem fehér, és nyugodt szívvel nyavajoghatsz... Zsolti"
A hozzászólásból kiderül, hogy valószínűleg létezik egy olyan réteg, aki a darkok átlagembertől való különbözőségét elsődlegesen a külsőségekben megnyilvánuló lázadásként értékeli, és mint olyat, igyekszik magáévá tenni. Ebben az esetben a felvállaltnak tűnő gót létforma csupán felszínes jegyekben valósul meg, és semmi köze a mélyebb ideológiához, ami hajdanán egy közösséggé szervezte a szubkultúrát. Ezeket a „tagokat” mind a gót társadalom, mind a hagyományos értelemben vett átlagpolgár elítéli. Előbbi – jogosan – úgy vélheti, hogy ez az abszolút egyenes út a mozgalmuk elsekélyesedéséhez és kommerszé válásához. Utóbbi – szintén jogosan – kineveti, és majmolásnak értékeli ezt a fajta viselkedést, és sajnos beigazolja a gótok aggodalmát, miszerint ebből fog általánosítani az egész dark kultúrára vonatkozóan.
Egy tinédzser, aki épp az identitását keresi, és vonzónak tűnik számára a megdöbbentő ruházat, smink, illetve viselkedéskultúra, valószínűleg nem fogja megérteni, hogy még az is jobb, ha átlagos marad, mint ha valós elkötelezettség nélkül – a fentebb idézett „Zsolti” szavaival élve – „műmájerkedik”, és olyasmit próbál leutánozni, amivel valójában nem azonosul.
"A gótok sátánisták"
Ez véleményem szerint sokkal összetettebb és súlyosabb vád az előbbinél, de sajnos létezik. Először vizsgáljuk meg, miből is eredhet ez a feltételezés.
Mint minden alternatív rétegződés, a gótok is tabukat feszegetnek a maguk módján. Az itt megnyilvánuló különbség elsősorban a gondolkodást érinti. A sötét életérzés, amit általában hozzájuk társítanak, a halálról való gyakori elmélkedésre is visszavezethető. Az érthetőség kedvéért idéznék a Tajtékos Lapok VIII. számának bevezetőjéből.
„…A haláltól való félelem leküzdésében a jelen embere alulmarad, végigkíséri egész életét, s a „tátongó űr” közeledtével egyre inkább eluralkodik rajta a féktelen rémület. Úgy érezzük, csak a halál gondolata nélkül tudnánk teljes életet élni, pedig a boldogsághoz az élet legjelentéktelenebbnek tűnő területein is szükség van az ismeretlenre.
…a haláltól való irtózat egyik oka a jogtalanul neki tulajdonított társképzetek. A technika „csodálatos” fejlődésének köszönhetően elviselhetetlenül hosszúra nyújtható haláltusa a legbátrabbakat is elrettenti. Pedig már maga a szó is hamis, azt inkább „élettusának” kellene nevezni. A földi világból eltávozó lélek nem feszegeti a burkát, az itt maradó test csupán az, mely utolsó fájdalmainkat okozza.”Mert nem a halál jövetele, hanem az élet távozása a rémületes. Nem a halálra, hanem az életre kell hatnunk. Nem a halál tör az életre, hanem az élet makacskodik nyomorultul a halállal.”
…a halálról elmélkedni, titkait fürkészni, és azzal szembenézni éppoly fontosnak tűnik, mint az élet dolgairól való elmélkedés. A pillanat mindenki számára bekövetkezik, akár tetszik, akár nem.
…a halál az emberi kultúra élményei közé tartozik, egyik fő ihletője a különböző művészeteknek is. Nem bírálható és megvetendő dolog hát az, ha egy zenei szubkultúra az érdeklődésének központi témájául választja. Nem nevezhető morbidnak vagy betegesnek, hiszen nehéz problémát vizsgál és feszeget – az egyetemes kultúra részeként.”
Az idézetekből világossá válik, hogy filozófiai érdeklődést mutatnak a halál iránt, nem kívánják azt, mint ahogy sokan gondolják. Való igaz, a halál, a halottak, és minden ehhez kapcsolódó fogalom egyfajta prüdériát vált ki a modern nyugati társadalmakban. Nem szívesen szembesülnek vele, nem akarnak beszélni róla, és rosszul tűrik, ha más ezt megteszi. Ez lehet az egyik oka annak, hogy a halál-kultusz összemosódott a darkok társadalmával, és átragasztotta rájuk a negatív emblémákat.
Az egyetemes (elsősorban a katolikus) kultúrában már korábban is összekapcsolódtak bizonyos egyéb fogalmak, tárgyak, állatok, fétisek a halál gondolatkörével. Ilyenek a holló, a kereszt, a temető, a boszorkányság, a vámpírok, vagy akár a sátán. Különbség van azonban ezeknek a kultikus fogalmaknak a tisztelete és a tudományos indíttatású kíváncsiság, tanulmányozás között. Személyes benyomásom, hogy egy csoportnyi széles látókörű ember vizsgálódásai keveredtek itt össze a szélsőséges hitvilágok elfogadásával, ami szomorú. Már csak azért is, mert egy történelemprofesszort sem feltétlenül vádolnak meg nácizmussal, csak mert elolvasta a Mein Kampf-ot.
A hitelesség kedvéért azonban megjegyezném, hogy – mint azt az 1.1.2. alfejezet bevezetésében leszögeztem – a szubkultúra nem egyenlő az individuummal. Így előfordulhat, hogy – bár nem tartozik a csoportot tömörítő identitásbeli jellemzők közé – a dark-gótok között is felbukkan meggyőződéses sátánista, vagy Wicca-hívő, vagy egyéb vallást követő egyén. De ez éppúgy személyiség (és nem gót szellemiségű hovatartozás) kérdése, mint az, ha valaki gót mentalitású, de soha nem visel fekete öltözéket. Valamint egyéni felfogás kérdése az is, hogy kinek mit jelent a dark-gót szubkultúra, és meddig terjeszti ki annak határait. Van, akinek a meztelenkedés, az exhibicionista megnyilvánulások is a tabuk ellen való lázadás fontos momentumát képezik, mások a szado-mazochizmust is ide sorolják. Németországban a temetőben folytatott szexuális életről forgattak riportot és adták le azt a televízióban (lásd korábban). Bizonyosan van még számtalan egyéb szempont is, ami vitás kérdést jelent a dark-gót hullám meghatározását illetően. Mégsem hinném, hogy ez általános lenne.
A dark-gót mozgalom / Egy dark újság elemzése - médiatükör. Szakdolgozat; részlet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
