Nyárvéreztető
Talán, végre eret vág magán a nyár
majd, sárgán villogva kivérez,
S felégetve a múltat maga után
Hűsítő lélek jön a szélben.
De még nem...
Még nincs vége.
Én úgy utálom mindet,
A forrót, a katlant mi kénköves
Imákat okád felém
Ha akarom, ha nem belém ég
mint valami stigma a szenvedés
vasával sütve
főzve magam a saját levembe
húsba vágó kötelekbe tekerve..
Csak fekszem,
felettem, mint
öreg propeller jár a rozoga ventilátor
az egyetlen barátom ebben
a tüdőre mászó melegben.
Tudjátok,
az ember, manapság próbára van téve
S mindegy, hogy akarva, nem akarva
Élve fal fel a természet haragja...
S én, várva itt a csodára
meghivom az őszt egy gyümölcsteára...
2024.08.28
Férfi pátosz
Ma makrancos a mélabú bennem,
mégis oda vagyok érted egészen
S mint félbe hagyott tervet
Követek valami belső hangot
ami, a naplementébe vezeti most
A maroknyi pillangót a gyomrom partjáról,
Hogy újra és újra szedjek arról az almafàról.
Így, megérint magától valami mámor
féle égi dallam
Csak csendben, csak halkan,
benne vagy a pillanatban..
A reggeli ébredésben
Hol, kàvéba fulladt egy légy S betépve
Bólogat valami trash zenére.
Cipelve azt a terhet, hogy bennem zűrzavarra született elme a nő kegyelme.
Mit kénye, kedve szerint megél
Ha kell ha nem csak beszél és beszél..
Hát, én így szeretlek, szeretve génjeidbe,
A dagadó kék erekben, mik futnak fel és le érinthetetlen testbe költözött kétismeretlenes egyenletrendszeredbe.
Nem egybe..
Fogadj be,
S így taszits a szívverembe
Ez a te lelked,
Néma,
S csendbe beletipegek ebbe a férfi rendbe
Újra és újra elragadó eszme
ami árad belőled belém, tőled
Aki a makrancos mélabúba esve,
Bele botlik a tiszta szerelembe.
2023.10.13
Fiktív világom vigalmai....
Csak az tudja merre halad
a tiszta hangja
ki szólt már üresen kongó szobában
árnyékok szőtte néma csendhez.
Abban a pillanatban
születik újjá az elme,
benne ezer, meg ezer kérdést intéz,
valami nemes egyszerűség,
s cseperedik, növekszik
a félelem kicsiny,
groteszk lénye.
Ki, világosra sikongva rohan a
sötéségbe.
Magára maradt a kétség erénye,
mint
éhező nyomorban a világbêke
felesleges, elcsépelt vigaszt sem ad
a szájba,
S falatba téve zabálja magát halálra.
Ki érti, ki csak félti magát,
nem bánja senki igazát,
Mégis,
a belső hang annak is szól
ki, mint üresedő akkumulátor, villog, csipog töltőre éhes, teste minden porcikája várja hogy az elektromosság
tisztítótűzként átjárja.
Nem vágyik másra a nyitott elme
csak azt tudja,
hogy sosincs hiába..
Mindegy, hogy fényben vagy sötétbe zárva
Kinyílik, ràcsodalkozva egy sosem lesz világra. ...
2023.09.17
Nekidőlve...
Ma neki kéne dőlni a falnak,
csak úgy, mintha volna irgalma
annak akinek a minden is kevés
kinek a nincs csak puszta tévedés,
mint az ébredés kora reggeli hangja,
bele mar abba ki hagyja,
magára húzva az aznapi göncöt,
megindul harcra, kudarcra
fel, fel tör a magasba aki tud
egyenest haladva,
más, aki neki dőlve a falnak
nem szól csak magába hallgat,
a belső hangra figyel az este
ha megérkezünk magunkban keresve,
valami elemi ösztönt szippant a lélek
orron keresztűl hat az igéret.
Ma neki kéne dőlni a falnak,
tudom, hogy rám mindenki hallgat
aki nem szól, és aki nincs még
születni fog mint minden mi emlék,
Neki dőlni, bele nyugodva
nem félni többé az unalomban,
egyedül születni önmagunkban,
falnak dőlt, teljes nyugalomban.
