Brendan Perry | Ark

A Dead Can Dance 1998-as feloszlása után mindenki ment a maga útján tovább. Lisa még ugyanabban az évben megjelentette második (és egyben eddigi legjobb) szólólemezét, a Duality-t, melyen Pieter Bourke közreműködött. Utána filmzenék és kollaborációk egész sora következett, melyek közé még további három szóló anyag ékelődött be. (Immortal memory -2004, The silver tree -2006, Black opal -2010) Brendan is közreműködött más előadók lemezein. Volt, hogy hangszeren játszott, de nem ritkán a hangját is adta. 1999 -ben jelentette meg első önálló lemezét, az „Eye of the hunter” -t, amely gitárcentrikus, lassú folkos illetve blues -os beütésű dalokból állt össze.

2002 -ben szóba került egy új nagylemez terve, amely a Zun zun címet viselte volna, de ez végül megvalósulatlan maradt. Bár David Kuckherman-nal rögzített nem kevés olyan felvételt, melyek csak keleti ütős hangszereket tartalmaztak. (Ezeket Brendan saját bevallása szerint a későbbiek folyamán fel fogja használni...talán a tíz év alatt általa kiadni szándékozott 5-6 további sorlemezének valamelyikén.)
Nem kizárt, hogy egy esetleges Dead Can Dance újjáalakulás terve miatt halasztódott az új lemez elkészítése.
Az újjáalakulás sajnos elég rövid életűre sikeredett 2005 -ben. Ez lényegében a zenekar farewell (búcsú) turnéja volt. Pedig szóba került a turné után egy új Dead Can Dance album rögzítése is. Csakhogy a „két dudás egy csárdában” mondásnak megfelelően nem tudták összefésülni kettejük különböző koncepcióit.
Míg Lisa inkább a nyugati zenék felé nyitott (persze az Ő stílusában ez továbbra is a nagyon szférikus, lassan hömpölygő, filmzene-szerű, szintetizátorokkal életre keltett vonóshangszíneket jelentette), addig Brendan inkább a keleti zenét preferálta és már kettejük legutolsó közös stúdiólemezén (Spiritchaser -1996) az ütősök, ritmus szekció központisága felé orientálódott. Kettejük különböző elképzelései nem alkottak volna egy koherens egészt és így az új Dead Can Dance lemez olyan lett volna, mint kettejük szólóanyagainak egy lemezre rendezése.

Az újabb nyilatkozatok szerint (talán a zenekar alakulásának 30. évfordulójára?) még is csak van esély egy teljesen új dalokat tartalmazó Dead Can Dance albumra. Brendan nyilatkozatai szerint egy kamara zenekarral szeretnének koncertezni majd stúdióba vonulni. Érdekes lenne hallani (ha léteznek egyáltalán) a Spiritchaser utánra tervezett albumhoz készült demókat még 1997-1998-ból. Ekkor csak egyetlen egy dalt tudtak közösen tető alá hozni, a The lotus eaters-t.
1999 -re már a turnédátumok is le voltak kötve, majd törölték azokat.
11 évvel első szólólemeze után jelentkezik tehát csak új anyaggal Brendan, amely az Ark (bárka)címet viseli. Az album és a számok többségének a címe is lényegében biblikus utalásokat tartalmaz, előre vetítvén az emberi civilizáció hanyatlását, a közelgő világvégét.
Brendan saját bevallása szerint máig hordozza magában régi punkzenekarainak (Scavengers, Marching girls) eszmeiségét, politika - és hatalomellenességét. Így nem csoda hát, ha az új dalszövegek keményen ostorozzák a politikusokat és a társadalmat is. A lemzről tudni érdemes, hogy azt Brendan egyedül rögzítette saját (Quivvy Church) stúdiójában. Evidens, hogy a zenét Ő szerezte, a szövegeket is Ő írta...de ezek mellett lényegében ellátta a produceri és hangmérnöki feladatokat is. Brendan multiinstrumentalista révén nem vette igénybe vendégzenészek segítségét.
Az album hangzása előző lemezéhez mérten szokatlanul elektronikus, kevéske élődob illetve gitárral keverve.
Így az Eye of the hunter -en fanyalgók is megnyugodhatnak, hiszen hangzásvilágában inkább a Dead Can Dance -hez áll közel. A dalok hosszúak. A legrövidebb is 5 perc 55 másodperc, míg a leghosszabb 9 perc 35 másodperc hosszúságú.
Az albumon található 8 szám valamivel több, mint 55 percet tesz ki.
Sajnos 2000 szerencsés embert leszámítva (akik a budapesti állomás utáni koncerteken meg tudták - tudják venni a dedikált turné kiadást) a többieknek 2010. június 7-ig kell várni. (Brendan három lemezre szerződött a Cooking Vinyl-hez. A lemez az oldalukon már előrendelhető.)
A lemez borítóján egy tengerparti világítótorony és annak körkörös fénycsóvája látható. Talán ez felfogható úgy is, mintha ez a jelzőfény az emberiséget figyelmeztetné a közelgő apokalipszisre.

