Még egy kerek esztendő sem telt el, és ismét Budapesten üdvözölhettük az A Place To Bury Starngerst. Számomra az együttállás is kedvezőbbnek tűnt, a tavaly novemberi Brutus nem különösebben hatott meg előzenekarként, ezzel szemben a Numb.er a megelőző tapogatások alapján meggyőzőbb epilógusnak ígérkezett.
Voltak azért kedvezőtlen előjelek is számomra. Az idei Pinned lemez egyáltalán nem jött át, többedszeri meghallgatás után félretettem, majd meg is feledkeztem róla. Be kellett állnom a fanyalgók táborába, ez valahogy nem lett az a platina korong. A körülmények nem mentesítik a művészt; Ackermann bevallottan a Death By Audio körüli hercehurcára fókuszált a rögzítés időszakában. Amúgy viszonylag magasról tesznek arra, hogy tessen a jóembernek az új anyag, mit mondhatnék erre: igazat adok neki.
Ebben a miliőben érkeztünk a Dürer Kertbe még idejében - személy szerint örültem, hogy ezúttal a helyszín is más -, hogy a Numb.er fél kilences kezdését megcsíphessük. A banda Los Angeles székhellyel már 2017 óta aktív, a tavalyi Fear után a Goodbye lemezzel járják Európát. Jeff Fribourg fotográfus és vizuális artista (mik vannak) álmodta meg a fő kontúrokat, ennek mentén a Numb.er valahol a dark-wave és posztpunk metszetén egy meglehetősen eklektikus, több hangulatot felvonultató jó ízlésű brigád.
Külön érdekes volt számomra, hogy a nyitó és záró tétel a punknak egy olyan erejű megnyilvánulása volt, ami simán elfért volna bármelyik deathrock mezőnyben. De hát Kaliforniában vagyunk, minek is csodálkozom?
Az ehelyütt meghallgatható május végi korong gerincét roppantották a Room 401 színpadán, természetesen az olyan elsőre is kiváló nótákat is belefűzve, mint a vad State Lines és Again vagy a borongósabb The Black Bird. Remek aperitif tehát, nézzük a főfogást!
A Pinned rögzítésére tehető Lia Simone Braswell és a dobok találkozása az A Place To Bury Strangersben- sokan ráncolták a homlokukat, hogyan alakul ez majd élőben, hiszen a Pinned hangzásába is volt már beleszólása a hölgynek. Az pedig nem aratott osztatlan sikert! Jelentem, a kémia élőben maximálisan működött. Hárman tehát a riff-függönyök és stroboszkóp-pászták teljes takarásában, ahogy az megszokott, brutál zúzás vette kezdetét.
Oliver a ház felforgatását ígérte erre estére, ami nyilván költői túlzás egy minden nap turnén utazó és esténként fellépő zenésztől - de ettől függetlenül a felforgató elemek kódolva vannak ebben a kaotikus zenében - szóval aki össze akarja törni magát rajta, nem kell sokat hezitálnia.
Biztosan halálosan unja már a banda a 'Mary Chain analógiákat, itt jegyezném meg a koncert kapcsán, mindez már tényleg csak felfeslő foszlányokban emeli rám kalapját. Visszatérő vendégként már legutóbb sem ezért jöttem, nosztalgiára nincs idő ilyenkor, mert ha nem figyelek rendesen, még leszakad a fejem.
Merthogy túl sok szusszanást nem engedett a trió. Talán a Deeper ilyen csak, amelyet Lia kisasszony prezentált, az fogta meg némileg a gyeplőt, hogy aztán ezernyi lóerővel megint nekilóduljon a szekér. Egy és negyed óra hajtás/tekerés, jobbnál-jobb számok teljes keresztmetszetben a munkásságból, remek móka volt ez, na. Körülöttem csupa elégedettnek tűnő arc a finisben, a kételyek eloszlottak. Az A Place To Bury Strangers - ha nem is a hőskorszakot idézve -, de őszinte és méltó koncertet adott ezen a hétfő estén , én benevezek egészen biztosan a következőre is.
Valovics Tímea fotói, további képek hamarosan!