2023.06.02
Teraszteória
Mától csak lazítani fogok
az erőltetett élet nem tud már lekötni többé.
mindennap kiülök majd a teraszra, valami fénykoktélt kortyolva a naplementében.
Hallgatom az elcsendesedő fűnyírók akumlátorgyenge zaját.
Már nem foglalkoztatnak a zűrös világ zavaros közlendői, apró cselszövések dekódólt megfejtése, a megmondó és igazamvanakkoris emberek ízzadtság-szagú erőlködései.
A nemek közti igenek és az igeneik közti nemek.
a titkok útvesztőjében felkavaró emlékek miértje.
Mától letisztult ami tisztátalan volt, vagy csak féligigaz,
Mert minden adható amit a szándék befogad magába.
Ölembe veszem az estet, ringatni fogom magamban amit a szívem diktál.
Nyugodt és nyugtalan leszek ha úgy látom jónak
és... nincs és... A világ mögöttünk lángokban áll,
Itt az idō kiülni elménk nyitott teraszára.
2023.04.18
Varázserő
Én úgy szeretlek,
ahogy az őszi estben jólesik
a meleg pokróc rámterítve,
s az alatta remegő lélek
megnyílik a csendben.
Én úgy szeretlek,
ahogy a pillanat semmivé lesz
s a reggeli kávémba tévedt
édes nyírfa cukorban rügyező ágak
mesélnek.
Mert szeretlek édes.
Tudom, nem mind fényes
amit a lélek reménytelenül
adni képes,
Csak szeretlek,
és mindig, mikor ezt leírom
újra és újra simítom magam
benned,
Ezek mind olyan szavak,
mik csak velünk omlanak
mint nyírkos falakon
máló vakolat.
Alattunk az őszi avar bomlik
kitörölt emlékek közt kutat a múlt
Mégis, én úgy szeretlek, mint
mikor várjuk a fényt
s a sötétben valaki fáklyákat gyújt.
2022.09.14
Recidiva (visszatérés)
Itt vagyok.
Nem tudom hogy vissza tértem,
Vagy, el sem indult belőlem a hirtelen
ítéletem.
Apró halmazokban rejtettem el magam,
várva, valami igazság pillanatára,
Foglalkoztam a téridővel
a kihagyhatatlan hiábavalóságra
vágyva, valami jobb világba,
Belőletek kiábrándult
néha, megrándult szív erekbe
tódult vérbe fordult idegekbe.
Bennem, benned
mindenségbe...
Nem tudom, de visszatértem.
Végtelenbe kényszerültem,
Haltam, éltem
Élve féltem
Egyedül csak mást reméltem.
ITT VAGYOK.
A mostban valami kő sajog
Az emberek idegrendszerében
kiélt dúcok
keringenek mind a bolygók közti
aranyglóbuszok.
Vakremények, mégis
okot adva vígasztalnak
testem itt van
Lelkem itt van,
velem ébred mind a mostban.
És a szavak,
A szavak kinyílt szembogarak.
belém látnak,
velem hálnak.
S visszatértek mint vak remények.
2022.09.14
Karácsonyi köszöntő
Ma csak úgy szeretni kéne,
tűzre rakni kemencébe.
Ėgig érve fényt osztani,
élni, élni, ėlni hagyni...
Tejeskávét inni reggel
megszeretni minden embert.
Melegből hidegbe menve
ráérni a szerelemre.
Útra kelni,
erdőt járni
fák keblén békén nyugodni,
álmot látni édest, szépet
benne rigni csendben, végleg.
Hajnalban a napot várni,
este együtt vacsorázni
köszönteni minden embert
látni szívvel, érzelemmel.
Messze lévőt közel hozni,
szívünk díszbe csomagolni,
ölelni a mindenséget,
tudva igaz teljességet.
lélek szárnyán felrepülni
Hinni..Hinni.. mindig hinni
Istent tudni mélyen bennünk
örvendni hogy megszülettünk.
2020.12.23
Szavak szeánsza...
