Szeretném megkönnyíteni már az elején a kedves főszerkesztő úr helyzetét és elárulni, hogy miért érdemes doom-sludge rockot hallgatnia, aki ezeket az oldalakat is olvassa. Azért például mert a magyar vonal mindennél közelebb áll a klasszikus undergroundhoz, pózolásmentes és színvonalas anyagok sorát jelenteti meg több egy évtizede immár. Azokhoz szól ez a zene, főleg itthon, akik "túl vannak" dolgokon, akik nem mindenen lepődnek meg, de van bennük egy adag melankólia, rezignáltság is talán egy közvetlen, de határozottabb kiállás is. Azokra jellemző talán, akik nem változtatni akarnak, inkább csinálni akarják a dolgaikat, de nem sodródni. Van olyan ismerősöm, aki azt mondja, hogy harminc év alatt nem értelmezhető ez a vonal, mert érettség kell hozzá. Lehet, hogy igaza van, mindenesetre tény, hogy ez a vonal a rockban (metálban?) abszolút rétegzene, nem mainstream, hogyha az igazi nagyokat nézem is csak néhány ezres rajongótábora van. Magyarországon meg ezer forintért négy ilyen zenekar is fellép és a jegy ára pedig nem ritkán leiható. Ez persze pluszban jó móka. 
A sludge-doom vonalnak gyakori szimbóluma a mocsár, az, hogy ez miért alakult ki kettős, sokan a déli rock hatásának tudják be, mások egyszerűen csak azért, mert valamifajta mocsárszag árad a legjobb ilyen zenéből. Ez persze kapásból kihívás elé támaszt egy magyar zenekart, aki ebben a műfajban hiteleset akar alkotni. Ha pedig tisztán sludge, akkor Idehaza ezt a Stereochrist-nak sikerült megvilágosítania és sűrű riffelésekkel, gyorsból-lassúvá váló csapkodós dobritmusokkal elérnie azt, hogy létezik olyan, hogy magyar sludge és sikerül bemutatni azt is, hogy milyen a magyar mocsár, amely átélhető mások számára is.
A 2006-os furán blaszfémikus beütésű címmel rendelkező Live like a man (Die as a God) és a 2010-es puritán elnevezésű III. albumok vizsgálódásunk tárgyai, amelyek mellé nekem egy egy évvel ezelőtti rosszul hangosítású koncertélmény is adódik még. A felállás nem ugyanaz a két lemezen, a folytonosságot Hegyi Kolos (gitár) és Megyesi Balázs (basszus) képviseli, az énekes 2006-ban azonban a kásásan morgó Makó Dávid volt, míg 2010-ben a korábbi énekes Felföldi Péter tért vissza, a doboknál pedig Binder Gáspár váltotta Kludovácz Csabát a III. esetében. A Stereochristnál azonban ez nem okozott nagy gondot, csak annyira mintha ugyanannak a könyvnek különböző fejezeteit olvasnánk, attól azonban a könyv még egységes marad. A zenekar lelkét ugyanis Kolos mester riffelése adja személyes meglátásom szerint. Kolos beletúr a gitárjába és borongósan erős, monoton, de terjengős zaklatott témái hol lüktetnek, hol feszültséget teremtenek a zene körül, s csak ritkán nyugtatnak meg. A "magyar Kirk Windstein" (Crowbar) quasi a fickó, ha még rányomódik jobban az élet és több HC-t tol. Aki az esszenciális magyar sludge-ra vágyik annak ott van a 2006-os Live like a Man (Die As A God) lemez, amelyben a borítón a srácok nemes egyszerűséggel benne állnak egy ártéri sárban, Budapestet pedig ellepi az ár. Egységes, egyenletes erővel előadott mocsártaposás a lemez, komoly matéria, illik komolyan is venni mindenkinek, főleg aki szeretne jobban elmerülni is abban a lelkivilágban, ami egyénivé teszi a lemezt, hiszen a Vox Christi intro után ilyen gondolatok hangzanak el többek között: "And this is how I bleed my past out / Slowly brings my sins to light/ And the sludge slowly rises".
Milyen az élet a belső mocsár után? Leginkább hasonló, mint közben, de talán egy kicsit szikárabb, pontosan olyan, mint a ránk száradt sár a napfényben. A III. a Stereochrist dolgainak a továbbgondolása és a lehetőségek kitágítása. Kolos riffjei tágabb teret engednek az éneknek, Péter sajátja pedig a férfiasabb ének, érzelmekkel telítve, nem a kásás morgás (meglehet az sem gond neki, de talán nem annyira a sajátja). A 2010-es lemez ugyanolyan erős anyag és ami a legfontosabb hitelesebb továbblépés 2006-hoz képest, nem egy biztosra menő önismétlés például. A szövegek személyesek, néha filozofikusak is, cáfolják azt, hogy a doom és sludge nem szól semmiről sem, legfeljebb csak egy érzés vagy hangulat. Ez a lemez mutatja meg leginkább, hogy ennek a hangulatnak az okát keresi ez a zene, amely nem lehúz, hanem inkább boncolgat. Lépések a belső mocsárban, az egyik legjobb magyar vezetőkkel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