1, BABYLON
Az album nyitánya a 2005 -ös Dead Can Dance turnéról Saffron -ként ismert szám. A koncertváltozathoz képest csak nagyon minimális változásokat tartalmaz.
A dal eleje méltóságteljes, már már ünnepélyes, de a lassú hömpölygésbe szűrődő disszonáns hangok miatt a kezdeti emelkedettségbe nem kevés baljós hangulat szűrődik.
Monoton dob, yang t'chin, vonósokat utánzó szintetizátorhang majd egy nehezen beazonosítható, feltehetőleg keleti fúvós hangszer hangja adja a dal gerincét és persze Brendan kifejező hangja.
A korábbi koncertverziónál lassabbnak, vontatottabbnak tűnik, ezzel is erősítvén talán a dal drámaiságát.

2, THE BOGUS MAN (A hamis ember) 

A dal hosszú bevezető résszel bír. Ennek köszönhetően ez is alkalmas lett volna az album első számának. Jobbra - balra panorámázott szintetizátorhang, lassú dob, melyek taktusai közül némelyiket visszafelé halljuk.

Ezek mellé szintén a baljós hangulatot erősítő női kórushangot utánzó szintetizátor társul. Brendan hangja visszafogottabb, mintha enervált lenne. Tulajdonképpen énekelve beszél (recitativo).
Ha a szövegét megnézzük, talán érthető is. Tömény politika és társadalomkritika 6 percbe sűrítve. Az erős fúvóshanggal mintegy nyomatékot is ad mondandójának s ezalatt a (szintetizátor) basszus monoton ismétlődik. A háttérben (elég halkan) élő dobok illetve azok hangmintái is hallhatóak. Olyan dal ez, amit egy Dead Can Dance lemezen is el tudtam volna képzelni.

3, WINTERSUN
A harmadik dal a lemezen, amellyel szintén kezdődhetett volna az album.
Szintetizátor, basszus, vonós kezdet. A dobok csak 1 perc 36 másodpercnél indulnak be. A ritmust nem variálja, így a dal ezáltal statikusnak tűnhet. A hangulata viszont szomorkás, nem baljós. Szép, lírai szám, melyet a koncerteken is hallhatott már a közönség. (Ott picit jobban „élt” a dal).
Élődobok szekvenciái is fel lettek használva. Brendan hangja fátyolos, megtörtnek, öregnek hat (és ez nyilván tudatos).
A dal harmadik percében belépnek enyhén Cure -os gitárszólamok, ezek 3 perc 24 másodpercnél további pengetős hangszerre hajazó szintetizátorhangokkal vannak megerősítve.
4 perc 48 másodpercnél lassan bontogatott gitárakkordok hallhatók, majd a szám belevész a csöndbe. 4, UTOPIA