Az avar hamar betakar,
mikor a múlt mesél
s néhány kósza lidérc
cicomázva kering
az estbe révedő
szemekbe.
Én emlékszem még,
arra a sok verses estre,
a szavak szeánszára,
mikor, a lélek bevéste
magát örökre
valami, magától
bezáródó krétakörökbe.
Emlékszem a makacs csendre
mit az elmében felszakadt
sóhaj követte,
vágyakra, mik elfeledve
vártak
a szív bal zugában
s aztán
magát sziklákról lelökve,
bele simultak végleg
a kéklő víztükörbe.
Miközben a szív kicsapong,
s végig vakon mormol
imát valami
sarokba bebújva az ihlet,
fekszik embrió pózba kuporodva,
s monoton szívritmus
veri az ütemet minden
taktusra.
Mert,
nekem fontos a múlt hamva,
s mint
magamba gyúlt apró fények,
utat mutatva, főnix fényében
velem éled a költészet,
s tömött sorokba haladva
végtelenről regél az ész.
S az őszi avar rothadó illatában
mesél valami édes álom,
s a versek eszenciáját
magamban újra megtalálom.
Így teljes a szép
S lesz helyem a másvilágon.
2021.10.10
Eltévedt világokban...
Ahol a világ eltévedt
paplan alá bújtatott lett
a lélek,
ahol fals,
dekadans fényreklámok
hirdetik, hogy
Légy féreg!
Miközben,
légy papíron ragadt potroh,
förtelmes, savas, kénes
bugyogni vágyó pokolba tévedt
idegen szép remények
FÉLNEK
A világ eltévedt,
Mégis, bennem él a fény
palástja betakar,
ölében
nyugszik minden ami
ép, a sok, apró csavar,
ami összefog a nehéz napokon,
mikor szív erezete lassan szállít
minden véredénybe
s az elme
csapdába csalja az egot.
Valahogy ott kell lenni
mint igaz ember,
ki gyarló, de belül érzi hogy él
még a tiszta kétely,
amiből az alázat kiállja
a próbát.
Mert, idebenn
szeretni született
valami kósza atom,
Élni akar az akarat
SZABADON.
A világ eltévedt..
megannyi üres papír
mutat utat,
talán te vagy ki most
új esélyt keresve
sorok közt ragadt kétségbe esve.
Neked írom ha kéred..
Szavakat görgetek eléd,
a világ már eltévedt,
Benne csupasz álmok
hézagai közt nyugszik
a valóság..
S mint valami kórság
emészti magát
a vén mohóság.
Most
mint a szavak a föld alól
szólva, úgy éled
újra,
a halk sikolyba
tévedt a világvalóság.
2021.06.28
Álomékek
Megálmodtál magadnak
mint egy ikont az oltár előtti
szentek.
pedig a rendek, tiltanak
tőlem,
(nem vagyok eretnek)
mégis, mindig
kilógtam a sorokból,
(valami furcsa okokból)
előlem menekülnek
a hitetlen lelkek.
Megálmodtál, s mintha
a múlt újra lesújtna ránk,
arcunkról lehullnak bíborszín
leplek.
Selymek alatt
cirógatva
omolnak elénk a szavak,
s a szent akarat,
akarva, akaratlan is velünk
maradva mutat új utat.
Nyugszik a lélek
s hallom,
ahogy a most a mostban dalol..
mert, megálmodtál engem
mint valakit, valahol.
Ahogy a ritka virágok,
Úgy nyílik az értelem
elménk mélyén
miközben
a szívben
vörös fény dereng..
S mi hisszük hogy
a tavasz hoz majd
valami mást,
ami a nincsben csüggedten
figyel a csendben,
s mélyen
bennem dadog a nő
törékeny gyarló lénye,
Mert
Te megálmodtál magadnak
S álmodban én voltam a világ vége...
2021.03.31
Alkati szer
Ma te vagy az alkati szer,
beveszem ami gyógyít,
a lelkem most hadat üzen,
lassan hat ami kell
én mind elveszem.
