“Az emberiség legnagyobb potenciálja a heverőről megengedett, ebéd utáni zsíros böfögés; ha az idegenek élőben szállnának ki a csészealjakból a Times Square felett, amiatt panaszkodnánk, hogy milyen rossz az űrhajók grafikája. Trumptól a Brexiten keresztül az ausztrál titkosításellenes törvényig hosszú és tagadhatatlan bizonyítékaink vannak arra, hogy az egység, mint olyan, sosem volt az emberiség legnagyobb erőssége és ez kifejezetten igaz a globalizált poszt-internet időszakra. Elvesztettük a narratívát, elvesztettük a szövegkörnyezetet, az érdeklődésünket, azt, hogy előre tudjuk vetíteni tetteink következményeit, üresen pörgetett MMORPG lett az életünkből. Erről szól a HI REZ LO LIFE, egyszerre szántam emlékeztetőnek és figyelmeztetésnek.” (Hi Rez Lo Life EP, CD-melléklet)
- Veled az a zenei szubkult környezet, amiben én is mozogtam-mozgok, az LD50-et azonosítja első körben. Annak a története lezárult. Mi történt azóta Veled, mik a személyes mérföldkövek? (személy szerint a köteted megjelenésének utóéletére és a visszacsatolásokra külön kiváncsi vagyok).
- Maradtam a zene/technológia tengelyen, csak más szögből próbálom megülni :) Voltak köreim zenei startupokkal (konklúzió: a legjobb ötleteket is elronthatják alapvető emberi hiányosságok; a startupok nagy része elsüllyed; a “siettessünk mindent, hozzuk ki a legkisebb még működőképes változatot” koncepciótól rosszul vagyok a mai napig), hírportálokkal (a HVG Onlinenál végzett munkára nagyon szívesen emlékszem vissza) meg számos kérészéletű ötlettel meg projekttel, de mérföldkőként a PD zenei projektet lőném be, meg a 2012-es Damage Report c. könyvet, ami egy 400+ oldalas frusztrációroham arról, hogy a technológia miért jó, az emberek meg miért nem tudják kezelni egymást meg a technológiát. Kiadóm volt, a kötetgondozást viszont 99%-ban magamnak meg a könyv iránt érdeklődő ismerősöknek, barátoknak köszönhetem. A kötet előélete tehervonat volt (zajos és hosszú), sok tanítás, előadástartás meg cikk alapozta meg, az utóélete viszont elszórt szentjánosbogarak. Volt, aki nem értette, volt, akinek a stílus vagy a sűrűség akadt a torkán, az online supportot adó cég becsődölt és úgy húzta le a szervereket a netről, hogy még előre sem tudtam szólni, hogy screenshotoljon mindenki egyet.. úgyhogy volt jó, volt rossz is ennek kapcsán - furcsa módon a könyvmegjelenés után mondtam azt, hogy egy darabig nem vagyok hajlandó írni, nem nagyon jönnek az ujjaim alá betűk. A zene kis késéssel ezután az elegemvan után jött. Ami az LD50-et illeti, jó ötletnek tartanám azt még mindig, hogy legyen egy nagy közösségi fóum, most nyilván máshogy szaladnék már neki a történetnek, mint ahogy anno elindítottuk, de a Facebook uralta közösségi térben pici zárványokban él éppen az underground, ennek is megvan a maga bája meg előnye.
- Az élő fellépésed és a Hi Rez Lo Life kapcsán is egyértelmű számomra az ezredforduló környéki elektro-industrial íz; a számban rozsda, a mellkasomon meg krómozott acélrudakat döf át. Egyszerre modern zene ez, mégis ott lapul a régiek hitele. Tudatosan kerülted az aggrotech és más "modernebb" ágak áthallását? Mik a viszonyítási pontok számodra?
- Nem tudom nem megköszönni eléggé a rozsdát meg az acélrudakat :) A Front 242 “Front By Front”ja volt az első EBM anyag, amit hallottam, ez legalább annyira meghatározta a zenei ízlésemet, mint a Mentallo & The Fixer “Revelations 23”-ja vagy a FLA “Caustic Grip”je meg “Tactical…”je, kb. ezek a viszonyítási pontjaim meg a későnyolcvanas-korakilencvenes évek EBM/electro-industrial dolgai, főként a Zoth Ommog kiadótól, ha zenekarnevekben nem is, hangzásban biztosan. Az aggrotech és az ahhoz hasonló döngetések nem nagyon mozgatnak meg bennem semmit a kávén kívül, ha az érzet meg az üzenet, amihez zenét akarok csinálni, egy olyan feszült, vibráló és lepusztult jövő, amit vagy a Neurománcban olvasok, vagy pedig 2019-ben látok a jelenben a világ számos pontján, az nem kirobbanó meg explicit - zenében inkább Clock DVA meg Haujobb meg Headscan, mint bármelyik harsány aggro. Amúgy, ha meghallgatod a Tankttól a “Surveillance” c. tracket, annál jobb soundtrack nem nagyon volt 2018-hoz. Meglátjuk, 2019-ben melyik számra lesz ez igaz..
