Kiállítások

Koncertfotók a föld alól
____________________________________________________

Frank Olivér fotókiállítása

A Fekete Zaj téli kiadásának programjában a számtalan koncert mellett egy fotókiállítás is szerepel a Dürer Fotelbár részében,amely viszont szintén szervesen kapcsolódik a fesztivál tematikájához koncertfotók képében körbejárva azokat a zenei műfajokat, melyek a színpadokon is visszaköszönnek.

Esemény a közösségi hálón - csatlakozz!

"Habár sokan inkább a japán zenékhez való kötődésem miatt ismertek meg az évek folyamán, emellett azért jópáran tudták, hogy a fotózás és azon belül főleg a koncertfotózás is régi hobbim volt. Ez idővel szenvedéllyé vált, pár évvel ezelőtt egy komolyabb felszerelés beszerzéséig vezetett és ez után vetettem bele magam teljes erővel a fotózásba, elsősorban a különböző underground szubkultúrákhoz köthető koncerteken mind hazai, mind pedig külföldi klubokban.

Ezzel nagyjából egy időben indítottam be az http://infinitebeat.hu/ oldalt, ami személyes fotósblogként indult, de később portfólióvá is vált, a blog rész pedig mára ritka átfogó képet ad a (főleg) underground műfajokról a hardcoretól a goth, industrial és metal zenéken át az elektronikáig. Idén nyáron ebből az anyagból válogatva nyílt egy kiállítás a hazai undergroundhoz ezer szálon kötődő Pizzicában, pár kép pedig szerepelt az OGT idei felvonásán tartott csoportos kiállításon is. A Pizzicás kiállítás jóval szélesebb merítése után a Fekete Zajra összeállított anyag a fesztiválhoz kötődő zenei stílusokra koncentrál, részben friss képekkel, a külföldiek mellett sok hazai előadóval, köztük több olyannal is, akiknek a nevét az este fellépői közt is megtaláljuk."

A kiállítás a Memento Mori szervezésében valósul meg. Helyszín a Dürer Kert, 2017. december 29-én. Az egyesület ugyanitt standdal várja a fotelbárban az érdeklődőket.

Frank Olivér / Case

____________________________________________________