Kėrlek ne mozdulj,
maradj ahol vagy
a múltban,
a mostban
valami sarokban,
Ahol újra jó lesz,
s mint por
a szemekben,
káprázat vakít
minket a sötétben.
Az est, toporog odakint
a küszöböm előtt,
Én itt bent,
magamban játszom
a gondolattal,
Hogy
egyenes gerincedbe velőd
leszek,
s epidulàlom egy mozdulattal
ami él,
ami dobban,
most mind itt van, egy dobozban.
A szíverekben,
velem vagy veled
egyszerre forr bennünk
a belekben.
Nekem ma kell
mint salak a végbelekben,
(most magamba nevettem)
Szerettem,
Bele vagy beléd
én régóta
holtakkal szóltam,
Kik
csókot adnak a hidegben,
Látlak...
S te láttad? Hogy
ezek a lelkek
belőlünk rég kiszálltak?
Szaladnak, szeretnek,
És így lettél..
s én lettem
egymás alkati szere
a végtelenben...
2020.10.13
Várakozás
Majd kilenckor érted jövök,
Várj a végtelen tejúton,
Csillagrendszerek közé ragadva
Ragyogva várj,
Bordó brokát legyen köréd tekerve
Az meg véd majd ott a galaxisok
Közti hidegben.
Tudom hogy élni fogsz
Mert ott már nincsen halál,
Sietek
fényév paripáim repülnek velem.
Csak kilenckor ott legyél
Ahol az út kezdődik
A végtelen
Anyám, én is ott leszek
Ígérem neked
Majd nézed az órád
(Jól tudom)
Azt a kis ezüst mutatóst
Amiben eltemettünk.
Te lány, megint késni fogsz! - gondolod
Kis szeleburdi vagyok anyám
De mégis ott leszek
Én aki csókolom kezed
Arcod pírja, szemed kékje
Világít majd nekem
A galaxisok közti végtelen tejúton.
Nem, én már soha nem engedem el
Lényedet.
Csillagok fénylenek,
Mi majd lángost sütünk az égen
Egy hatalmas üstökös kemencében
Addig is várj anyám,
Ott a végtelenben
Kilenckor pontosan érkezem.
2019.10.14
Szeptember üzen velem...
Őszszagú vers
Irgalmatlanul
A csend becsap
Itt most nem jár vonat,
a sínek lezárva.
Párhuzamba vezet az élet,
s nincs halál ma,
Itt a sorompó hallgat,
A szemafor kacsint:szabad a pálya..
Te vagy valahol..
és mikor utoljára voltál,a vonat fütty
visítása már nem jutott el elméd cizellált
rendszerébe.
Már este volt.. de még nem csillagos
csak úgy, félcsendbe burkolt és hideg..
Vagonok vonultak végtelenbe veled..
Ma..
áramkörök hallgatnak köröttem,
Itt nem mozdul semmi
Mintha tisztelegne a pályaudvar előtted..
Gödöllőn ma nem száll le senki
Ma nincs ember
Ma itt csak a csend vár
Kristályosan tiszta,
végtelenbe áradó..
S én verset írok hozzád a sínek közelébe.
2019. 02.23
Húszcentire tőled
Csak húsz centi távolság van tőled,
pont elég ahoz hogy elérj.
Most mégis,
egyedül állok itt
magamnak dőlve
S a lelkem verset ír neked előre,
Előre,
Valami rituális kimenőre
várva,
hogy, mikor a nap készül
Lemenőbe
majd állok ott
húsz centire tőled,
kezemben
fémdetektor berreg
Húsz centire a szívedtől
Keresem benned
Az acélt
az erős férfi testben
progeszteron szinted
Ünnepelve.
Állunk egymásnak
ellentétünkkel feszülve,
ahogy csak egy nő tud
Hevülve,
Dőlve,
Falnak
Kinyílni a férfinak
Míg az,
valami kaput
keresve
Húsz centire a pokoltól távol,
Húsz centire áll a mennyországtól.
2019.02.17
Kezdetivég
Vagyunk
Vagyunk magunkban,
magunknak
kiválasztott minket valami felsőbb szint
magányra,
talányra késztet a más
erős, igaz és csak látomás..
de él
Élő erő
villanó fénydekor
Foszforhabos reklám a korzón..
