Tűz
Tűzszekér, vörös égbolt
Vörös madarak repülnek,
Fúj a szél a szekerek a mezőn peregnek.
A madarak magasra emelkednek,
Tűzcsíkot maguk után repítenek.
Ők kétségek nélkül repülhetnek
Én kétségek nélkül nem élhetek.
A mezőn végigfutó dühödtség
maga után húz parázscsíkot.
Csak hamu maradt…
Hangos dobogás, vad paripák
Fújtatva vágtáznak a mezőn,
Patájuk mentén égnek a fűszálak;
Ilyen égboltot még ők sem láthattak.
1997.03.29
Karcolat
(a néptelen aranyhídról)
Sarkon fordulnék elrejteném akaratom…
Néptelen az aranyhíd melyet az angyalok
állítottak…
…s melyről a költő is beszélt.
…ha nem érsz utol elrepülök,
ha fogod a kezem megmenekülök…
Szakadékba lökött testek között
Halkan süvít a kén-köves szél,
Az alkony meg-megcsillanó fénye
a holttestek szemébe visszatér…
Az utolsó város az utolsó tánc
A túlvilághoz köt minden lánc.
S egy nyugodt hajnalon feltűnik egy riadt
démon.
Egy angyali arc a démonok szerelmével,
de
Vele se nélküle
Beborít a démoni tűz
Bíborkék színével…
‘98 nyara
Hasonlat
Éhség és kaparó kín között,
Egy apró arany-fénysugár,
Gyémánt hegyén átrohanó pillanat.
Mondd meg az okatdat;
Miért szeresselek?
Előtte és örökre
Nevetve és szeretve
Félve és gyűlölve
Örökre és előtte
Csak gyűlölet után jöhet szeretet? Vagy
csak szeretet után jön rémület?
Lassú és mély álmok,
Veled már nem játszom,
Neked már nem hiszek
Amíg meg nem értesz.
Az összes időmet Neked adom
Ha akarod s ha hagyom.
Egymáshoz érünk lángoló hidakon.
(Fenes Tibornak és Mátyus Andreának ajánlva)
‘97. II. 18.
Napnyugta
Halva születik a néma csend
S az alkonyban üvöltő képeket teremt.
Reszketve nézek de a végére érek
Bíborfény borít be az alkonyt és minket.
A fényekbe rohannak a csillogó szikrák,
Maguk után hagynak hajnalt, alkonyt és
megannyi hibát.
Reped az égbolt csend-hang fut át,
Repülök én is mert nem érzem a határt.
A szavaknak hiszek de az álmoknak élek
Rohannak a képek s rengeteg élet
Az ott démonnal harcol és elpusztul végleg
Kardja hangomig hatol ahol megvárlak Téged.
Kénköves
jég-tűz-láng-fagy-lánc ragyog szemedben
Megfagy a gondolat s peremén
A napsugarak hajlanak át
A megrepedt égboltból
Megannyi sikoly zuhan át…
1998.12.
Halott ostrom
Betegnek születik minden
gondolat
Az Istenek kiégett vára
Alatt
Fekete ruhában fehér kövek felett
lebegsz
és emlékszel…
… a démonok jóslata
bekövetkezett.
Most hívod őket, hogy
megbosszuld;
kedvenc várad a feledésbe
pusztult.
Az elfehéredett kövek is
megremegnek,
mikor emlékeid álmaidból s
magadról életre kelnek.
…Homok és por, süvít a szél,
Lángolnak a hangok a tűz
örökké él!
A szél szava a repedező álmokig
ér…
Fehér fénynél világos de
"sötétben fekete minden"
Bárhová nézel csak suttogások és
sikolyok mindenhol angyal-
démon harc; hangokat adunk de
senki se szól.
Szétszakadok semmit akarok
Kezemből hullanak szét az
Összetett darabok.
‘98. XI.
Villám hasadék
Ugyanaz a kép s megint ugyanaz a kép
Szakad ki belőlem mindig.
Megremeg, villámlik minden,
Egy létező sehol sincsen…
… hát elviszlek innen.
Megint kontúrját vesztette minden
Szállnak a betűk; én hívtam hát legyen.
Hívtam a bíbort mert hallottam Róla…
Szerette a Hajnalt de leszakadt róla…
Gyémánthegyén átrohanó pillanat
A tű fokán ég el minden akarat.
Mikor az álmokból kelek életre
Napsugarat rajzolok rettegve.
Újból kontúrját vesz’ti a minden,
Szállnak a hangok s Te végig se nézed.
Végtelenül jönnek de nem hallod Őket,
Ezért vörösre festünk egy fekete képet.
Csak jönni és menni a képekbe bújni
egy sötét hajnalon a Tüzet kioltani.
Ott áttörök világodba…
Vigyél hát hanyatlásba.
…Egy utolsó szökés a lelkek birodalmából.
’98.XI.
Megjelent a Tajtékos Sorok II. számában
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
