Haláltánc XVIII.

Rovarok kísértenek. (Ahol a tudat a lélek fenekére süllyed, mint ázott teaszálak.) Ott szivárvány feszül a hártyára, a félelmetesen sebes szárnyak keményre verik a levegőt. Fulladozom ízeltábaik tonnái alatt. A tüdőm bolyhaiból fémfekete hangyák repednek elő s nyüzsögve özönlik el belsőmet, mintha a magasból tintásüveget ejtenénk a havas márványpadlóra. Aztán a csótányok. Álombeli takaróm alatt vagyok magzat az éjben, a pettyek, a lepedő sötét foltjai gyermektenyérnyiek. Gonoszan, kilőtt puskagolyóként támadnak, különböző irányokból, de mindig felém. Keményen, síkosan csillogó páncéljuk robban át rajtam. Féregpózba öntött acéltöltény mindegyik. Hiába indulok odaátra a lényegért vagy bátorításért, már ott is rovarerdő van. A buja aljnövényzet barnái kiszáradt, recsegő cserebogárvázak, feketéi cincér- és csibortetemek. A cserjés méregzöldjén betegsárga váladéktól bűzlő dekoratív kolorádók, rabruhás fenyőfadíszek, reszkető, nedves csápokkal, izgága, csikorgó fogazattal. Őrlődés. A sóskalevél nagyságú, szőrös, alaktalanra hízott tetvek áttetsző, kocsonyás plazmájukban felfalnak mindent, elnyelik az összes nedvet a világból, keserű szagú véraláfutásokat hagyva maguk mögött. Sáskák, tücskök, kabócák fenik össze késeiket testemen, félig kifejlett, torz lepkék feromonja áramlik át rajtam, a kéjes illatra további rovarok gyűlnek a szerves vályúhoz, az egyetlen nagy párzószervhez, ajkaimhoz. Bodobácsok összeragadt farral tolatnak bele gerincvelőmbe, megmártóznak benne és nyelik a fehérjét tölcsérszájukon, hatalmas, vastag hernyók kefélik hájas szőrüket szempilláimmal, menstruáló szitakötők tapadnak izlelőbimbóimra, atkák és nyüvek kelnek ki sejtjeimből, vértesteimből táplálkoznak és ürülékhidat emelnek agyféltekéim közé, amit majd acélszínű döglegyek köpnek be, hogy a fóbia cirkuláljon, torrá változott mellkasom potrohhá nyúlt csípőmbe ragadjon, álom valósággá legyen, nappal éjjé, rovarok testemmé, én kitinvázzá és összetett szemmé, akaratom vérszívássá és nedvnyeléssé, ez az erjedő világ pedig egyetlen hatalmas chemotoxos dobozzá, ami bár hermetikusan le van zárva, elfelejtették méreggel színültig tölteni, nekünk pedig benne életet adtak.