Vagyunk másért,
egymásért
szuszpenziót csöpögtet nekünk a menyország.
Szeretünk
élhet ez a kényszer..
talán az enyészet
talán a végzet szól,
Hol lenne igazán
frappáns kivágás.
Pont azt, ahol az a rész következik
hol a főhős magáról mesél,
Ez az egész nem kérdés
Mikor jön a belső vetélés..
Mikor jön a végehatszáz
Az utolsó szó jogán
kiált a sátán
de te ne félj..
Nincs különbség.
Ez nem osztálynapló
névsor sem kell,
te vagy a kezdet
Sa végzet is te leszel..
2019.02.15
Danse Macabre!
Legyen meg az én akaratom,
Ahol halálba életet dalolok,
szerelmet csontokba hatolót,
csillagokat okádó sárkányt.
Legyen úgy,
Legyen úgy ,ahogy sosem talán,
megyek az úton,( egyedül)
És hirtelen kiugrik a sarkon túl
a halál,
bennem nótázva, vígan hegedül.
És úgy legyen,
hogy ti is jöttök majd felém,
elém szaladnak apró kisdedek,
kik talán megsem születtek még,
vagy halálba küldve anyák méhén,
lettek magzatként kivéreztetett.
Gyertek elém, ősi szellemek
így lesz majd egy igaz körmenet,
Igaz lesz bennem s jól tudom,
feloldom magam a végnapon.
Mert vége lesz,
Kihült fényes ég,bennem felhő táncot
járnak mind akik éltek,
Gyertek velem itt porig aláz az élet,
világtalan az ember s gyáva,
Gyávaság hinni hogy csak minket vár
a másvilág,
Itt hősök kellenek,kik nem
félnek tagadni a szent grált.
akiknek nincs szügségük földi bálványra
Tárgyakra,papírlapokra melyre ember
keze vetett sorokat
Mert itt emberek tervezik az életet,
Nekem inkább hősök kellenek,
"És mégis mozog a föld"
Máglyát gyújt az igaz szó.
Danse Macabre! Gyertek, táncolni fel!
Elindult a körmenet!
Legyen úgy, ahogy csak az élet után lehet!
2018.12.13
Szóvértek
Gyújtsatok nagy máglyát!
Emberi testeket
Rakjatok halomba!
Lelkek így égnek el
S válnak kitaszítottá
A paradicsomban.
Döfjetek tőrt ITT egymás
Szívébe
Legyen a nyers hús
Az erősebb bére.
Várjatok!
Még amott ragyognak
Lankák és bércek
Égjenek azok is
Lángba borulva!
A föld hördüljön fel
a haláltusába!
De miket is beszélek?
Az ember ma nem ilyen
S csak alattomos érdek
Mindenség ura ,felette álló
S minő ostoba kiben
Még van igaz szó!
Miket is beszélek
Hol van már Kharón,
Ki átesgetett minket
A másik oldalon
Ennyi szennyel ki várna minket?
S közben fortyog a katlan
Az izzó kénköves.
De most csendesedem,
Imát mégsem mormolok
Sűrű ,mély végtelenbe
Katedrálist állítok.
Nézzétek-itt egy költő
Ki szóból font vérteket
Nem is élt ,de holt sem volt
Csak várta az ítéletet.
2018.10.01
Szép vagy
Szép vagy!
Te oly szép vagy minden versben,
versemben írt véres szenvedélyben,
Szépségtől ittas mélység
Mélységtől égő szurok
Minden rímben,
Minden sorban szép vagy,
Szavaktól rendezett
Rendezetlen,
Bennem a kín,és kínpad
ahol állok
Állok nyakig véredben.
Mert véredben állok
ha írok,
Soraim pengeként serceg szép
lelkeden.
Lelkeden emelsz fel
S feljebb jutok,benned
A végtelenben.
Szép vagy,mint ködös esték hol
Füst száll tüdők mélyén,
Száll a szíved
szurok ragad meg engem,
Engem,
Itt a Jelenben fogant
Hangzatos sikolyként
Üvöltve szól
lelkemen neved.
