Már hetek óta azon gondolkodtam, mit írjak, illetve írhatok-e egyáltalán valamit Csáth Géza születésének 119. évfordulója alkalmából, február 13-án. Többen is azt mondták, csak úgy nem lehet írni valakiről. Valami egyéb apropója is kell, hogy legyen.
Aztán, eszembe jutott Esterházy Péter, a szeptemberi Csáth Géza-emléktábla avatóünnepségén mondott gondolata: „Csáth azon fontos szerzőink közé tartozik, akit újra és újra fölfedezünk, – ehhez ugye az kell, hogy újra és újra elfeledjük. És az irodalmi masinéria akkor szokott működni, amikor a valamely íróval kapcsolatos évszám kettővel meg öttel osztható, – és most nem osztható. Legalábbis öttel biztosan nem.”
És tényleg.
Sem kettővel, sem öttel nem osztható. De mégis aktuális beszélni, megemlékezni az íróról, nemcsak születésének évfordulója kapcsán. Ugyanis az elmúlt időszakban többet és többször foglakoztak e ’méltatlanul elfeledett’ írónk műveivel, emlékével.
Szeptemberben felavatták (Esterházy Péter és Tolnai Ottó közreműködésével) az első magyarországi Csáth-emléktáblát, az író-orvos egykori munkahelyén, a mostani SOTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika kertjében, valamint a megjelentek egy fát is ültettek Csáth emlékére. A Pécsi Nemzeti Színház, a Soproni Petőfi Színház és a Szabadkai Népszínház rendszeresen műsorra tűzi az író színdarabjainak egyikét. Legutóbb decemberben jelent meg Dér Zoltán szerkesztésében Csáth eddig ismeretlen feljegyzéseinek gyűjteménye a háborúról, valamint Szabadkán elkezdték Csáth naplóinak kronologikus kiadását. A szombathelyi SDP Fiatal Alkotók Egyesülete nagysikerű Csáth Géza-emlék- és felolvasóestet tartott, melyet a közeljövőben újra bemutatnak, majd várhatóan Pécsen és Budapesten is látható lesz. Szász János mozifilmen dolgozik, Csáth Géza, az Egy elmebeteg nő naplóját és az író gyakornokéveit feldolgozó alkotás forgatása a közeljövőben kezdődik. Készül egy átfogó, Csáth életét, művészetét és tanulmányait bemutató, mindenki által elérhető, hiteles weboldal is (csath.hu), előreláthatólag az író halálának 87. évfordulóján, szeptember 11-én nyílik meg.
Úgyhogy, van apropója Csáthnak, jelen esetben legfőképp a születés-évforduló. „Egy nap alatt ötezer esztendőt élek. Egy esztendő alatt ez körülbelül két millió évet jelent. Föltéve, hogy az ópiumszívást mint kifejlett erős férfi kezded és nagy gondot fordítasz testi épséged fönntartására – amelyet legjobb ügyes orvosra bízni –, tíz esztendeig elélhetsz. És akkor húsz millió éves korodban nyugodtan hajthatod fejedet az örök megsemmisülés jeges párnájára.” Ezt írta Csáth 1912-ben, az Ópium című novellájában. És, ha most élne Csáth, akkor (az ő számításai szerint) 192 000 000, azaz százkilencvenkétmillió éves lenne – morfiumszenvedélye1910-ben kezdődött. Persze, ez lehetetlen, – de hát, maga Csáth is lehetetlen volt. Lehetetlen, de nagyszerű. És talán már nem kell újra felfedezni és nemcsak a kettővel vagy öttel osztható évfordulókon kell felidézni.
Száztizenkilenc éve, 1887. február 13-án született Csáth Géza.
Kéner Balázs írása
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
