Bizonytalan. Az, amit látok, amit történni vélek, amit ezáltal gondolok. Bizonyos. Ami a bizonytalan érzések hordaléka: csalóka öröm vagy fájdalom. Ami bizonyos, az bizonytalan, így csupán árnyékvilágban tapogatózva kereshetem a fényt - amit legalábbis fénynek vélek, vélhetek. Úton járok, tapogatózom, s örülök, hogy gondolkozhatom - belekeveredhetek saját gubancaimba, fojtogathatom magam, vagy akár röhöghetek is azon, amit csak hiszek magamról... aztán más szemében néha meglátok egy egészen mást, talán fenevadat, olykor szűkölő fenevadat. Szeretnék élni szeretni.
Lapokat szántasz, gereblyézed a rögös-magvas sorokat, tekervények spiráljában felcsillanó fények hamvadnak kelyhükben. Tudni szeretnél, áhítod a Titkok Méhét, ám minél mélyebbre furakodsz, a habfehér felszín kacagása annál gyakrabban szegődik magányod társául. Mélyebbre? Minél mélyebbre? Szeretetnek súlya-hossza, Tudásnak mértéke-mélysége? Te vagy a mérce, a világ középpontja, nem hagyhatod tengelyéből kibillenni. Hát vess, szánts, gereblyézd a sorokat. Lüktető kelyhek az alvó homokban.
Építkezve. Évről esztendőig, téglától tégláig. Jól a rosszat, rosszul a jót - verejtékben. Újabb gyémántok a palotában, mocsok-sarló a kacsaláb körme alatt. Nap mögött és Hold mögül, vizesárok kelepcében. Bezárni és nyitni újra, bezárni és bezárni.
"Amióta láttam azt a különös tekintetű öregembert, a hegyek közé erdőkbe vágyom."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