Mert szép vagy nekem
Te egyetlen
Ezerszer tépem általad
Fogant nyílt sebem.
Forgasd meg benne
Szíved tőrét,
Te szép szó,
Költői képzelet!
2018.10.22
Éjféli hang
Én éjfélkor hívtalak
De nem volt hang
Csak üres vonal
Ami a párhuzamba vezet,
Te és én mint
Nesztelen éjféli szellemek.
Hallgatás
a másik oldalon
csak az éjben
nélküled torlódott
hangok,
Hangtalan el mondatlan
gondolat halmazok
Közti
szent akarat maradt
ott éjfélkor velem.
Te már álmodtál
Felleget,
Avarból szőtt ágyadon
Kék és zöld szemeket
Vágyakból font
Női kezeket,
De tudd, hogy éjfélkor
Hívtalak
Csak a vonal hallgatott
Én beszéltem
Álmaidhoz szólva
Én voltam,
Aki ott veled festett felleget
Tested kasmír fényét láttam
Először és utoljára
Az éjféli hallgatásban..
2018.09.27
Árnyékszív
Talán csak árnyék futott át
a szíveken
testet behálózó
verőereken,
Alatta
hűsöl most
minden plazma,
súgja halkan
fülekben dobogva,
nem szerelem,
nem szerelem,
Csak egy kerge árnyék
a testben.
Talán csak
betévedt gondolatban
egy kocsma pult
előtti bárszékre ülve,
Alkohol
Mámor,
Forró lehelet
Árnyékos szívek
ólomba öntve.
Aztán a mezőn
Megpihen csendben
mint hajnali harmat
fűben nyugodva,
Talán nem árnyék
talán a lélek
mi felszárad végleg
A napsugarakban.
2018.05.31
Átnéző
Rám néz szemed mély méztengere,
benne lélekszél lebben,
átizzadva makro lényem
alantas kéjférgeit.
Felnéz poklomból árnyék énem,
megemésztett lelkem,
egyetlen igaz valója,
s dobokkal hívja magához társait.
Még így is kell neked enyészetvérem,
hisz ebben leled
végzet csillagképed,
átnézve röntgenképed.
Halkan hördülve egybetéved
lerágott csontsorsunk,
másnak vétek,
mi áhítjuk a sátán csókjait.
2010
Bennem
Bennem savas kén az átok,
bennem maró bűn a szív,
nyugvást soha nem találok,
bennem savas kén az átok.
Mintha kígyó mérge mardosna,
mintha korbács űzne, hajtana,
mintha egy kéz karóba húzna,
Sötét űr lelkem, kínos roncs testem,
tudom, maró bűnbe estem.
Nem vagyok a lét reménye,
nem kívánok, vérdíj érte, hogy
a bennem zajló élet más elemet kicserélne.
Tudom szívjam bűnöm vissza,
tudom a sors vérem issza,
tudom minden szervem tudja,
miért is fordultam vissza.
Nem érdekel milyen a lelkem!
Nem érdekel, mi van bennem!
Nem érdekel, mi az átok!
Nyugvást soha nem találok.
1992
Fájdalomdal
Vérerek közt átsző a gondolat
hajnalban hasadni, hol éled a kárhozat,
aztán csak lebegni a puritán ködben,
fájdalom dallá válva elnyűtt lelkeken.
Nem várva tért és intett végleg,
e máztól fénylő, testel világra jött lélek,
hunyorog a magány vérbe fordult szemmel,
s ágyba vizel reggel az utolsó lehelet.
Vénába toppanó, halk moraj az ajkon,
felnyög lassan, mint bénító lázálmom,
töviskoszorúba öltözik a bánat,
dúdolva lejt táncot a halál, s a fájdalom.
2012
Főnixfény
Hogyan lehet még jobban elmúlni,
mint, amikor izzó nyári fények hunynak ki
az Ősz lélekaltató beköszöntével.
Belé remegni a hömpölygő avarálom minden rezdülésébe,
s elhagyni régi énünk, elmúlni fáradt képzeletünkben.
