Rococo Now! + Dekadance!

Helyszín: 
Budapest - 101(VII. ker. Rákóczi út 8/A.)
Időpont: 
2014. március 22., 20:00
Fellépők: 
Dekadance! + kiállítás

2014-ben a Memento Mori Egyesület folytatja kiállítás-sorozatát, melyben fiatal tehetségek bemutatását tűzte zászlajára. Régi helyszínünkre térünk vissza, ahol a Dalí 20 keretében 2009-ben hat alkotót mutattunk be. Ezen az estén Tóth Levente festményeit mutatjuk be Rococo Now! címen.

A megnyitó után az alkotások hangulata elé-mögé csempészünk zenei aláfestést bulisorozatunkkal, a DEKADANCE!-el. A talpalávalóról gondoskodik:
Gelka / Gothic.hu
Lamastu / Deathrock.hu
Levente / az alkotó személyes kedvencei.

Belépő: Ingyenes!

…ha már ennek így kellett alakulnia, talán egyikünk sem tudja még hogy miért, a teljes bizonyosság birtokába nem is jutunk soha, pedig lehetséges hogy mindannyian beleegyeztünk abba, hogy ismét ebben a szürke tisztítótűzben tevékenykedjünk egy ideig, akkor a legnagyobb feladat ebben a valóságban az, talán kicsit félve és bizonytalanul kijelenthető, hogy minden körülmények között az igaz Szépséget kutassuk, és azt, amennyire ez lehetséges, ha előttünk áll, vagy csak a közelében vagyunk, akkor a lehető legnyitottabban és legtisztább lélekkel befogadni. Persze én is tudom, és Önök is, hogy teljesen mindegy mennyivel indultunk az elején, e végére úgyis sokkal kevesebb marad, az utolsó pillanatokban meg éppenséggel semmi,de éppen ezért, ha kérhetek Önöktől valamit, tudom hogy ezt nem szabad, most és minden alkalommal mégis megteszem, emlékezzenek arra, hogy milyen volt nagyon régen, amikor még gyermekként olyan természetes könnyedséggel tudtak a Szépséggel együtt létezni, mint ahogyan ma könnyek között hajtják le fejüket mély kétségbeesésükben. És kérem Önöket ne haragudjanak rám, amiért szerény eszközeim segítségével csak ilyen korlátok között tudom megmutatni a magam Igazságát, de hiszen tudják Önök is, hogy ez csupán egy szegényes mankó, de azért valamire mégis jó, egy darabig eljutunk vele, odáig csak jobb esetben, hogy a régi, ősi, kedves, végtelen levegőt ismét – ha csak rövid ideig és tökéletlenül – ismét magunk körül érezzük, és beburkoljon, mint akkor nagyon régen, a születés halála előtt.