Az alábbi ajánlóban, ami jelen esetben talán közelebb áll ténylegesen az ajánló szó jelentéséhez, nem igazi recenziót, azaz ismertetést akartam írni, hanem Marshall nagyszerű regényéből néhány, nem feltétlenül szorosan a tartalomhoz kötődő részletet ragadtam ki kedvcsináló gyanánt, azok részére, akik kedvelik a magasröptű, elmélyülő gondolatisággal átitatott műveket. Marshall munkája rokon vonásokat mutat, a nagyközönség számára kétségtelenül közismertebb Madárka című regényhez, melyet William Wharton írt. Mindkettő történet bizonyos hányadában egy elmegyógyintézetben játszódik. Szereplői, bár orvostani szempontból kétségtelenül kortani esetek, mégsem tudjuk rájuk könnyedséggel kimondani az esetenként durvának tűnő "őrült" ítéletet. Gondolataik - úgy érezzük nemcsak az írók tollából eredendően -, kétségtelenül minőségi problémafelvetésekről tesznek bizonyságot, bár egyértelműen gyakori bizarr késztetéseik és cselekedeteik különös dimenziójú tükrében.
A Nincs helyed a temetőben a címe ellenére nem egy - nevezzük így - "nekro" stílusú regény. Terebélyes gondolatisága rétegről-rétegre épül fel. Főhőse egy kisfiú szellemi bolyongása az élet és önmaga megtalálásának bonyolult útvesztőiben. Erősen kötött, merev, vallásos légkörben nő fel, de a mű, egyes mozzanatai ellenére nem sugall vallásellenességet, csupán a vallási vadhajtások csődjének bemutatására is kísérletet tesz. A kisfiú megpróbáltatásait nehezíti egy fájdalmas szemműtét is, melynek kísérő jelenségeit, a lábadozást sem tudja mentálisan értelmezni és feldolgozni. Önkeresése útján személyisége szétesik, darabokra hullik, elmegyógyintézetbe kerül.
A mű bravúrosan van felépítve. Szerkezete három részből áll. Az első részben a kisfiú látásmódjában olvassuk a történetet, amely teljesen logikus folyású, epizódjai vonatkozásában a kétkedés, vagy a különösebb értetlenkedés nem merül fel bennünk. A második részben a felgyógyult fiú veti papírra gyógyulásának történetét, az elmeintézetből való szabadulását megelőző napokban. Vissza-visszatérően találkozunk az első rész epizódjaival. Ugyanaz a történet, de teljesen más értelmezésben és megközelítésből. Mintha nem ugyanaz a történet volna és mégis ugyanaz. Szép lassan elkülönülnek a víziók a valóságbeli, ténylegesen megtörtént eseményektől. A harmadik részben, egy újabb szemműtét keretében egy utolsót tombolna, mintegy haláltáncukként a sötét víziók, de már főhősünket nem uralják, már csak valamiféle kötelezőszerű nézője egy záróakkordnak.
A mű az élet pengeélén táncoló, lezuhanó, de végül, ha nem is a felemelkedő, de a démonaival megküzdő, mindenképp felálló ember monumentális története.
A regény igazi szellemi élmény.
"- Én tudni akarok! - csapott le Joseph tenyere az asztalra.
-És szeretni akarok. - Ujjai ökölbe szorultak az asztal fáján.
- Annyi tudás és annyi szeretetet akarok, hogy biztonságban legyek, és ne kelljen hamis istenekben hinnem.
- Ne szeress senkit, Joe. - A gyűrött arc összeomlott, papírbőrén könnyek szivárogtak át. Az öregember belesírt a teájába.
- Ha szeretsz, védtelen vagy. Ha szeretsz, fölfekszel az áldozati oltárra, meztelenül, kiterítve, megkötözve, betömött szájjal, nem vagy önmagad, és egy vékony szálon ott lóg fölötted a kés. Ez a szál: a szeretet...
- Te szerettél! - üvöltötte a fiú. - Szerettél...
- Igen, igen, igen! - A harag úgy sütött át a könnyeken, mint a nap. - Szerettem, hogy a fene egyen meg, a fene egyen meg...
- Megőrültél, öreg...
- Csak menj az utadra, ott egyen meg a fene. - Tony bácsi beletörölte csöpögő arcát fekete kabátujjába. - Menj csak. Nem tudok rajtad segíteni. És te se tudsz majd senkin segíteni. Az ember csak állni tud, és nézni, tehetetlenül. Ez minden, több senkitől sem telik. Nincs kapcsolat, a tapasztalatokat nem lehet átadni.
- Még szeretettel se? - gúnyolódott Joseph.
- Eriggy és keresd meg. - Tony bácsi dühösen, hangosan szürcsölte a teáját, mintha meg akarná büntetni, amiért kihűlt.
- A káoszban keress egy kezet, amelyet elérhetsz és megérinthetsz és megfoghatsz, keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz és akkor egy pillanatra - de nem tovább, csak egy pillanatra-, egy pillanatra rend lesz a káoszban, nyugalom, lesz középpontja: két összefonódott kéz, aztán a kezek széthullanak, és többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, és rosszabb lesz, mint volt. Megérinteni egy kezet a káoszban, ez a szerelem. Ha ezt megteszed, ha csak egy pillanatra is, beléptél az istenek birodalmába. És ki a fene tudja, hogy az hol van? -Szája felnyílt, akárha nevetett volna, sebes ínyében nagy fekete lyukak tátongtak. - Menj csak, feküdj fel az oltárkőre. Feküdj fel, és figyeld a kést, meg a vékony szálat, ahogy foszladozik. Erre születtél."
(Részlet Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben c. könyvéből, 78-79.old., Európa Könyvkiadó, Bp. 1978.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