Lehet-e jobban érezni tehetetlenségünk szétzúzott,
üveg szilánkok közé ragadt sóhajait,
vágyva valami boldogabb, kihívóbb lelket és szellemet tápláló
zamatos életfalatra, mit mással elfogyasztva
kivirul rabszolgalétünk minden omló pillanata.
Vajon, virrasszunk érte?
Merjük vágyni az elmúlás utáni főnixfényt?
2010
Skarlát betű
Jelölve ártatlanul, ajkakból
kitörő végszóval,
nyers húsból nyíló, rózsalugas
fájdalommá tekergő,
megtévedt emberi szív.
Jelölve ártatlanul, ökölbe
taszított rebbenő szempár mögül
kiles a lélek,
s mint ködbe burkolózó parány,
úgy sarjad a bűn.
Jelölve ártatlanul, hangja elomlik,
akinek vérében fürdik a sors.
Nem várt talányban kallódó pillanat,
s lám skarlát betűt vet rám az árnyék.
2013
Stációtúra
Haladni testkontúr utakon,
mit elénk írt a sors pókhálószövő,
gyenge pírral, mindig belé akadunk
égre érve bandukolva,
vagy föld mélyén túró
vakond fényünkkel borongva.
Végig járjuk meg nem állva
kicsiny eltaposott csikklétünk
boldogan véve
ezer és ezer éve.
Meghint néha porcukorral
édes álmunk,
magunkba szívja szerelmünk
egyetlen falatba téve.
Aztán zuhanva bennünk élő,
magányos vággyal,
harcba szállunk tajtékvért kiáltva.
Bár az út nem enged,
végigcibálva minket
kiontva zsigerben nyugvó, alantas vágyunk.
Mégis rálépünk, s reszketve várjuk
a következő keringőtáncunk.
2012
Tegnap megöltem magam…
Tegnap megöltem magam,
lágy karcsapással fetrengtem a sárban,
s mint rohanó árny, úgy fájt az emlék.
Szívemben piros ér dobogott nemrég,
kusza vonalak, hártyaszerű képek.
Vérerek úszkáltak szemem előtt,
hólabdát gyúrtam sárral és vérrel,
megöltem magam a tévé előtt.
Ültem a fotelban, s néztem a műsort,
a káptalan kábelen zúgott a kép.
S a sártalan sárbeton fetrengő képe
oltotta fel bennem, gyilkos e szék.
Megöltem magam tegnap éjjel,
egyedül voltam, ki súlytalan.
Láttam magam földre terítve,
magasból néztem le, de már súlytalan.
Álmomban lápmező rengetegében
feküdtem agyon nyomva a béka fejét.
Rám fröccsent vére, sárban és mocsokban
lebegett testem a víz tetején.
Megöltem magam tegnap,
lágy karcsapással fetrengtem a sárban.
S mint rohanó árnyak, úgy fájt az emlék,
szívemben piros ér dobogott nem rég.
1992
Tudatkeringő
Nem voltam tervbe véve,
véletlen öklődtem ki a világra
- tajtéktól zengő húscafat -
mázas arccal, más pofájába nevetve.
Aztán fejlődött a kallódó öntudat,
jelmezbe bujtatva minden énem.
Itt még vagyok, ott már nem létezem,
elmúlásba tévedt kényszerképzetem.
Elmém tagadva fékezem,
mégis, szörnyek tanyája
az agyvelőnyi romos kaszárnya.
Lelkem ki les néha smaragdzöld
szemek mögül,
nem voltam tervbe véve,
bár segített, mint mindig,
az élni vágyó tudatszonáta.
2013
Holnap
Gázálarcban élem meg a holnapot
A kénes savak maró érzéssel vetődnek széjjel
Áthidalhatatlan gondolataim között
Mely, nikotin füstben gőzölög
Talán, jobban érezném magam
ha testem aszott virágok közt heverne
S én nézném fentről ünnepelve
Rám vetné árnyékát a szürke nap
Megcsillantaná a fekete kristályokat.