A legkorábban ismertté vált dal amely a myspace -ről és Brendan hivatalos oldaláról eddig hallott változathoz képest lerövidült picit, pedig a dal végére még egy versszakot írt és énekelt fel utólag Brendan.
Így a dal lekeverés helyett konkrét befejezéssel bír (csupán az egy szál ismétlődő szintetizátor halkul el.)
Elektromos dobgroove-ok balra-jobbra panorámázva, szintetizátoros vonósok és basszus, csemballó hang, szintén mesterségesen előállított fúvósok hangja valamint amolyan Korg tritonos üveghang.
A basszus néha kevesebbnek tűnik a kívántnál. (A koncerten vaskosabb volt). 1 perc 19 másodpercnél a csembaló mélyebb hangjai kerülnek előtérbe, a basszus mellett felsíró vonósok alatt nincs ének. Később (2 perc 29 másodperctől) ugyanennél a résznél már Brendan énekel is.
Hangja erősebb, kifejezőbb, nagyobb érzelmi skálán mozog több dinamikával. A dal végére biggyesztett új strófa alá még feljátszott egy-két hangszersávot, de ezt leszámítva minden a korábbról ismert változatból lett átemelve, újrakeverve picit.

5, INFERNO (Pokol)
A kifejezetten kellemes Utopia után ez a dal ismét sötétíti az album hangulati összképét.
Egy szintetizátor effekttel nyit, erre ráúszó erős szinti basszussal. Brendan enervált hangja az előtérbe keverve, szinte bele az ember arcába panaszkodik...sok zengetéssel.
Disszonáns szintetizátorhangok feszültséget keltenek, baljós aláfestést szolgáltatva a nem túl vidám mondanivalóhoz. Ezt tovább fokozza az egymáshoz képest néhány tizedmásodperccel elkésleltetett és így külön balra illetve jobbszélre kipanorámázott gitárhangokkal, apokaliptikus férfi kórushangot utánzó szintetizátorral, majd negédes fúvós hangszínnel.
A monoton dob csak 3 perc 41 másodpercnél lép be. A ritmus fura darabosságát vonós staccatoval erősíti. Brendan hangja erőteljesebbé válik. A zene 5 perc 17-nél megáll: csak az erősödő basszus és az ének hallható, majd 5 perc 36 másodperckor újra nekilendül a dob, ezúttal a szaggatott vonós nélkül és a dal elhalkul.

6, THIS BOY (Ez a fiú)
A koncertekről ismert szám. Szintetizátoros basszus (bőgő), lassú élődob nagy utózengési idővel, reverse gate effekttel, szintetizátorral előállított női kórus hang, visszaköszönő hegedűhang hajlítgatva. Nagyon lassú dal, melyhez Brendan fátyolos hangja dukál. Az énekhang azonban változik, érzelemmel telítődik és a skálán az enerváltságtól egészen a lázadásig (háborúelleneség), hangos ellentmondásig terjed.
2 perc 5 másodpercnél újabb vonósok lépnek be már-már filmzenés hatást keltve. (Morricone jutott eszembe).
5 perc 27 másodperctől a koncerten még gitárral előadott rész szintetizátoros változatát hallhatjuk, a vissza-visszatérő hajlított hegedűhanggal és a szintetizátoros vonóskarral. 5 perc 48 másodperctől egy pár másodperc erejéig újra beugrik Morricone neve (A jó, a rossz és a csúf). A dal lassan elhalkul.

