Ha már elektronikus gothic folk jelzőt aggatnak egy előadóra, ráadásul Budapestre ellátogat, kiváncsiságból is illene jelen lenni részünkről, nem? Nos, Chelsea Wolfe esetében egészen másról van szó, hiszen a a tavaly megjelent Pain Is Beauty lemez túlzások nélkül már visszajáró őszi vendéggé vált nálam a tavalyi esztendő alkonyán. A számomra akkor ismeretlen előadóba "véletlenül" botlottam bele, a felfedezés örömével merültem el érzékeny világában.
Pedig lehetett volna több kapcsolódási pont, aminek a révén látókörbe kerülhetett volna. Mindenekelőtt Mark Lanegan nevét fontos itt megemlítenünk, a karcos-kávézaccos hangú kiváló zenész a Flatland c. szerzeményét duettben énekli Chelsea-vel, egyfajta promóterévé is vált az utóbbi időben. De ha dagályosabb vizekre evezünk, a Feral Love a Trónok harca egyik betétdalaként hódította meg a fél világot, ezen a ponton szerencse, hogy nem egy stílusidegen szerzemény került kiválasztásra, a nyomasztó dal hűen tükrözi a 2013-as album teljes érzelmi sprektumát.
Még tovább fűzve a gondolatsort, hogy miért is lehetne már régóta a dark-goth színtér kedvence Chelsea Wolfe, akkor egy nagy klasszikus nevének említése elengedhetetlen. Az 1979-től húsz esztendőn át alkotó világhírű skót Cocteau Twinsről van szó. Garlands-Victorialand-Blue Bell Knoll... Igazi műremekek, felejthetetlen emlékek és örökérvényű hangulat. Nincsen szó itt semmiféle utánzásról szerencsére, az epigon vádjával véletlenül sem illetném a kiváló énekesnő munkáját. Viszont úgy az ének és hangszerelés, mint alapjában véve a színpadon visszafogott mégis érzelmektől túláradó muzsika sok ponton mutatott élőben is rokonságot Elizabeth Fraser és Robin Guthrie "vásott kölykeivel".
Az A38-on ezen az estén hangolás terén Birtalan Áron (Kanagawa) Ghosts & Scholars nevezetű új formációja már nem az egyszemélyes-orgonás hangszereléssel, hanem zenekari felállásban mutatkozott be. Többek túlzottan nyújtottnak és belassultnak - egyenesen unalmasnak - találták a folkzenéből merítkező tiszta dallamvilágú felvezetést. Érdemes lett volna pedig türelemmel élni, a töredékesen, halkan és vontatottan építkező dalok mintha egésszé álltak volna össze, csúcspontként roppant izgalmas lezárást adva a koncertnek. Úgy hírlik ősszel lemez is megjelenik, várom.
Chelsea kisasszony a várt visszafogottsággal lépett színpadra, minimális jelenlétről azonban szó sem volt, a hangsúly 100%-ban a zenéről szólt és az igazán kézzelfogható közelségben, de a közönséggel nulla interakció keretében. Nem kimódolt imidzsépítés ez, inkább egészséges visszahúzódás, mely tiszta teret enged a zene befogadására. Ha lehetne, nemhogy ülő, de fekvőkoncertet tudtam volna elképzelni. Csak befeküdni egy puha ágyba, átadni magunkat a szebbnél-szebb dallamoknak, álmodozni és álmodni - néha persze rémet is látni, az éremnek két oldala van. A Pain of Beauty ismerős dalai közé szépen illeszthető korábbi szerzemények mintegy másfél órás koncertben kerültek bemutatásra, csodaszép augusztusi estével megajándékozva a nagyjából félig megtelt hajó közönségét.
Méltatlan zárásként egy személyes megjegyzéssel zárnám: könyörgöm csináljon már valamit az A38 a csapolt Borsodijával, mindösszesen 3 korsónyit ittam, mégis egész másnapom bánta az ügyet, és ezzel nem vagyok egyedül. Mondjuk borítsa a Dunába.
fotók: Mátyus Andrea (színes), Valovics Tímea (ff) + Ghosts & Scholars
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