A folyó, mint zavaros színű alkohol
Partján egy hattyú feketéll
Kitudja, még mit hoz a holnap
Ha a kutyám érzéssel közeledik felém
1991
Gondolatok egy álomra
Zokniban fürdik a hajnali álom
Csápszerű kezeit kinyújtja felém,
S odaköt engem a legnagyobb fához
Mely mélázva mered az égbolt felé.
Mint ködszerű képek derengnek felettem
Az éjszaka fényes kontúrvonalán,
Egy csillag zötyög a Göncölszekéren
A tejút kurta útvonalán.
Legyek zöngik az álmot szemembe
Halk zümmögése derengve száll
S csak őrjítő gondolatok jutnak eszembe
Hogy fagyponton élem e meg a halált
1992
Magány
Én menni akarok az utaktól távol
Hol ösvényekre gázol a szív
És szó csak benn szól, ha rám jár néha
A magány rúdja
Már mély lárma az alkony is
Ha benne turista jelzések monoton fénye ég
S hol csak vad tapos, ott az én helyem
1993
Télima
Nézlek, s a fehér havon kiömlő habos véred
Olyan, mintha gyöngyöző rubin volna
Ragyog a fán még egy halott lélek
S öklendező imát zeng az erdő
1995 jan. 17
Utolsó pillanatok a létben... (Anyám halálára)
Hiába téptem testem szüntelen,
véredény létem üvöltve vergődött.
Hiába borultam rá védőn azon
a maró éjjelen… anyám elment.
Ott feküdve mellette réveteg,
hátha súg valamit utolsó lehelete
nekem formálva a nagy csattanót,
mégis a katarzis testet öltött haláldózis.
Nem szólt ajka,
csak kékesen hideg csöndben meredt
a végtagokba bújtatott közöny.
Kispárnán nyála,
élete utolsó csókja felénk,
odakinn megszólalt a fülemüle
hajnali éneke,
- mint oratóriumi végszó -
s ott ért vele a reggel,
akinek testéből vagyok élő-tépett szövet,
monoton, hallgató csendben
Isten illatát éreztem körülötte lebegni.
Ránk legyintve a halál fekete angyala
ismét munka után nézett.
2007 máj 23 Verőce
Testképek
Minden omló pillanatban
Beléremegve tested
vonyító kérdőjelébe
izzadó lényünk rejtekébe.
Ágyéktáncot járó
Nedveid számban,
Fénylő gyöngyökké válva,
Kiordít vérem a másvilágra.
Harapni vágyom
Ágyhoz kötözött kéjben,
Ajkad forró dzsungelében.
Tégy velem bármit
Ősi kémem, ím eléd vonaglik
Női létem,
Mint csúcsra járó testek az éjben.
2011
Katatónia
Altat a mákony,
szunnyad a tér,
végszava izzik,
lépem alél,
megszabadulna
fájdalom húrja
bennem ha pattan
vérbe borulva.
Kattan az elme
mélybe leérve,
Széled a lélek,
elnehezülve,
test leve fortyan,
roppan a borda,
kimerevedett
pupilla túra.
2015
Hét / fő / bűn
Nem a tam-tam dobok,
vagy sámánok dala az ami hív,
De menni kell.
Nem is valami ősi erő,
tradíció, fennkölt szólamok,
vágy, gerjedelem, késztetés.
Nincsenek illúziók,
csodálkozó tekintet.
De tenni kell.
Monoton pillanatok vannak,
pavlovi reflexbe íródott szimfónia,
kelés, kávé, cigi, S némi önirónia,
valami fanyar közöny,
egy újabb máz az arcon,
-ott a pont! (kiált a belső közöny
S palánkra dobva indul munkába
a nagy Homo Sapiens,
Az egyetlen rabszolga a földön.
2015.10.18
Hely (a nász)
Hol a kèj ami vár,
Hol a vér dübörög,
Hol a lélek alél,
Hol a szív csak ürügy,
Hol a test szava győz,
Hol az ágy ami hív,
Hol az emberi hús
Hol a bűn ami kincs.
Csak a kín ami kell,
Csak a nincs ami jó,
Csak a hajnal ölel,
Csak a vége a szó,
Csak a csönd, a magány,
Csak a csorba tükör,
Csak a rút, ami szép
Csak a csók ami öl.
2015.12.14