7, THE DEVIL AND THE DEEP BLUE SEA (Két tűz között)
Gong beütéssel kezdődik, melyhez a tenger hullámzását szimuláló jobbra - balra panorámázott (gyorsítva lejátszott)
dobhang és egy erős mély effekt adódik. A beúszó szintetizátorhangok mintha a tenger hullámain megcsillanó napsugarak játékát akarnák szimbolizálni, már-már idillikus képet festve.
A szám első percében belépő Brendan hangja nyugalmat áraszt. Az 1 perc 38 másodperckor megszólaló szintetikus fúvósok megidézik a „Within the realm of a dying sun” hangzását. Az elektromos dob a dal második percének 15. másodpercében indul csak be. Az ének kifejezetten populárisnak tűnik, itt-ott felrémlik Bruce Springsteen is.
(3 perc 12 másodperctől valamint 5 perc 7 másodperctől egy pár taktus erejéig).
3 perc 48 másodperckor a tenger hullámzását szimbolizáló gyors dob ütemében megszaggatott szintetizátorhang majd fúvósok és hajlított vonóshang lép be. Ez a rész ismétlődik 5 perc 41 másodperctől és 38 másodperccel később újabb széteffektezett szintetizátorhanggal színesedik a hangzás. A megszaggatott szintetizátorhang a dal lekeverése folyamán további szűrők alkalmazásával szinte Jean M. Jarre -os hangzást kap.

8, CRESCENT (Félhold)
A 2005-ös reunion (farewell) turnéról ismert szám, amely különösen a turné európai szakaszán lúdbőröztetett meg engem. Sajnos a tengerentúli turnészakaszra a dalt áthangszerelték picit: kiegészítették egy-két felesleges szólammal és mintha ezáltal lassítottak is volna rajta, kicsit vontatottá téve az amúgy nagyszerű dalt.
Az albumra ez az áthangszerelt változat került, ha lehet, még kevésbé érdekesen előadva. Kár érte. A (többnyire keleti) dobok 1 perc 22 másodpercnél indulnak be. Yang t'chin, vonósok, latinos hangzású gitár festi alá Brendan megfáradtnak tűnő hangját.
A dal 4 perc 17 másodperctől indul be igazán. A koncertfelvételeket hallgatva ennél a résznél kezdtem el bizseregni. Itt ez jóval visszafogottabb érzelmeket vált ki belőlem. Túl sterilnek tűnik és így nem üt akkorát. A dal további hangszerszólamokkal lett kiegészítve, de azok nem váltak a szám kárára. Brendan hangja is egy picit érzékibbre, hangosabbra vált. 7 perc 35 másodperctől a gitárszólós részt meg -megszakító yang t'chin a koncertváltozathoz képest lassabb, maga a gitárszóló is lecsupaszítottabb, egyszerűbb.
A dal annak vége felé (9.00 -től) egy szintén újonnan hozzáadott résszel egészül ki és ezáltal határozottabb lezárást ad. Megvallom őszintén, első hallásra picit csalódott voltam. Ez nálam nem ritkán van így. Utána azonban többszöri hallgatás során „beérik” az anyag. Nem is kellett túl sokszor meghallgatnom ahhoz, hogy a kezdeti csalódottságom csökkenjen illetve el is tűnjön. (Egyedül a Crescent miatt vagyok kicsit szomorú.)
A lemez maga leginkább kényelmesen leülve, fejhallgatóval hallgatva bontakozik ki. Háttérzeneként nem hívja fel magára a figyelmet. Ez igazi agyalós, figyelős zene. Mindig picit újabb dolgokat fedez fel benne az ember. Az atmoszféra megteremtéséhez a zengetett hangszerek, vokális részek is hozzájárulnak.
A hangzás, keverés igényes. Brendan nem véletlenül szöszmötölt vele ennyit.
Az Utopia -t és talán a Wintersun -t leszámítva nem az a 'rádióbarát' zene, így feltehetőleg ezt is csak a Dead Can Dance rajongók fogják értékelni. Pedig a dalok szövegei miatt szélesebb körhöz, konkrétan az egész emberiséghez szólnak valójában.

Utóirat gyanánt: Brendan már 2011-re ígéri harmadik szólólemezét.