Egy tenyér ha csattan. Mikor először kezembe került a könyv, egy darabig forgattam a kezemben, hogy ugyan mit is takarhat ez a cím. Mert ugye alapesetben az ember arra gondol, hogy a cím általában valami roppantul tömör összefoglalása kell, hogy legyen – persze nem feltétlenül – az egésznek. Korábbi olvasmányaim alapján ösztönösen arra gyanítottam, hogy itt (is) valamiféle túlhajszolt megroppanásról lesz szó, ahol elpattan egy húr, túlfeszül az ideg és a nyomás egy csattanós pofonban talál kiegyenlítést. De mint a könyv elolvasása után látni fogjuk, itt nem éppen erről van szó, sőt a képlet ennél jóval összetettebb és árnyaltabb.
A regényt az angol író több, mint 30 éve írta, de hogy már-már közhelyszerűen írjam, a gondolatisága ma is időszerű, sőt mai korunkban aktuális igazán. Mert miről is szól? Adva van egy fiatal pár, Janet és Howard. Bizonyos szempontból átlagosak, más szempontból valamelyest túlmutatnak az átlagon, azon a túlontúl megszokott sablonoson, de ez a cselekmény göngyölődésével egyre inkább csak Howardra lesz igaz, sőt inkább ez csak rá igaz. Átlagos munkahely, átlagos környezet, átlagos mindennapok. Hatalmas kalandok bekövetkezésére nem sok az esély. A feleség szép, a férj jóképű, rendezett körülmények. Gondolhatnánk, mi probléma lehetne, úgy kívülállóként nézve, hisz sokan vannak, akiknek még ennyi sem adatott. Talán, ha Janet-el egy képzeletbeli interjút készítenénk, ő is megfogalmazna hasonló értetlenséget a később bekövetkező események visszacsatolásaként. Egyébként a történetet ő meséli el.
Howardhoz képest gyakorlatias asszony. Nem sok merengés, ellenben férjével, akinek a monoton, kispolgári napi gépezet által egyre jobban előretörő pszicho alámerüléseit, aggályait, elemző-tipródó hiányérzeteit egy ideig még szeretetteljes érdeklődésként szemléli, hisz az ő férje legalább nem egy tucatember. Ugyanis Howard szellemi órájának számlapján a mutatók egyre gyorsabban kezdenek mozogni. A végkifejlett felé rohanó történet nem mindennapi, ennek ellenére egyszerű: Howard egy tv-vetélkedőn komoly összeget nyer, amit lóversenyen még meg is sokszoroz. Elhatározza, hogy próbára teszi a pénz hatalmát és kispolgári, de a szeretettől talán mégsem annyira szürke életüket próbálja feltupírozni, kihozni belőle a maximumot, amit csak a pénz által ki lehet élvezni. Ruhák, ékszerek. Utazásokat terveznek. Hisz' de sokszor halljuk napjainkban is, hogy "úgy szeretnék utazni, mindenfelé elmenni, csak hát a pénz." És legyintve sóhajtanak. A pénz, a pénz, a pénz... Mindenfelé halljuk. Mint valami gyógyírt, mint valami csodabalzsamot tátongó vágyaink sebére. De lássuk tovább a történetet, hogy esetünkben, pontosabban esetükben mire képes a pénz, eljön-e a hőn áhított révbe érés?
Persze, nem. De ne gondoljon itt senki valami antikapitalista kritikai feldolgozásra a pénz szokásos álnok hatalmáról. A probléma ennél összetettebb. Utaznak. London. New York. Bahamák. Janet egy idő után sokszor unatkozik. Az emberek, egyszerű hétköznapjaikat tekintve végül is mindenütt nagyjából egyformák. New Yorkban elveszettnek érzik magukat. A város mintha nyelni kezdené őket. Megjegyzem, aki volt már New Yorkban, azok közül nem egy találkozott egyébként ezzel az érzéssel. Janetnek lassan honvágya lesz. Hiányzik a tv, a megszokott kanapé, a pletyka a munkahelyen. A biztos és az önmagához képest rendezett életvitel. Howard mintha képletesen szólva egy szimbolikus fotelből szemlélné végig az egész folyamatot, mintegy harmadik személyként követve nyomon önön maguk előre megsejtett tündöklését és bukását.
A történeti szálat nem szándékozom mozzanatról mozzanatra végigvezetni. A lényeg, hogy az ölbe pottyant gazdagság nem hozza meg az egyéniség, a belső személyiség láncainak csörömpölő, látványos szakadását, amelyből egy emelkedettebb, minőségileg magasabb fokon álló embernek kellene kiemelkednie. A folyamat természetesen nem lehet ilyen automatikus. A hiba, a gátak szereplőink és talán magában az emberben, korlátainkban keresendők, amin túlemelkedni talán lehetetlen próbatételnek látszik. Legalábbis így gondolja Howard is, akinél az óra körbejár. Nem látja a kiteljesedés lehetőségét, ezért felesége tudta nélkül, kettejük szimbolikus, demonstráló jellegű öngyilkosságát tervezi.
És itt lép be, egy nem elhanyagolható síkként egy másik tanulság. A felesége ledöbben férje szándékán és az egész egy groteszk tragédiába, néhol már-már tragikomédiába torkollik. De nem is ez a lényeg, mármint maga a történet, inkább a mögötte rejlő hangulatiság, amely egyéb sémákat is példáz. A cselekményen végigfut, de a végére még egyértelműbbé válik, hogy Janet sosem értette a férjét. A történet ki tudja hányadik példaként állítja elénk, hogy sokszor még az egymás mellett élő emberek sem értik egymást. Még akkor sem egyszerű feladat ez, ha a szeretetet megvan. De a kérdés tovább gyűrűzik, mint a vízbe dobott kő által keltett hullámfodrok: mi az igazi szeretet, hol kezdődik az önmagunk megtartása melletti önmagunkon való túllépés, hogy a másik rezdüléseit átérezzük? Lehetséges-e egyáltalán mindez. Hiszen minden ember belső világa, annak ellenére, hogy egy fajhoz, mármint az emberi fajhoz tartozunk, annyira bonyolultan más és más. A belső világ. A lélek legalsó bugyraiban és főleg a mások szellemiségében való utazás vizuálisan magunk elé képzelve olyan lehet, mint egy útveszejtő labirintusban való bolyongás. Mint mikor egy tudományos műsorban egy mikrochip százezer és százezer szálát látjuk felnagyítva, mint megannyi elágazó folyamatábráját a végigfutó impulzusoknak. De a gondolkodó és a megismerésre és tudásra szomjazó ember szándéka természetesen nem a labirintusban való öncélú bolyongás, melynek gyümölcse legtöbbször az eltévedés. Ebben lehet segítségünkre ez a könyv is. Nem hibáztat személy szerint senkit, csak elmesél egy érdekes, rövid történetet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