- A megjelent EP négy tételt tartalmaz, 2016-tól folyamatosan rövidebb kiadások jelennek meg. Ha különbséget keresnék, akkor a tavalyi Stray Signal-hoz képest dühösebbnek, a torzítást is nyersebbnek érzem. A keverés eltérő, hiszen tavaly még a Bowes-féle stúdió, míg a frisset már Árvai Krisztián gondozta... (a stúdióváltás vagy személyesen Te alakítottad ebbe az irányba?)
- Mindkettő, de azt hiszem, ott dőlt el a váltás, hogy hallottam a BNC-t játszani a Dürer Kertben egyszer és amennyire rosszul tudnak ott sokszor szólni az elektronikusabb dolgok, annyira élesen meg szépen szólt minden, én meg ott álltam a tömegben, hogy “oké, az ő segítségükre van szükségem, a hangzásban olyan finomságokat hallok meg élességeket, amik eddig nagyon hiányoztak”. Ami a dühöt meg a nyersességet illeti, van benne valami, bár tudatosan nem nagyon megyek bele abba, hogy mit akartam kihozni a számokból, sokan sokkal több tudatosságot néznek ki belőlem számcímadásban meg dalszövegírásban meg produceri munkában is, mint amit effektíve beleteszek. Ami a rövid kiadásokat illeti, ki akartam hozni pár rövidebb anyagot ahhoz, hogy a projektnek legyen egy ismertsége, a következő kiadvány már egy album lesz.. valamikor.
- A Kék Yukban és Fekete Zajon is lehetett a Planetdamage-t látni, ezek a honi belső körök. Milyen kitörési pontok vannak jelenleg számodra itthon és külföldre kacsintgatva?
- Több kitörési pont van külföldön, mint itthon, de, azt hiszem, eléggé zárt közegről beszélünk országhatáron kívül is, a százalékos megoszlások szubkultúrák között szerintem nem nagyon változnak (Európában legalábbis nem), max többen olvastak Sandmant meg láttak Tim Burtont, de attól még ugyanúgy átláthatóan kevés sajtótermék van. Sajnos. Lehet támadni klubtulajokat meg promótereket sajtóanyagokkal, jelentkezni válogatásokra, kiadókhoz, kollabolni másokkal, játékhoz meg filmekhez meg könyvhöz meg Kickstarteres projekthez meg reklámhoz írni zenét, stb. Szeretek úgy nézni dolgokra az internet megjelenése óta, hogy nem Magyarországon, hanem a Föld bolygón élünk, emiatt sokkal könnyebb azt érezni, hogy jóval több lehetőség van.
- Néhány korszakát megélted már a honi szubkultúrák generációváltásának. Hogy tekintesz minderre, és mi az oka (ahogy költői kérdésként már feltettem egy beszámolómban), hogy csak néhány éve váltál aktív zenésszé? A Planetdamage-nek lett volna sokkal kedvezõbb befogadási időszaka is…
- Biztos erősebb projekt lett volna a PD 2005 környékén, de akkor azzal voltam jobban elfoglalva, hogy az LD50-et meg a bulikat igazgassam. Nem lett volna se időm, se kapacitásom zenét gyártani, meg az a sok évnyi zenehallgatás meg zenei szoftverekkel való bütykölés meg könyvírás is kellett ahhoz, hogy összeálljon a fejemben az, amit most a Bandcampről lehet hallgatni. Persze, a MySpace-időszakban erősebb visszhanggal futott minden, de nem nézek vissza egy pillanatig sem olyan szemmel, hogy mennyire jobb lett volna régebben, a mostban élek, úgyhogy a mosttal kell mit kezdeni, a múltat már nem lehet másabbra kikalapálni, ez meg egy olyan projekt, amiből rengeteget lehet tanulni, úgyhogy lesz folytatása.
