Úgy tűnik a tavasz idén nem csak az újjászületés, hanem az időutazás időszaka is. Zenei színtéren minden bizonnyal. Éppen csak most hasította szét érces hangjával 8 év után egy psychobilly legenda a Dürer kert éterét, máris egy szintén régen várt különös atmoszférájú csapat érkezett hozzánk Kanadából, akik most ugyan nem ’Sziget utáni veszedelemmel’, de annál frenetikusabb koncerttel ajándékozták meg azokat a lelkes rajongókat, akik bemerészkedtek a nyúlon túli lilaködös barlangba.
Szerencsés helyszínt választott a Negative Art. az esti szeánszra. Azon túl, hogy meglepő és mégis rendkívül szerethető a legtöbb turnén levő fellépőnek egy Hajón koncertezni, még az én zenekedvelő botfülem is azt súgja, hogy az egyik legjobban szóló helyszínt adja az A38.
Az este felvezetője Linda Daemon, Ricki Church és Tommy pár hónapja alakult új projektje, a Krell volt. A nagyjából szűk órányi programjuk után azt kell mondjam, még barátkoznom kell ezzel a megmozdulással. Kétség kívül profin szólt, bele adták szívüket-lelküket az egyelőre még képlékeny, saját meghatározásuk szerinti stílusjegyekkel („mixture of industrial, acid-goth, dubstep, drum'n'bass, rock”) felruházható koncertbe, és nyilván még idő kell, hogy kiforrja magát, mindenesetre felvezetőként teljes mértékben teljesítették a küldetésüket.
Némi várakozás – áthangolás (no és nem éppen az estére érkezők kedvenceként átvezető súlyos grinde core zenék) után, és addigra fél házra telt teremmel Rainbow, Nate Manor és M.Falcore belecsapott a húrokba, Chibi pedig bájos vadócságával kezdte duruzsolni az Intro-t követően a ’Red Stars’-t. Slágerparádé volt a javából, az eddigi 6 lemezük minden várt száma felcsendült. És bár még nincs pontos dátum, de már készül az új album is.
Chibi imádta a közönséget és a közönség is őt, azt a lendületes-interaktív és profi celebrálást, amit kaptunk az este folyamán. És a srácokon is érződött: mit nekik több tízezres fesztiválközönség, ezen az estén sokkal közvetlenebb és szerethetőbb közegnek játszották néhol az elvarázsolt - melankolikus és nem egyszer vad zúzásokkal tördelt zenéjüket. Az párszáz emberes klubkoncertre érkezett közönség nagy része pedig masszívan végig énekelte velük az egész repertoárt.
Személyes kedvencként a „Sleepwalking”, „Video Kid”, „Blue”, a „Down” és az „In the Dark” emelte ki az estet a szürke tavaszi szerdából.
Aki ott volt 2005-ben a Kultiplexben és most az A38-on érezhették azt az érettséget (mert különbség csak ebben volt), amit a 9 év tapasztalata adott, és ami kétség kívül csak a zenekar javát szolgálta. Bár a mostani közönségből néhány arcot azért hiányoltunk, de így is öröm volt látni, hogy mennyi féle személyiséget meg tud szólítani a TBM zenéje.
És azért erre az estére is jutott egy kis cukiság, amikor Chibi mély meglepettséggel (vagy inkább azt színlelve?) vette a választ, hogy igen, 9 éve voltak nálunk, nem csak 6… És tett egy ígéretet: nem kell ismét 9 évet várnunk a lilaköddel átitatott különös világukra.
Úgy legyen. Az este pedig így volt jó egyben. Pár órára sikerült kikerülni a hétköznapi valóságból és ellátogatni abba a bizonyos vérnyúlon túli lila – varázsbarlangba.